Apját kísérte gyermekkorában vadászni a képviselő
Képgaléria
Édesapám régóta vadászik, és én már gyermekként vele, meg a kutyájával mentem vadászni, ami mély nyomokat hagyott bennem. Szép emlékeket! – nosztalgiázott Font Sándor. - Emlékszem arra, mert tanyán születtem, hogy amikor bementünk a „faluba”, mert Soltvadkert még csak falu volt akkor, nem lehetett úgy hazajönnünk estefelé, hogy egy-egy elhagyott tanya udvarához közelítve ne vegyünk észre ott őzeket. Ilyenkor távcsővel szemléltük, hogy milyen is a vadállomány. Ilyen megjegyzéseket tett apám: gyönyörű, kiváló! Én pedig azt gondoltam gyerekfejjel, hogy ez azt jelenti: rögtön le lehet az őzeket lőni.
De nem! Kiderült, hogy nekünk csak a selejtet szabad kilőnünk. Az édesapám által gyönyörűnek mondott állatok viszont megvárják majd a jól fizető német vadászokat. Csakhogy ezek az őzek azután valamiért, nem tudom miért, de igen csak érzékenyek voltak. Mert amikor jöttek azok a német vadászok, akkor pont az a vad, az a korábban kinézett vad, amit több év óta dédelgetett minden vadász, egyáltalán nem jött olyankor elő.
Emlékszem azokra a kellemes téli estékre is a tanyán, amikor – nem tudom, hogy ma szokás-e még, nem látom – de mi annakidején a sörétes lőszereket újra töltöttük egyszer. És esténként nekem jutott ott a csappantyúzás, meg a lőszerek peremezésének a feladata. Nagyon ügyes kis eszközökkel.
Szóval ezeket mind végig csináltam gyermekkoromban, de egyetlen egy lövést még édesapám fegyverével le nem adtam. Egyikkel sem. Se a golyóssal, se a sörétessel.
N.N.M.
