Október 10. csütörtök, Gedeon
Hírek, események 2008. január 22. 09:51

Századok újítói a reformkortól a szecesszióig

Képgaléria
Századok újítói a reformkortól a szecesszióig
A Magyar Irodalomtörténeti Társaság kecskeméti csoportja minden esztendőben a Magyar Kultúra Napja tiszteletére hirdeti meg versenyét. A témák kiindulópontja mindig Kölcsey Ferenc Himnusza és a reformkor irodalma. Ennek megfelelően a korábbi kiírásokban szerepelt különböző költők Himnusz című verseinek szavalása, vagy Kölcsey költészetéről szóló vallomásíró pályázat is. Tegnap felolvasóversenyt rendeztek az Ifjúsági Otthonban "Századok újítói a reformkortól a szecesszióig" címmel,...
tehát Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor mellett a kiíráskor kihangsúlyozták a Nyugat folyóiratot, és a Nyugat első nemzedékéhez tartozó írókat és költőket, mivel a folyóirat éppen száz éve indult a korabeli közgondolkodást és az irodalomtörténetet is meghatározó útjára. Így választhatták az induló 7-9 és 10-12. osztályos diákok Babits Mihály, Móricz Zsigmond és Ady Endre írásait is. Mind lírai, mind prózai művek engedélyezettek voltak. Bajtai Mária a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnökségi tagja és egyben a verseny egyik bírája bevezetőjében kiemelte az Ifjúsági Otthon épületét is, amely ugyancsak 100 éves szecessziós stílusban épült, a versenynek helyt adó színházterem díszítése is e kor hangulatát idézi. A bevezető után egy kis zenés műsor hangolta rá a diákokat a megmérettetésre, akik a versek mellett például Petőfi Sándor és Arany János levelezését is előadták. A zsűri értékelését Beke József nyugalmazott tanár és társasági tag ismertette. Beszédének végén a szép szövegek előadására, versmondásra és leginkább a mindennapi olvasásra buzdította a versenyzőket. A díjakat a Kecskeméti Ifjúsági Otthon részéről Csizmadia Ilona, az Irodalomtörténeti Társaság részéről pedig Pintér Lajos adta át, aki egyben József Attila-díjas költő és az Új Forrás című irodalmi folyóirat szerkesztője. A mezőny jó szereplését mutatta a számos könyvjutalom - köztük Bajtai Mária szerkesztésében megjelent Katona koszorúi című kötet - és a megosztott első helyezés.

Kövessen minket a Facebookon is!