
Méteres gaz az építési telken
Felvételünk a Zápolya J. utca és a Kossuth körút sarkán lévő telekről készült.
RészletekFelvételünk a Zápolya J. utca és a Kossuth körút sarkán lévő telekről készült.
RészletekA hét ünnepei, szentjei: szerda: Szent Márta csütörtök :Aranyszavú Krizológ) Szent Péter püspök és egyháztanító péntek: Loyolai Szent Ignác áldozópap szombat: Liguori Szent Alfonz püspök és egyháztanító
Részletek1899-ben, azaz 110 éve ezen a napon hunyt el Bauer Lénárd piarista tanár. Kecskeméten, a kegyesrendiek gimnáziumában 1880-82-ben a magyar nyelv, történelem és földrajz tanára volt. Munkái, így például a Költészetünk az önálló nemzetiség korában című értekezése a Kecskeméti Piarista Gimnázium Értesítőjében jelentek meg. 1848-ban, azaz 161 éve ezen a napon született Eötvös Loránd, világhírű magyar fizikus, geofizikus, a torziós inga feltalálója
RészletekVárható időjárás az ország területére hétfő estig: Napos, száraz idő várható, legfeljebb helyenként lehet kevés felhő. Napközben a nyugaton megélénkül, a Kisalföldön néhol megerősödik a déli szél. A hőmérséklet délután 25 és 30, késő este 18 és 23 fok között alakul.
RészletekA hétvégén tartották a hagyományos Szent Anna-napi búcsút a Wojtyla Házban, amikor a ház lakói ismét találkozhattak a munkálatok szponzoraival, segítőivel. A mostani Szent Anna–napi házbúcsú másik különlegessége, hogy az intézmény kapunyitásának 3. évfordulóját is most ünnepeltük. Hallgassák meg a Charitas Rádió riporterének, Gyarmati Szilviának a tudósítását a helyszínről, melyben többek között arról kérdezte a támogatókat, hogy miért vállalták ezt a nemes feladatot.
RészletekPénteken tartották a kecskeméti Wojtyla Házban a hagyományos Szent Anna–napi házbúcsút, amely egybe esett az intézmény kapunyitásának 3. évfordulójával. A meghívott vendégek - azaz a Ház kedvezményezettjei, és a Ház felújításának támogatói - számára hangulatos műsort rendezett a Wojtyla Központ kuratóriuma és munkatársai, egyúttal köszöntötték az Annákat, valamint megköszönték a nagylelkű támogatók adományait. A program agapeval zárult.
RészletekCikkünkben az utolsó nap eseményeit elevenítjük fel képekkel illusztrálva.
RészletekEgy-egy hidegfront, és a nyári hőségben fellélegzünk kissé. Majd ismét napról napra melegebb lesz, a rádióban rekord hőmérsékletről és extrém magas UV B sugárzásról beszélnek. Mi csak azt vesszük észre, hogy egyre ritkábban van kedvünk kimozdulni a hűvös irodából vagy árnyékos otthonunkból, egyre jobban esik a hideg sör, viszont egyáltalán nem kívánjuk a főtt ételeket. Nyomottak és egyre lomhábbak vagyunk. Ruháinkat mintha arra találták volna ki, hogy izzadságtól átitatódva ránk tekeredjenek, és lassan megőrjítsenek. Most képzeljük el, hogy a testünket vastag bunda borítja...
RészletekFelvételünk az Izsáki út és a Hernád utca sarkán lévő elhanyagolt, gazos telekről készült.
Részletek