
Miért választotta Bábel Balázs érsek a szocialista diktatúra idején a papi pályát?
És miért nyilvánította a nép ellenségének a nyomozótiszt kihallgatása során Bábel Balázst? A kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita életútjából megtudhatod.
RészletekÉs miért nyilvánította a nép ellenségének a nyomozótiszt kihallgatása során Bábel Balázst? A kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita életútjából megtudhatod.
RészletekHorváth Attila, a Termostar Kft. ügyvezetője számos újító kezdeményezésnek áll élére. Szakmai irányításával átfogó (zöld) beruházások indultak a hírös város távhőszolgáltatásának folyamatos korszerűsítése érdekében. A cégvezető emellett Kecskemét kulturális életében is kiemelkedő pozíciót foglal el. Ennek megfelelően alig akad olyan jelentős közcélú program, rendezvény, amely mellé ne állna oda a cég, igazi városi mecénásként. Horváth úr, mint a jótékonyság egyik apostola, a Termostar Kft. részéről 2020-ban 5 millió forinttal támogatta a helyi kórházat, továbbá 651 facsemetét ajánlott fel az „Ültess fát! Tegyük zöldebbé Kecskemétet!” Lakossági Fásítási Program keretében. Emellett állandó patrónusa a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének. Ennek legfrissebb hozadékát – rizseshúst, valamint kenyeret és süteményt, továbbá, Roszik Tamás dunavecsei dinnyetermelő jóvoltából, egy-egy sárgadinnye szeletet – százhúsz elesett embertársunk fogyaszthatta csütörtökön a népkonyha ebédlőjében. Előzetesen Borisz atya ortodox lelkész mondta el biblikus gondolatait, majd végül az ebédosztásban is segédkezett. (Fotók: Gáspár Márton)
RészletekKutas Tibor, a kecskeméti Bólyai János Gimnázium matematika-számítástechnika szakos tanára nevéhez számos újító, sikeres kezdeményezés kötődik munkahelyén és lakókörnyezetében egyaránt. Szakmai munkásságán túlmenően élénk figyelemmel kíséri a körülötte zajló társadalmi-gazdasági folyamatokat, a lakosságot érintő eseményeket. Izsáki lakos lévén évtizedes ismeretség fűzi a szintén izsáki kötődésű Farkas P. Józsefhez, a Wojtyla Barátság Központ alapító-igazgatójához. E barátság hozta el őt szerdán a Wojtylába, ahol első pillanattól kezdve otthon érezte magát, mélyen egyetértve a szociális intézmény missziói célkitűzéseivel. Kutas Tibor az étkezdében köszöntötte a mai napon reá bízatottakat, majd az ebédosztásban is készséggel vállalt közreműködést. A kiváló ízvilággal jellemezhető menüt, mely nem volt más, mint burgonyaleves és mákos tészta, szokás szerint kenyér és sütemény egészítette ki. (Fotók: Gáspár Márton)
RészletekA nyárlőrinci vállalkozó és családja számtalan esetben vette már pártfogásába a Wojtyla Barátság Központ százhúsz főt számláló sorsközösségét. Volt, hogy négy birkát vágtak le egyszerre, s pörköltet főztek az állatok húsából, majd az elkészült ételt együttesen szolgálták fel több száz rászorultnak. Ezúttal különféle élelmiszer alapanyagokkal nyújtottak hathatós segítséget a szociális intézmény szegényeinek. (Fotó: Tódor Norbert)
RészletekImmáron több mint ezerre tehető azon alkalmak száma, amikor Király József vállalkozó, önkormányzati képviselő, vezető MSZP-s politikus, lelkes civil szervező, a Kecskeméti Városszépítő Egyesület elnöke a Wojtyla Barátság Központ szegényeinek segítségére sietett. Ma eggyel többről számolhatunk be, ugyanis a hátrányos helyzetűek igaz barátja, szószólója kedden déltájban ismét melegételt ajánlott fel a népkonyha gondozottjainak. Szokásához híven ezúttal is felkereste a nélkülözőket az Egressy utcai 5/b szám alatti épület étkezdéjében, ahol beszámolt az ellenzéki előválasztás menetéről, bemutatva a körzetében induló jelölteket. A nemes lelkű közéleti személyiségnek köszönhetően gyümölcsfőzelék és sült sertésszelet, valamint kenyér, sütemény kerülhetett a tányérokba. (Fotók: Gáspár Márton)
RészletekKovács Miklós idén töltötte be 93. életévét és jelenleg is aktív. A nemzetközi hírű, számtalan díjjal, elismeréssel kitüntetett kékfestő mester immáron 16. esztendeje – a szociális intézmény fennállása óta – támogatja szüntelenül gondoskodó szeretetével a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségét. Terítőkkel, ebédadománnyal, jó szóval… Legfrissebb ajándékait – két tucat kék terítőt – nemrégiben adta át Farkas P. Józsefnek, a népkonyha alapító-igazgatójának. (Fotók: Mátyus István)
RészletekTóth Zsolt, a bócsai Abonyi Fogadó tulajdonosa látta el melegétellel hétfőn a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségét. Neve korántsem hangzik ismeretlenül a népkonyha szegényei előtt, hiszen évek óta rendszeresen jótékonykodik a wojtylások javára. Rántott szelet, sült burgonya, savanyú uborka – ezek voltak a mai menü összetevői, melyeket kenyér és sütemény egészített ki. (Fotók: Gáspár Márton)
RészletekA szombati ebéd felajánlóit Farkasné Pásztor Jolán, a Wojtyla Barátság Központ társalapítója jelentette be a népkonyha „pódiumán”. Borbély Éva és férje, Horváth Sándor nem először támogatja a szociális létesítmény ételosztását – mondta. Házastársa, Farkas P. József, aki a népkonyha alapító-igazgatója, és jómaga Dunavecsén eltöltött éveik alatt ismerték meg „ezt a nagyon rendes, aranyos, kedves vallásos családot”. Éva hajdanán a Vikár Béla Művelődési Ház munkatársaként együtt dolgozott a Farkas testvérekkel, amikor József volt az intézmény igazgatója. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és időközben a házaspár is elköltözött Dunavecséről; Szekszárdra sodorta őket az élet szele. Gyermekeik felnőttek, mindketten a Pécsi Tudományegyetem laboratóriumában dolgoznak kutató orvosként. A jelentős távolság miatt most egyikük sem tudott részt venni az ebédosztáson, bár jelezték, mindenképpen szeretnének előbb-utóbb ide látogatni. Ettől függetlenül kiváló egészséget és jó étvágyat kívántak a messzi távolból - közölte Farkasné Pásztor Jolán a rászorulóknak tartott ebédindítójában, majd végül közösen imádkoztak a mai felajánlókért. A kiválóan elkészített és bőséges menüt – gombapörköltet tésztával, kenyérrel és süteménnyel – a karitatív létesítmény ügyeletes munkatársai osztották ki a sorban álló szegényeknek. Vasárnapi hidegcsomaggal dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek szolgált. (Fotó: Mátyus István – archív)
RészletekDósai Ilona mintegy tíz esztendeje még a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségét gazdagította. Azóta élete egyenesbe került. Idővel munkát kapott, így mára megelégedéssel töltheti mindennapjait. Hálával gondol a népkonyha munkatársainak gondoskodó szeretetére, hisz nem felejtette el: voltak napok, amikor jómaga is rászorult a szociális intézmény kosztjára. Régi emlékeit felidézve akként határozott, pénteken ebédadománnyal lepi meg a karitatív szervezet jelenlegi gondozottjait. Mindennek megfelelően százhúsz adag marhapörköltet, kenyeret és süteményt szolgáltak fel a létesítmény szorgos munkatársai.
RészletekRehák Róbert kecskeméti származású fővárosi vállalkozó, a Wojtyla Barátság Központ karácsonyi főtéri ebédosztásainak állandó felajánlója, a sorsközösség régi időktől fogva hűséges patrónusa, nagylelkű havi támogatója csütörtökön is finom ebéddel szolgált a szociális intézmény étkezdéjében. A rászorultak egészségére figyelemmel ezúttal 120 adag zöldséges pennével kedveskedett a szegényeknek. Az ételt hagyományosan Molnár Zoltán önkéntes szakács készítette el, sőt még a hozzávalókat is ő hozta. Farkas Pál szervező munkatárs mutatta be a népkonyha mai ebédadományozóját, akit méltán övez őszinte tisztelet, szeretet, megbecsülés szerte a városban. (Fotók: Kolláth Andrea – archív)
Részletek