Csetelj a KTE sztárjaival!
SztárChat rovat indult kedden a KTE-Ereco labdarúgócsapatának hivatalos honlapján.
RészletekSztárChat rovat indult kedden a KTE-Ereco labdarúgócsapatának hivatalos honlapján.
Részletek
Az átlagbért, vagy annál többet keresők 10-20 ezer forinttal keresnek többet. Hárommillió munkavállaló kap kézhez magasabb fizetést februártól. A januárban bevezetett szuperbruttósítás miatt ugyan nőtt az adóalap mértéke, akik viszont évi 5 millió forint alatt keresnek, azoknak kisebb lett az SZJA-kulcsuk. Emellett az adójóváírás mértéke is nőtt. Így az, aki például havi 240 ezer forintnyi bruttó fizetést kap, az most 19 és félezer forinttal tesz többet zsebre.
Részletek
A kameruni középpályás Kecskemétről érkezett a Debrecenhez, a máris kétszer annyit ér, mint előtte! Az ok egyszerű: aki a DVSC tagja, rossz játékos nem lehet!
Részletek
A „CIFRAPALOTA” Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Katona József Múzeumának Képtára és Kiállítóhelye tisztelettel vár minden érdeklődőt 2010. február 12-én, pénteken 15 órai kezdettel megnyíló Tóth Menyhért(1904–1980)emlékkiállítására, ahol ritkán, illetve soha még be nem mutatott alkotásaiból láthatnak válogatást a művész halálának 30. évfordulóján, a Kecskeméti Képtár–Cifrapalota Pávás termében (Kecskemét, Rákóczi út 1.)
Részletek
A Népszabadság szerint ügyészségi nyomozás és önkormányzati vizsgálat indult amiatt, hogy a rossz magaviseletűeket úgy rendszabályozzák a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által fenntartott, fogyatékosokat és állami gondozottakat foglalkoztató kecskeméti Juhar utcai speciális intézményben, hogy hosszabb-rövidebb időszakokra egy belülről nem nyitható szobába zárják őket.
Részletek
2010. február 9. – Kedd Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait.
Részletek
Február 9. vagy 20. +Valószínűleg Alexandria, 249. február 9. A 3. század első felében az alexandriai keresztény közösségben élt egy Apollónia nevű hajadon. Valószínűleg közösségének diakonisszája volt; erről közelebbit nem tudunk. A róla szóló egyetlen hírt püspökének, Nagy Dionüsziosznak (+265) az antióchiai püspökhöz írt leveléből merítjük, amelyben beszámolót adott számos alexandriai keresztény vértanúhaláláról; köztük volt Apollónia is. Valójában nem keresztényüldözésről volt itt szó, hanem a fanatikus csőcselék kicsapongásáról. Ezek az események pedig éppen a kereszténybarát Philippus Arabs császár uralkodása alatt (244--249) történtek. Dionüsziosz püspök, aki maga is a deciusi keresztényüldözések hitvallója lett, többek között ezt írja:
Részletek
Az elmúlt 24 órában megyénk közútjain 1 súlyos sérüléses, 1 könnyű sérüléses és 2 anyagi káros közlekedési baleset történt. 2 ittas vezetővel szemben volt rendőri intézkedés, vezetői engedély elvételével.
Részletek
Kedden reggelre nyugaton erősen felhős, a középső területeken változóan felhős, míg keleten borult égboltra ébredhetünk (itt még elvétve szállingózhat a hó), helyenként köd- és párafoltok képződhetnek. Napközben nyugaton és délen továbbra is változóan felhős ég valószínű, helyenként kialakulhat hószállingózás, de nagyobb mennyiségű hótól nem kell tartanunk. A gyenge délkeleti, keleti szél mellett 0°C és -5°C között alakulnak a maximumok, helyenként párás lesz a levegő. Az éjszakai órákban nyugat felől megnövekszik a felhőzet, reggelre a nyugati országrészben, majd a szerdai nap folyamán egyre többfelé számíthatunk havazásra, helyenként újra nagyobb mennyiségben. A mérsékelt keleti légmozgás mellett a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és -10 °C között alakul.
Részletek
Nemrégiben tisztelgő magánlátogatásra érkezett Kalocsára, az érseki palotába őeminenciája Dr. Erdő Péter, bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az MKPK valamint CCEE elnöke. Az elnök bíborost 1999-ben II. János Pál pápa nevezte ki a székesfehérvári egyházmegye segédpüspökévé, néhány hónapra rá a Szent Péter-bazilikában püspökké szenteltelték, és 2002. december 7-én már
Részletek