AZ IMÁDSÁGRÓL: Karol Wojtyla lelki műhelyében (7.)
Jézus imádkozni tanítva kiemelten figyelmeztetett annak buktatóira: a szószaporításra és a megbocsátás hiányára.
Az emberi beszélgetéseinkben is oly gyakori bőbeszédűség helyett a Társra, Istenre irányította figyelmünket, imáját az Atya dicsőítésével kezdve, majd az Ő akaratának teljesültét kérve. Csak ezután tért át igen visszafogottan személyes emberi vágyainkra: testi, majd lelki életünk alapvető feltételeiért, a napi betevőért és a bűnbocsánatért, szellemi hadviselésben nyújtott isteni segítségért imádkozva.
A megbocsátás az imádság előfeltétele: imaéletünk nem pótolja a kiengesztelődés hiányát, hisz megbocsátás nélkül az ima teljesen hiábavaló.
Imakörünkért, az imádság személyes gyakorlásáért és annak helyes módjáért könyörögtünk.
Napi evangélium: Mt 6,7-15
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”