December 21. szombat, Tamás
Takarítás a Gyenes téren - Képgaléria

Takarítás a Gyenes téren - Képgaléria

2005. október 27. 17:47

Csütörtökön megszépült a Gyenes tér parkja. A Porta Egyesület nagytakarítást szervezett a helyszínen, ahol a munkatársak, aktivisták mellett nagy segítsége volt a civil szervezetnek. A park szomszédságában tanuló Piarista diákok szorgoskodtak a területen. Közel 30 pad, fa játszóelemek tisztultak meg a színes firkálmányoktól, a takarítók zsákokba gyűjtötték a szemetet, összegereblyézték a faleveleket, amit szintúgy összegyűjtöttek.

Részletek
Kiút az erkölcsi válságból

Kiút az erkölcsi válságból

2005. október 27. 09:55

A politika és az egyház viszonyáról, a magyarság erkölcsi válságáról, a sajtó prostituálódásáról és még számos hívőket és nem hívőket egyaránt érintő kérdésekről folyt a beszélgetés szerda este a Porta Egyesület Kecskeméti Találkozások című programsorozatának újabb rendezvényén, amelynek dr. Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára volt a vendége. - Az egyház nem lehet jobb vagy bal oldali - szögezte le mindjárt a találkozó kezdetén Veres András - az egyetlen irányadó számára ugyanis az, hogy Krisztus tanítását képviseli.

Részletek
Aranydiplomát kapott Kecskemét

Aranydiplomát kapott Kecskemét

2005. október 26. 14:40

Aranydiplomával ismerte el a Virágos Magyarországért verseny zsűrije Kecskemét önkormányzatának parkjaink, közterületeink megújításért, a város arculatának formálása érdekében végzett munkáját. A rangos díjat szerdán sajtótájékoztató keretében mutatták be a városházán. A kormány a Magyar Turizmus Rt.-vel közösen meghirdetett pályázatán nem csak a települések zöldfelületeinek gondozottságát értékelik, hanem teljességében nézik az önkormányzatok a környezetbarát politikáját, amelybe bele tartozik a vendégváró, a rendezett városkép kialakítása, valamint az épített örökség védelme is.

Részletek
Vízügyi konferencia

Vízügyi konferencia

2005. október 24. 10:27

Múlt héten rangos konferenciát rendeztek az ivóvízminőség-javítás és a szennyvíztisztítás-csatornázás aktuális kérdéseiről a Bácsvíz Rt. kecskeméti igazgatóságán. A szakmai találkozón elhangzott: 2007-től az Európai Unió költségvetésének több mint egyharmadát fordítják majd környezetvédelmi projektekre; Magyarország évi 350-400 millió euró támogatásban fog részesülni. Az ivóvíz minőségére vonatkozó uniós előírásokat 2009-re, a szennyvíz-tisztítással kapcsolatos normákat pedig 2015-re kell megvalósítani.

Részletek
Őszi takarítás a jubileumi kiserdőben a BV dolgozóival

Őszi takarítás a jubileumi kiserdőben a BV dolgozóival

2005. október 17. 10:50

A Porta Egyesület szervezésében végrehajtották az őszi nagytakarítást a Jubileumi kiserdőben. Az egyesület már korábban célul tűzte ki a kellemes hangulatú zöldövezet védelmét, ennek keretében a tavasszal egy átfogó akció keretében újjá varázsolták a hivatalosan „Egymilliomodik Hektár Erdő”-nek keresztelt területet. A Porta ősszel a BV által biztosított munkásokkal karöltve elvégezte az erdő őszi takarítását is, így továbbra is kultúrált környezet várja a kikapcsolódásra vágyó kecskemétieket.

Részletek
A Svájci Üdvhadsereg Kecskeméten - Képgaléria

A Svájci Üdvhadsereg Kecskeméten - Képgaléria

2005. október 15. 13:39

A Porta Egyesület meghívására szombat délelőtt Kecskemétre látogatott a Svájci Üdvhadsereg. Az 50 fős küldöttséget előbb a Porta Egyesület dísztermében fogadták kávéval és pogácsával. Ezt követően az üdvhadsereg tagjai a Városháza dísztermét tekintették meg, majd a város lakóiak adtak koncertet a Hírös Forrásnál. A rangos vendégsereg délben állófogadáson vesz részt, majd városnézésre indulnak. A napot a Somodi tanyán elfogyasztott vacsorával zárják vendégeink

Részletek
Josef von Ferenczy Kecskeméten

Josef von Ferenczy Kecskeméten

2005. október 13. 14:49

Az Európai Párbeszéd Alapítvány által szervezett sajtótájékoztató keretében mutatták be csütörtök délelőtt Josef von Ferenczy Emberbolygó című verseskötetét a Túróczy étteremben. A kecskeméti születésű szerző – városunk tiszteletbeli polgára - meghatottan emlékezett vissza életének legfontosabb állomásaira, politikai, közéleti ténykedésének eseményeire. Beszélt Kecskeméthez fűződő érzéseiről, az emberekhez való viszonyáról, valamint az általa képviselt emberpolitika, az európai dialógus programjáról.

Részletek
Bombasiker a Széchenyivárosban – Képgaléria!

Bombasiker a Széchenyivárosban – Képgaléria!

2005. október 12. 11:15

Az elmúlt hétvégén rendezték meg az I. Széchenyivárosi Kulturális fesztivált, amelyről utólag elmondhatjuk, hogy hiányzott már a városrész lakóinak. Az egész napos rendezvénysorozat nagy tömeget vonzott az Aradi vértanúk terére, az esti programokon pedig már több ezren vettek részt. A délelőtt a gyermekprogramok jegyében telt el, bábosok, gólyalábasok, bohócok és játszóvár várta a kicsiket. Délután már komolyabb előadok következtek, több küzdősport és tánccsoport lépett a színpadra.

Részletek
Telt ház a Zsidó Zenei Fesztiválon

Telt ház a Zsidó Zenei Fesztiválon

2005. október 12. 09:41

Zsúfolásig megtelt a I. Zsidó Zenei Fesztiválnak otthont adó Piarista Gimnázium díszterme kedd este. A hagyományteremtő rendezvényen megjelent a MAZSIHISZ elnöke, dr. Feldmájer Péter, és est fővédnökei: dr. Szécsi Gábor, városunk polgármestere, Farkas Gábor, az Európa Jövője Egyesület elnöke, Bárkányi Ernő, a Porta Egyesület elnöke, és Szeberényi Gyula Tamás, a Kecskeméti Önkormányzat kulturális Bizottságának elnöke. A Porta Egyesület és a Kecskeméti Lapok közös rendezésében megvalósuló zenei est hatalmas sikert aratott, a hét órás kezdéskor már egy gombostűt sem lehetett leejteni a nézőtéren. A fesztiválon a Sabbathsong Klezmer Band, és a Proma Band lépett fel.

Részletek
Vatikán asztronómusa Kecskeméten

Vatikán asztronómusa Kecskeméten

2005. október 11. 10:04

Teres Ágoston S.J., a Vatikáni Csillagvizsgáló asztronómusa tartott vetítéssel kísért előadást hétfőn este a kecskeméti Porta Egyesület dísztermében . A hírös város szülötte egykor a Piarista Gimnázium növendéke volt. Jezsuita papi tanulmányait Egerben, majd Szegeden végezte, pappá azonban már Frankfurtban avatták. Szolgálatát Spanyolországban kezdte, később pedig Norvégiába került, ahol jelenleg is egy többszáz fős kolónia lelkipásztora.

Részletek