Példaértékű iskolatalálkozót szerveztek Izsákon

Nagy álmom teljesült a mai nappal. Azzal, hogy sikerült összehozni a szajori iskolában végzett diákokat – mondta meghatottan az izsáki Zomboriné Németh Erzsébet a szajori iskolások első találkozóján.

Az országosan is példaértékű „iskolatalálkozó” ötlete az izsáki nyugdíjas klubban született. Ahol időről-időre felvetődött: vajon mi történt egyik-másik diáktársukkal, hová került, mi lett belőle? Addig-addig emlegették az iskolaéveket, amíg összeállt az egykori szajori tanyasi iskolában végzettekből egy nagyszerű kis szervező csapat. A már említett Zomboriné Németh Erzsébet, a húga, Csomorné Németh Eta, valamint Martonné Terecskei Irén, Beckné Kovács Katalin, Mezeiné Lantos Juliska, és Szabóné Németh Mária. Ők – és persze a nyugdíjas klub tagjai – azután megmozgatták „a hegyeket”. Időt, pénzt, fáradtságot nem kímélve nyomoztak a címek után, telefonálgattak, végül napokon keresztül hordták a meghívókat. Sikerült az izsák melletti Szajor-dűlő egykori tanyasi iskolájában végzettek, és még élők közül 154 diáktársukat megtalálniuk. Sajnos 36-an azonban – egyelőre – „nyomtalanul eltűntek” a számukra.

A szombaton megrendezett iskola találkozóra az ország minden részéből érkeztek az egykori diákok. Legmesszebbről Mosonmagyaróvárról, Győrből, Debrecenből jöttek a diáktársak: oda vetette őket Izsákról az élet. A megható ünnepségen azután Zomboriné Németh Erzsébet emlékezett:

- Szerettük volna felidézni a gyermekkorunkat, a szajori tanyasi éveket. Hiszen van olyan, akivel 50 éve nem találkoztunk. Mi mindig büszkén beszéltünk gyermekeinknek, unokáinknak a szajori összetartásról, fiatalkori barátainkról. Szorgalmunkat, emberszeretetünket a tanyasi iskolában alapoztuk meg. Életünk indulását, emberségre nevelésünket a szüleinktől és tanyasi iskolai pedagógusainktól kaptuk. Sok híres ember került ki az összevont osztályokból. Akikre büszkék vagyunk.

Zomboriné felidézte, amikor kis köteg gyújtósokat vittek magukkal az iskolába, hogy ne fázzanak. Hidegben, szélben, nagy hóban a dűlőutakon úgy mentek a gyerekek az 50-es, hatvanas években az iskolába, hogy valamelyik szülő taposta ki előttük az utat. Mégis boldogok voltak: színjátszó csoportokba jártak, lámpafénynél tanultak, rengeteg könyvet elolvastak.

Az 1968-ban bezárt tanyasi iskola egyik tanára, az 50-es évek végén, a 60-as évek elején ott tanító Dr. Szász Árpádné Magyar Edit is meghatottan emlékezett:

- Boldog vagyok, hogy most köztetek lehetek – mondta a tanárnő, akibe minden kisiskolás fiú szerelmes volt akkoriban. - A szajori iskolában eltöltött négy év volt a tanulóévem. A tanítóképzőből, szinte kislányként, 19 évesen kerültem oda. A hatalmas osztályteremben több mint 50 gyerek nézett rám: hét, osztatlan osztály diákjai. Elkezdtem a tanítást és addig tanítottam, ameddig nem sötétedett be. Akkor hazamentek a gyerekek. Reggel pedig hozták magukkal a otthonról a fát, hogy meleg legyen az osztályban. Soha nem felejtem el, hogy mennyire szerettek a tanyasoron élő emberek. A gyerekek, a szülők… Hivatalos voltam a disznótorokra, a családi ünnepekre. Sok-sok szép emlékkel, tapasztalattal jöttem el négy év múlva, amikor 1963-ban férjhez mentem.

A diákokon kívül ott volt az iskolatalálkozón - Dr. Szász Árpádné Magyar Edit mellett – három másik tanítónő is. Kormos Jánosné Erika, Kuti Jánosné Terike, és Hinterstein Ferencné Csősz Aranka. A hivatalos ünnepség végén azután előkerültek az egykori fényképek, sőt még a régi dolgozat füzetek is. Könnyes szemmel lapozgatták a szajori diákok a régi fogalmazásokat. Felidézve egykori fiatalságukat, amiről valamennyien azt mondták: nagyon nehéz volt a tanyasoron, mégis gyönyörű diákévekre emlékeznek…

N.N.M.

Kövessen minket a Facebookon is!