Szeptember 10. szerda, Hunor, Nikolett
Zúzapörkölt készült a Verbau Kft. vezetőinek adományából

Zúzapörkölt készült a Verbau Kft. vezetőinek adományából

2016. április 2. 16:35 | Adományok Wojtyla Ház

Versegi János, a Verbau Kft. tulajdonosa és Weninger Richárd ügyvezető felajánlásával főzött szombat délelőtt ebédet Nagy Ervin és Domján Balázs a Karol Wojtyla Barátság Központ udvarán. Az ipari létesítmények kivitelezésével foglalkozó cég vezetői katolikus keresztény hitüknek megfelelően kiemelten fontosnak tartják, hogy segítsék talpra állni embertársaikat, akik végképp utat vesztettek az élet viharaiban. Ennek egyik megnyilvánulásaként tették meg felajánlásukat, melynek kedvezményezettjei ezúttal a Wojtyla Ház népkonyhájának gondozottai voltak. Domján Balázs és Nagy Ervin nem ismeretlen a rendszeresen itt étkező nehézsorsú emberek közében; önkéntes szakácsként ma sem okoztak csalódást. Azt mondták a szegények ebéd közben: ismét remekmű készült ma délben. – Több tucat rendezvényen főzünk az elkövetkezendő időszakban. Augusztusig betelt a naptárunk – jelzi Nagy Ervin, hogy nem csak a Wojtyla Házban számítanak rájuk mostanában. Az étel mennyiségével és minőségével aligha lehetett gond; tucatnyi nehézsorsú ember állt sorba repetáért. Összesen közel százan ebédeltek ma a belvárosi népkonyhán. Közben más esemény is zajlott az intézményben: németórát tartott Illésné Hegedűs Mária Magdolna tanárnő, aki immáron második esztendeje vállal ingyenes oktatást minden érdeklődő gondozott és „utcáról betérő” számára a Wojtyla Ház falai között. (Fotók: Tódor Norbert)

Részletek
„Aki lámpást gyújt…” – Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

„Aki lámpást gyújt…” – Robi atya heti hirdetései a széchenyivárosi Szentcsalád Plébániából

2016. április 2. 14:20 | Wojtyla Ház

„Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.” (Lukács 8,16) Hatházi Róbert plébános atya sok szeretettel vár minden hívet és keresztény hit iránt érdeklődőt a kecskeméti (széchenyivárosi) Szentcsalád Plébánia heti alkalmaira, közösségi programjaira.

Részletek
Visszavette a lopott festményt

Visszavette a lopott festményt

2016. április 2. 11:08

A kecskeméti rendőrök beazonosították, elfogták és őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt. A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt F. Ferenc 42 éves kiskunhalasi lakossal szemben.

Részletek
Apró örömök a boldogságért

Apró örömök a boldogságért

2016. április 2. 11:01

A boldogság tanulható és tanulandó létállapot – vallja Bagdi Bella életmódfejlesztő tréner, aki életcéljául tűzte ki, hogy mások boldogságát elősegítse és szebbé tegye a mindennapokat. Boldogságprogramja 10 hónap alatt átformálja a gondolkodásmódot és életszemléletet, hogy végül teljesen egyszerűen azt mondhassuk: „Imádom az életem!”

Részletek
Eladó a menyasszony! – Érdekházasság miatt emeltek vádat Kiskunhalason

Eladó a menyasszony! – Érdekházasság miatt emeltek vádat Kiskunhalason

2016. április 1. 22:19

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség családi kapcsolatok létesítésével visszaélés vétsége miatt vádat emelt 7 férfi és 36 nő ellen, akik 2013-2014. években pénzért érdekházasságokat kötöttek szerb állampolgárokkal, illetve megszervezték az „álházasságokat\"azért, hogy a szerb férfiak Németországban, illetve Ausztriában munkavállaláshoz szükséges tartózkodási engedélyeket szerezhessenek.

Részletek
Országos Mozgó Diák prezentációkészítő verseny a Lánchíd Utcai Sport Iskolában

Országos Mozgó Diák prezentációkészítő verseny a Lánchíd Utcai Sport Iskolában

2016. április 1. 22:17

A Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolában IV. alkalommal került megrendezésre 2016. március 30-án az országos prezentációkészítő verseny. A kétfordulós verseny döntőjébe való bejutás feltétele a résztvevő iskoláknak egy környezettudatos tevékenységét bemutató diasorozat elkészítése volt, mely felkerült a Mozgó Diák facebook oldalra. A legtöbb szavazatot és a zsűri által adott legtöbb pontot gyűjtő első 15 iskola méretette meg magát a döntőben.

Részletek
Még mindig kísért a múlt Kecskeméten

Még mindig kísért a múlt Kecskeméten

2016. április 1. 22:15

A Homokbánya melletti volt szovjet laktanyában készített felvételeket a napokban Kovács László. A fotók - a témaválasztás ellenére - a tőle megszokott módon művésziek lettek. Olyannyira, hogy László és szintén remek fotós barátja, Tormási Ákos elhatározták, hogy sorozatot készítenek majd a kecskeméti és Kecskemét környéki elhagyott laktanyákról.

Részletek