Június 30. RÓMA ELSŐ VÉRTANÚI: Szentek közössége a Wojtyla Házban
E korai keresztények, kikről – a főapostolok tanítványai lévén – Szent Péter és Szent Pál napja után emlékezik meg az Egyház, a Néró-féle üldözésnek estek áldozatul. Történetük korabeli római értelmezését Tacitus így írta le.
64 júliusában egy közbotránkozást keltő orgia után a cirkusz több pontján egyidejűleg lángok gyulladtak, melyeket a szél gyorsan tovaterjesztett. Sokan tiltották az oltást, mások pedig nyíltan csóvákkal táplálták a tüzet mondván: Van, aki ezt parancsolta! Ezért a hat napon át pusztító lángok Róma tizennégy kerületéből tizet félig vagy egészen elpusztítottak: elhamvasztva számos templomot, győzelmekkel felhalmozott kincset és görög műremeket, pótolhatatlan irodalmi alkotásokat...
A menekülő népet Néró a császári paloták és kertek egy részének megnyitásával, valamint közszükségleti cikkek Rómába hozatalával próbálta lecsillapítani, hasztalanul. Elterjedt ugyanis a hír, hogy míg a város égett, Néró házi színpadán Trója pusztulását énekelte. Így talán irodalmi szenvedélytől fűtve maga gyújtatta fel a várost, hogy átélhesseTrója megénekelt végét, s hogy a város újjáépítésével és önmagáról való elnevezésével dicsőséget szerezzen magának. Az új Róma valóban rendezettebbé vált: kimért házsorokkal, széles utcákkal, korlátozott magasságú épületekkel, és az esetleges újabb tűzvészt megakasztó, szabadon hagyott udvarokkal.
Ám ez sem volt elég a császár elleni híresztelések elhallgattatásához, ezért Néró bűnbakot keresett és talált az idegen szokásaik miatt már úgyis népszerűtlen keresztények személyében. Az emberi nem gyűlöletének vádjával a Vatikán-domb déli lejtőjén keresztre feszíttette őket, s este meggyújtatott testeikkel fáklyákként világíttatott. Ám kegyetlenkedéseivel épp ellentétes hatást ért el: a nép szánalmát váltva ki az üldözöttek iránt.
S a megállíthatatlanul terjedő kereszténység központjává téve idővel az egykor pogány birodalmi fővárost, Rómát – a kereszténység magvetéseként szolgáló vértanúk vére által!
