
Harmadszor indul el a Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogram
Harmadik alkalommal hirdeti meg a kormány a Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogramot (a továbbiakban: TKÖ Program).
Részletek
Harmadik alkalommal hirdeti meg a kormány a Területi Közigazgatási Ösztöndíjprogramot (a továbbiakban: TKÖ Program).
Részletek
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt vádat emelt egy 52 éves jánoshalmai férfi ellen, aki 2017. február 15-én ittasan veszekedés közben egy konyhakéssel megölte a fiát.
Részletek
Menő reformáció címmel, egy átalakított autóbuszon indul országjáró útra a Reformáció Emlékbizottság vándorkiállítása. A tervek szerint Kecskemétre is begördül majd a busz... (MTI Fotó: Mohai Balázs)
Részletek
Továbbra is jól halad a Tó Hotel melletti területen az építkezés, ahol a Kecskeméti Regionális Utánpótlás Központ valósul meg. Már a világítást szolgáló kandeláberek is elkészültek, hamarosan pedig a gyepszőnyegezés is elkezdődhet. A Kecskeméti LC - KTE SI friss képeket készített az építkezésről.
Részletek
Élettársa kislányával hozatta be a kést, majd töröltette fel a vért a kegyetlen kecskeméti férfi. (A fotó illusztráció)
Részletek

Térségünk egyik leg(el)ismertebb vendéglátója a HolloGasztro Kft. Gyakorta látni céges autóikat Kecskemét és környéke útjain. Sokunk hallott már róluk, de talán kevesebben ismerik őket igazán. Ezért ültünk le beszélgetni Holló Tibor ügyvezető igazgatóval – akinek ebédadománya lehetővé tette a Wojtyla Barátság Központ százhúsz gondozottjának csütörtöki étkezését – arra kérve, mutassa be vállalkozását, és mondja el nekünk, mi alapján olvasható honlapjukon: „Professzionális vendéglátás felsőfokon”. (Fotók: Tódor Norbert – archív)
Részletek
Dóbiás Péter neve több generáció számára csenghet ismerősen, hiszen éveken át járt iskolákat a Mesélő Dallamok című előadássorozatával, ahol együtt énekeltetett tanárokat, diákokat. Szerzett már zenét feleségének, gyermekeinek és pusztán saját indíttatásból is. Ahogy csütörtök délben elmesélte a wojtylásoknak, gyerekei születése után kezdett komponálni, ők inspirálták. Huszonhat évvel ezelőtt indult el Mesélő dallamok című sorozata, melynek kitalálója, első számú megvalósítója volt. Felesége, Dóbiásné Hédi, valamint utódai is részt vettek a produkcióban. Ma délben pedig kvartettjét hozta el a Wojtyla Barátság Központba, ahol zenésztársaival egyetemben muzsikájával szórakoztatta, felüdítette a népkonyha zenedallamokra (is) éhes gondozottjait. (Fotók: Mátyus István)
Részletek
Egy 27 éves szekszárdi férfi egy Mercedes Atego típusú tehergépkocsival közlekedett az 53-as főúton. Haladása során a főút 25-ös kilométerénél feltehetően figyelmetlensége miatt későn vette észre az előtte lassabban haladó 45 éves akasztói férfi által vezetett lassú járművet, ezért összeütköztek.
Részletek
Kezdd az őszi szünetet hófánkozással a Szabadidőközpontban!
Részletek