
Kovács Dániel lett a Tésztamester és a Mozzarella Séf
Elérkezett az idő, hogy a Tésztamester és a Mozzarella Séf eredményt hirdessen.
RészletekElérkezett az idő, hogy a Tésztamester és a Mozzarella Séf eredményt hirdessen.
RészletekJúnius 24-én, szerdán délben több mint ezer magyar zarándok jelenlétében mutatott be szentmisét Erdő Péter bíboros a lengyelországi Mária-kegyhelyen, a częstochowai kegykápolnában, a Fekete Madonna-zarándokvonat programjához kapcsolódóan.
RészletekA Szentszék ismertetőt készített az újságírók számára a Laudato si’ kezdetű enciklikáról. Ennek magyar fordítását Vertse Márta, a Vatikáni Rádió magyar műsorának nyugalmazott felelős szerkesztője készítette. A Vatikáni Rádió honlapján megjelent sajtóanyagot tesszük közzé.
RészletekMegtelt hívekkel a római Santa Maria in Trastevere-bazilika június 18-án, amikor a Földközi-tengerbe veszett menekültekért imádkoztak a hívek. Antonio Maria Vegliò, az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának elnöke mondott beszédet.
RészletekA Szentatya az alábbi bejegyzést tette közzé Twitter-oldalán.
RészletekJúnius 20-a a menekültek világnapja. A Szuverén Máltai Lovagrend több más szervezettel együtt felhívja a figyelmet az egész világra kiterjedő probléma fontosságára – olvasható a lovagrend honlapján.
RészletekA fiatalokkal való találkozás zárta a pápa torinói látogatásának első napját. A város történelmi központjában lévő Vittorio téren június 21-én, vasárnap 90 ezer fiatal várta kitörő örömmel a Szentatyát, Piemont tartomány minden plébániájának képviseletében – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
RészletekFerenc pápa június 18-án közzétett Laudato si\' kezdetű teremtésvédelmi enciklikája két imádságot is tartalmaz. Vértesaljai László jezsuita szerzetes, a Vatikáni Rádió magyar adásának főszerkesztője – nem hivatalos – fordítását közöljük.
RészletekJúnius 18-án mutatták be hivatalosan Ferenc pápa Laudato si\' kezdetű, a teremtett világ védelmében írt enciklikáját, melynek címe Assisi Szent Ferenc Naphimnuszából származik.
RészletekA Szalézi Család tagjaival való találkozó után, június 21-én, vasárnap délután a betegeket és a fogyatékkal élőket köszöntötte a pápa a Cottolengo Szent József-templomban – tájékoztat a Vatikáni Rádió.
Részletek