Szeptember 13. szombat, Kornél
Napi evangélium - „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!"

Napi evangélium - „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek!\"

2010. február 23. 09:58 | Wojtyla Ház Szenteste Alapítvány

2010. február 23. – Kedd A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt.

Részletek
 Országos előrejelzés

Országos előrejelzés

2010. február 22. 18:41

Az esti óráktól a Duna vonalától keletre a középső, majd az északkeleti tájakon várható csapadék elsősorban eső, a hegységekben havaseső formájában. Elsősorban a Dunántúlon találkozhatunk ködfoltokkal, másutt elvétve fordulhat elő. Mérsékelt lesz a szél, délkeleten élénkebb széllökések előfordulhatnak. A hajnali órákban a hőmérséklet -1°C és 4°C között alakul. Kedden napközben elszórtan még északon és délnyugaton fordulhat elő gyenge eső. A délkeleti területeken pár órára a nap is kisüthet, majd a késő délutáni órákban az eleinte gyenge eső a Dunától keletre záporos jelleget ölthet. Mérsékelt szél mellett az északi területeken még 3-6°C, a délebbre eső területeken már kora tavaszi hőmérsékletekre 8-13°C-ra számíthatunk. Éjszaka kelet, délkelet felé vonul el a csapadékot okozó légtömeg, hajnalban még a Tiszántúlon számíthatunk esőre, záporra.

Részletek
Újabb rendelés a Karol Wojtyla Barátság Központ Egészségügyi Tanácsadó Programja keretében

Újabb rendelés a Karol Wojtyla Barátság Központ Egészségügyi Tanácsadó Programja keretében

2010. február 22. 14:05 | Wojtyla Ház

Már korábban többször is hírt adtunk arról, hogy kitűnő szakemberek önkéntes vállalásával, támogatásával 2009. decemberétől egészségügyi tanácsadó-program működik intézményünkben. Ennek legfőbb szerepe, hogy a vizsgálat keretében a panaszt, kórtörténetet meghallgatva, mint egy mentálisan segítse, valamint a rendelkezésre álló egészségügyi dokumentáció, áttekintve tájékoztassa a segítségért fordulókat betegségük jellegéről, prognózisáról, az ellátást igénylő esetekben azokról a lehetőségekről, ahova betegként fordulhatnak. A mai napon február 22-én dr. Németh Lajos, belgyógyász-kardiológus főorvos rendelt, és várta a rászorulókat.

Részletek
A Wojtyla Barátság Központ önkéntesei adtak végtisztességet

A Wojtyla Barátság Központ önkéntesei adtak végtisztességet

2010. február 22. 13:24 | Wojtyla Ház

A Wojtyla Barátság Központ valamint a Ferences imaközösség tagjai hétfőn február 22-én ismét szociális temetésen vettek részt, hogy végső útjára kísérjék nemrégiben elhunyt embertársukat. Délelőtt kilenc óra, az emlékezés szavai ezúttal Kovács Istvánné született Berényi Irénért szólt, akinek 56 évet adott a Teremtő. Az önkéntesek verssel, imával búcsúztatták el az elhunytat, akit életében nem ismertek, és sorsáról, mint oly sok esetben nem tudnak semmit, mégis ennek ellenére koszorú és mécsesek kerülnek a sírhantra. „Adj Uram Örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki” Irén nyugodj békében, ámen!

Részletek