Elfelejtett tartók!
Már régen el kellett volna távolítani a képen látható választási plakáttartót, mivel nemcsak a városképet rontja, hanem az ottléte szabálytalan.
RészletekMár régen el kellett volna távolítani a képen látható választási plakáttartót, mivel nemcsak a városképet rontja, hanem az ottléte szabálytalan.
RészletekA napokban a Wojtyla Ház Remete Szent Antal Állatvédő Baráti Körének aktivistája menhelyes kutyust fogadott örökbe, ezzel is csökkentve a gazdira váró blökik számát. A Zora nevű cocker spániel már nem fiatal, és örökletes szembetegsége miatt nem sok esélye volt arra, hogy valaki hazaviszi. Előző gazdája meghalt, és az elhunyt egyik rokona hozta őt a menhelyre. Élete végéig szemcseppekre szorul, de a kutyus látszólag teljesen jól érzi magát új otthonában, ahol egy másik spániellel osztozik a befogadók szeretetén. A Cerberos Kutyaiskola következő alkalommal induló kezdő tanfolyamán már azt is megtanulja, hogy mik azok a dolgok amiket szabad, és mik azok, amiket nem. Szerencsére nem akadály a kora, sem pedig kis termete. Addig is gyógyul a kennelköhögésből, leendő trénere pedig szigorú fogyókúrára és táp váltásra ítélte, mert Zora kissé túltáplált, és vitaminhiányos. Szerencsére értő kezek igazgatják sorsát ezentúl.
RészletekManapság, amikor több száz közmunkás dolgozik Kecskeméten, amikor az önkormányzat vezetése százmilliókat fizet ki városképformáló reklámra – vagy más néven öndicséretre -, akkor filléres, de nagyon fontos dolgok botrányos képét láthatjuk városszerte. Az egyik legfontosabb idegenforgalmi központunk, a Benkó Zoltán Szabadidőközpont egyik, igen forgalmas bejáratát a képünkön látható virágtartó kőedény díszíti. Szégyenletes és felháborító.
RészletekAki teheti, meneküljön árnyékba, ugyanis az előrejelzések szerint extrém, akár 8,3-as UV-B sugárzás várható. A napozást kerülni kell! Az Országos Meteorológiai Szolgálat - sajtóközleményben történő visszavonásig - megerősíti, hogy akár már hétfőn kora délutántól, de keddtől biztosan extrém értékű; 8,3 körüli UV-B sugárzás várható.
RészletekCigányzarándoklatot szervezett július 11-én a ferences szerzetesek által vezetett Mátraverebély-Szentkútra a Nógrád Megyei Cigányönkormányzat. Az ország minden részéről mintegy hétszáz cigány érkezett érkezett buszokkal erre a zarándoklatra, köztük a kecskeméti Karol Wojtyla Roma Barátai Kör is.
RészletekA mérkőzés elején még tartotta magát a szerb második vonalban szereplő, s a feljutásról hajszállal lemaradó FK Indija csapata. A hazaiak egy formás akció után Montvai góljával megszerezték a vezetést és onnantól nem volt kegyelem. Előbb Csordás szépségdíjas szabadrúgásból talált be, majd újra Montvai és az új közönségkedvenc, Veszelics is bezörgetett. 4-0 után szinte a teljes csapatot lecserélte Szivics mester, de a jól küzdő vendégek csak kozmetikázni tudtak az eredményen. A héten szerbiai edzőtábor vár a fiúkra, majd hazatérve még pár napig készülhetnek a bajnoki nyitányra, amikor nem éppen egy \"mezei\" csapat látogat Kecskemétre. KTE-Ereco-FK Indija 4-2 (3-0)
RészletekA Városházán holnap (kedd) délelőtt partnerségi megállapodást ír alá a Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara, a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás, a Kiskunfélegyházi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás valamint a Halasi Többcélú Kistérségi Társulás elnökeivel.
RészletekSzerencsére egyre többen csinosítják a betontömbök között is környezetüket \"egy csipetnyi zölddel\", s színpompás virágokkal. A Porta Egyesület versenyt hirdetett, hogy ne menjünk el szó nélkül ezen apró csodák mellett. Tekintsék meg a következő versenyzőket.
RészletekAz Óbudai Kulturális Központban július 22-én, szerdán 18 órakor nyitják meg Pálfy Gusztáv szobrászművész kiállítását. Az inspiráló, expresszív bronz kisplasztikák megtekintése előtt Wehner Tibor művészettörténész mond köszöntőt. A megnyitón közreműködik: Paragh Emese fuvolaművész. A kiállítás megtekinthető július 31-ig.
Részletek