![Főtéri újságárús Főtéri újságárús](https://civilnaplo.hu/imgs_news/1024/56391.jpg)
A lovas stratégia nem magáért való, hiszen fontos gazdasági és vidékfejlesztési szerepe van: három ló mellett létrejön egy munkahely is – fogalmazott Horváth László miniszterelnöki megbízott az ötödik Lovas Világkupa alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
RészletekDecember 2-án, péntek délután a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központba alma adomány érkezett Csepeli Józseftől. A három ládányi almát akár négy étkezéshez is ki tudják osztani munkatársaink. Ezúton is szeretnénk a ház gondozottjai, és munkatársai nevében megköszönni a nagylelkű felajánlást, hogy gondoltak a Wojtyla Ház sorsközösségére.
RészletekA Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ szegényeinek december 2-án, pénteken a kecskeméti Konzervgyári Konyha hozta az ebédet. Bácsi Gyula konyhafőnök a Wojtyla Ház Családját tartalmas lebbencslevessel, finomfőzelékkel, csibefasírttal és meggyes piskótával ajándékozta meg. Ugyan kicsit megkésve, de így még jobban ízlett az ebéd. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az egész Wojtyla család nevében is Bácsi Gyulának a finom ebédért.
RészletekKecskemét plébánosa, dr. Jeney Gábor atya elküldte a most következő vasárnap felolvasandó hirdetéseit, melyeknek portálunk is szívesen ad helyet és szívből ajánl.
RészletekA Hetednapi Adventista Egyház Kecskeméti Gyülekezet Lelkésze, Kormos Tivadar és egy gyülekezeti tag látogatott el a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központba, ahol egy kis karácsonyi gitározásra, éneklésre hívta az embereket. Az egyházi énekeket nem minden Család tag tudta, de ez senkit nem zavart, hogy részt vegyen az eseményen. A délelőtt jó hangulatban telt a dalokat még ebéd közben is sokan dúdolgatták. Lelkész urat egy következő alkalomra is várja a Wojtyla Ház sorsközössége. Képeink az eseményen készültek.
RészletekPéntek délelőtt a Bács-Zöldért Rt. vezérigazgatója, Bűdi Zsolt és Deák Mónika, minőségirányítási vezető karácsonyi zöldség adományt küldött a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központ gondozottjainak. A hagyma, burgonya mindig jól jön az ebédek elkészítéséhez, alma pedig a tél egyik legjobb vitamin forrása. Mindenkinek kell a vitaminbomba a téli hideg és sötétség elviseléséhez, még annak is, aki szegény és akinek bizony nem jut mindenkor az asztalára szép zöldség. Köszönet illeti meg a támogatóinkat - ismét nagyvonalúságukról tettek tanúbizonyságot.
RészletekMegyénk közútjain az elmúlt 24 órában 2 anyagi káros közúti közlekedési baleset történt. 1 esetben került sor ittas vezetővel szembeni rendőri intézkedésre.
RészletekA Karol Wojtyla Barátság Központ és a Szenteste Alapítvány idén is bőséges programcsomaggal kedveskedik Kecskemét polgárainak. A gyermekek kedvence, az elmúlt években oly nagy sikert aratott Élőbetlehem természetesen nem maradhat ki az ajándékcsomagból, ezzel is gazdagítva a családok adventi várakozását. A Betlehem helyszíne változatlan: Kecskemét főtere, Romkert. Élő szereplők és kedves simogatható állatok jelenítik meg a barlangi jászol meghittségét. Színes műsorok is gazdagítják a programot. Ismét felajánlók sokasága kínál finom házi süteményt, különleges Adventi népi édességet az érdeklődő gyermekeknek. A részletes program kínálatról érdeklődni lehet a Wojtyla Ház telefonszámán 76/505-041-en. A látogatókat 2011. december 19-e és 21-e között. 9-17 óráig várják a szervezők.
Részletek80 kilogramm pulyka áru érkezett december 2-án, pénteken a Boldog Karol Wojtyla Barátság Központba a Gallfood Kft. ügyvezető igazgatójától Borsos Ferencnétől. Az értékes áruban 45 kilogramm máj és 36 kilogramm pulykacomb érkezett. Az adományokból hamarosan a Wojtyla Család is hozzájut, finomabbnál-finomabb ételköltemények formájában. Ezúton is köszönjük a felajánlását, és kívánunk Boldog Békés Karácsonyt!
Részletek