Július 30. kedd, Judit, Xénia
A Virág-kommandó ez évi első akciója is megtörtént

A Virág-kommandó ez évi első akciója is megtörtént

2013. június 12. 14:13 | Wojtyla Ház

A Porta Egyesület aktivistái a Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak közreműködésével június 12-én, szerdán ismét elindították a Virág-kommandó akciót. Ezúttal a Horváth Döme utcai kő virágládák lettek az „áldozatunk”. Önkénteseink kiszedték a gazt, a gyomot és más oda nem illó dolgot. Helyükre szép kis citrom-narancssárga virágokat ültettek. A csapat másik fele a szokásos heti nagytakarítást végezte a Wojtyla Ház körül és a Horog utcán.

Részletek
Zuborné Gizike ismét nagy sikert aratott a Wojtyla Család körében

Zuborné Gizike ismét nagy sikert aratott a Wojtyla Család körében

2013. június 12. 13:53 | Adományok Wojtyla Ház

A Wojtyla Ház dolgozója Zubor Andrásné Gizike főzött június 12-én szerdán a központ szegényeinek. A megvendégelés már-már hagyománnyá vált házunkban. Ilyenkor a ház szegényei „tülkön” ülve várják az ebédet, mert tudják mindenki Gizikéje főztje csakis jó lehet. A menü káposztás tészta volt süteménnyel, melyet dr. Szabó Józsefnek a Fornetti Kft. ügyvezető igazgatójának köszönhetünk.

Részletek
Napi Evangélium: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat."

Napi Evangélium: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat.\"

2013. június 12. 08:57 | Wojtyla Ház

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában. Mt 5,17-19

Részletek
FIGYELEM!!! Álellenőrök járják a várost

FIGYELEM!!! Álellenőrök járják a várost

2013. június 12. 08:22

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatás Szervéhez érkezett közérdekű bejelentések alapján tájékoztatjuk a Lakosságot, hogy ÁNTSZ munkatársaként bemutatkozó személyek keresik meg a Lakosságot, különböző ellenőrzésekre hivatkozva. A helyszíni szemle során az álellenőrök magukat igazolni nem tudják, a pontos hivatali eljárás okát nem jelölik meg. Felhívjuk a Lakosság szíves figyelmét, hogy a Népegészségügyi Szakigazgatás Szerv és a Járási Hivatalok Népegészségügyi Intézeteinek munkatársai eljárásuk során minden esetben igazolják magukat és tájékoztatást adnak az ellenőrzés pontos okáról, és az aktuális eljárásról. Kérjük a Lakosság fokozott figyelmét az esetleges bűncselekmények megelőzése érdekében!

Részletek
A katona élet de szép (volt) képeslap kiállítás nyílt a Wojtyla Házban

A katona élet de szép (volt) képeslap kiállítás nyílt a Wojtyla Házban

2013. június 11. 15:37 | Wojtyla Ház

Sebestyén Imre képeslap gyűjtő újabb kiállítása nyílt meg a Wojtyla Barátság Központ Molnár termében. A téma ezúttal a katonaélet. Képes levelezőlapok nagyon jól bemutatják a katonaélet vicces, szép és árny oldalát. A tárlatot Józsa Iván, a Hagyományőrző Honvéd Egyesület tiszteletbeli elnöke, illetve történelem tanár nyitotta meg, aki beszéde végén elmondta, hogy a képeslapgyűjtés egy nagyon szép hagyomány. Hisz ha egy nemzetnek nincs hagyománya, akkor nemzet sincs. A kiállítás július közepéig minden nap megtekinthető az intézmény nyitva tartási idejében. A kiállítás megnyitó után a Liza Hotel nagyszerű rakott kelkáposztáját kóstolhatta meg a közönség. Ezt Ujhelyi Sándornak a hotel ügyvezető igazgatójának köszönhetjük. Imánk érte és Tóth Klárikáért a ház egyik családtagjáért szólt.

Részletek
Hozzátartozó nélkülieket kísértünk utolsó útjukra önkénteseink

Hozzátartozó nélkülieket kísértünk utolsó útjukra önkénteseink

2013. június 11. 14:53 | Wojtyla Ház

Szociális temetésen vett részt a Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület önkéntesei ismét. A gyászmenet két testvérünket kísérte el utolsó útján: Vostyár Tamást és Halasi Lászlót. A hozzátartozó nélkül eltemetettekről semmit sem tudunk, csak annyit, ha önkénteseink nem vállalkoznak erre az útra, akkor senki nem búcsúzik el tőlük. Így pedig zenével, verssel, imával búcsúztatták el az elhunytakat. „Adj Uram Örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki” Nyugodjanak békében!

Részletek
Napi Evangélium: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa!"

Napi Evangélium: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa!\"

2013. június 11. 08:15 | Wojtyla Ház

Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.” Mt 10,7-13

Részletek