![Idős nénitől rabolt Idős nénitől rabolt](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/121471.jpg)
Idős nénitől rabolt
Öt napon belül beazonosították és elfogták a kecskeméti rendőrök azt a 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy 86 éves asszony házába, bántalmazta őt és elvette az értékeit.
RészletekÖt napon belül beazonosították és elfogták a kecskeméti rendőrök azt a 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint betört egy 86 éves asszony házába, bántalmazta őt és elvette az értékeit.
RészletekA kecskeméti rendőrök beazonosították és őrizetbe vették a gyanúsítottat.
RészletekA Kecskeméti Harmadik Kor Egyeteme (a Pécsi Tudományegyetem, KPVK, Kecskeméti Regionális Felnőttképzési Központ által szervezett szabadegyetem) I. félévének 3. előadása A kecskeméti városháza címmmel kerül megrendezésre. Helyszíne: a Városháza közgyűlési terme. Az előadás időpontja: 2016. március 21., hétfő 10-13 óra. A program előadója: ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, Móra Ferenc-díjas főmuzeológus, a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményének vezetője. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!
RészletekHelyi idő szerint pontban 20:30-kor, a Müpában történt ünnepélyes lekapcsolást követően kihúnytak Budapest fényei, miközben a világ 178 országának több mint 10000 helyszínén söpört végig a világ lagnagyobb éghajlatvédelmi civil összefogása. A hazai központi eseményen a fenntartható innovációkat és a WWF Zöld Generációt ünnepelték. A WWF Magyarország a Föld Órája alkalmából a hazai vállalatok felelősségére figyelmeztet.
RészletekAngyalok címmel nyílik időszaki kiállítás a Hajósi Barokk Kastélyban. A kiállítást Vincze Attila nyitja meg, köszöntőt mond id. Alföldi Albert. A megnyitó ideje: 2016. március 25. Nagypéntek 18:00 óra. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők.
RészletekA megalapozott gyanú szerint a kunszentmiklósi trió tagjai feltörtek egy személygépkocsit és abból műszaki cikkeket, valamint arany ékszereket loptak el több millió forint értékben.
RészletekA korábbi Volán-kupák hagyományát továbbvíve hívták életre három évvel ezelőtt az Alba Regia Nemzetközi Röplabda Gálát Székesfehérváron. 2016-ban már nyolc válogatott lép pályára a Videoton Oktatási Központ sportcsarnokában.
RészletekA 2015-ös erdő- és vegetációtűz szezonban több, mint 5300 szabadterületi tűzeset keletkezett, összesen mintegy 50 millió négyzetméter erdős és nem erdős területet érintve. A korábbi évekhez hasonlóan a kiemelten tűzveszélyes tavaszi időszakban (március-április) keletkezett a tüzek 53%-a, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szeretné felhívni mind a kirándulók, mind a gazdálkodók figyelmét, hogy szabadtéri tűzgyújtáskor mindig óvatosan, körültekintően és a szabályok betartásával járjanak el!
RészletekVasárnap délelőtt Haincz József és családja ajánlotta fel és készítette el az ebédet. Délelőtt Leviczki Luca és Benczúr Jessica jöttek el már nem első alkalommal. A \"katonás\" lányok önkéntes munkájukkal barátnőjük apukáját, azaz a nap támogatóját Haincz Józsefet keresték meg, így a főzéshez ők is csatlakoztak. Vasárnap ismét bekapcsolódtak az ebéd osztásába. Egyikük a süteményt másikuk pedig a kenyeret kínálta. A menü bableves kolbásszal és sütemény volt . Imánk a nap támogatójáét és segítőinkért szólt.
Részletek