Rónay Tamás: XIV. Leó – A remény pápája
Az idén május 8-án pápává választott Robert Francis Prevost életútját dokumentumok, életrajzi adatok és a Szentatyától vett idézetek alapján mutatja be Rónay Tamás, miközben felvázolja az április 21-én, húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa pontifikátusának főbb jellemzőit is.
A monográfia írója kiemeli: Robert Francis Prevost 1955. szeptember 14-én született a chicagói Mercy Kórházban, egy háromgyermekes család legkisebb fiaként. Két bátyja van. Abban, hogy a papi hivatást választotta, jelentős szerepe volt kreol származású édesanyja, Mildred Agnes mély vallásosságának. Visszaemlékezések szerint többek között neki köszönhető a chicagói Szent Mária Nagyboldogasszony-plébánia könyvtárának elindítása a régi iskolaépület alagsorában. Közmegbecsülésnek örvendett, a helyiek csak „az édes Millie”-ként emlegették. Az Oltár és Rózsafüzér Társaság tagja volt, majd annak elnöke. Rendszeresen énekelt a templom kórusaiban. Robert Prevost édesapja, Louis Marius Prevost az Egyesült Államok haditengerészetének második világháborús veteránja volt, majd tanfelügyelő lett.
Robert Francis Prevost fiatalkorától kezdve a papi szolgálatra készült, bátyjaival otthon sokszor játszották el, hogy „misét” mondanak. A szeminárium elvégzése mellett matematikai alapdiplomát is szerzett a Philadelphia közelében található Villanova Egyetemen, egy Ágoston-rendi főiskolán.
1985-ben csatlakozott az Ágoston-rendi misszióhoz Peruban. Rónay Tamás kiemeli, hogy itt töltött ideje alatt találkozott Gustavo Gutiérez atyával, a felszabadítási teológia alapítójával, akit nagyon tisztelt. A Domonkos-rendi teológus és hittudós a jámborságával is óriási hatást gyakorolhatott Prevostra. Gutiérez az emberi személy felszabadítását és a szegények emancipációját középpontba állító teológia egyik megalapozója volt. A 2024. októberében a perui fővárosban, Limában 96 éves korában elhunyt domonkos szerzetes pap iránytűje Máté evangéliumának 25. fejezete volt: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek”. Prevost számára is rendkívül fontossá vált a gondolat:
felkarolni a szegényeket, a társadalom kirekesztettjeit.
Ugyancsak lényeges volt Prevost számára, hogy Peruban töltött évei alatt személyesen is megtapasztalhatta a diktatórikus állam működését, a politikai erőszakot, a súlyos társadalmi egyenlőtlenségeket. Akkoriban dúlt a polgárháború Peruban, és az 1990-es években is folytatódott, amikor Alberto Fujimorit elnökké választották. Prevost közvetlen közelről élhette át a milicisták brutalitását, amit következetesen elítélt, és bátran állt az áldozatok oldalára. Többször felhívta a figyelmet a politikai korrupcióra is. Dühítette, hogy a közben megbukott Fujimori nem ismerte el az öldöklésben játszott bűnös szerepét, sosem tanúsított őszinte megbánást.
A kötet szerzője leszögezi: Robert Francis Prevost rendkívül gazdag életutat mondhat magáénak. Papi szolgálatát a szegények felkarolásán túl az emberi jogok melletti bátor kiállás jellemezte. Bárhol, ahol megfordult, szeretettel emlékeznek rá; jámbor, őszinte embernek, Krisztus igaz követőjének tartják.
Rónay Tamás szerint Prevost pápává választása „megsemmisítő vereség” az amerikai ultrakonzervatívok számára, akik veszélyes ellenséget láttak benne. A szerző megállapítja: XIV. Leó „már nem olyan pápa, akit betolakodóként vagy veszélyes marxistaként kezelhet Donald Trump és csapata”, mint ahogyan azt Ferenc pápával tették.
Az amerikai-perui pápa az erkölcsi tekintély hangjaként szólalhat meg az amerikaiak előtt. Az ultrakonzervatívokat már első beszéde aggodalommal töltötte el, amelyben párbeszédet követelt.”
A kérdésre, hogy milyen Egyházat képzel el XIV. Leó, Rónay Tamás egy tőle vett idézettel válaszol: „Vannak, akiknek elegük van a botrányokból, a hatalommal való visszaélésből. Én is dühös voltam Istenre. Én is láttam jó embereket meghalni, gyerekeket szenvedni, nagyszülőket gyógyszer nélkül sírni. És igen… voltak napok, amikor imádkoztam, és csak visszhangot hallottam. De aztán felfedeztem valamit: Isten nem kiabál. Isten suttog. Suttog a sárból, a fájdalomból. Nem azért jöttem, hogy tökéletes hitet ajánljak neked. Azért jöttem, hogy elmondjam: a hit egy séta kövekkel, tócsákkal és váratlan ölelésekkel.”
Ferenc pápa halála után nem sokkal Prevost azt mondta: még mindig sok a tennivaló az Egyház munkájában. „Nem állhatunk meg, nem fordulhatunk vissza. Látnunk kell, hogy a mai világ, amelyben az Egyház él, nem ugyanaz, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt. Az üzenet mindig ugyanaz: hirdessétek Jézus Krisztust, az evangéliumot, de a mai emberek, a fiatalok, a szegények, a politikusok elérésének módja más… meg kell tanulnunk valóban hallgatni a Szentlélekre és az igazságkeresés lelkületére, amely az Egyházban él. Lépj át egy olyan tapasztalatról, amelyben a tekintély beszél, és mindennek vége, egy olyan egyházi tapasztalat felé, amely értékeli az Egyházban lévő karizmákat, ajándékokat és szolgálatokat.”
Rónay Tamás kiemeli:
Ferenc pápához hasonlóan XIV. Leó is befogadó Egyházat szorgalmaz: „A mi feladatunk az, hogy kibővítsük a sátrat, és mindenki tudja, hogy szívesen látjuk őket az Egyházban.”
A szerző úgy véli: XIV. Leó a hidak embere lehet. A híd építéséhez, a társadalom gondolkodásának megváltoztatásához sok idő kell. „Nagyon sok idő.” Az új pápával való kérdésekre csak a következő években kaphatunk válaszokat, így arra is, miben követte „névadóját”, XIII. Leót és „nagy” elődjét, Ferenc pápát.
