Augusztus 4. VIANNEY SZENT JÁNOS: Szentek közössége a Wojtyla Házban
Vianney János a nagy francia forradalom idején élte gyermekkorát, ezért életéből kimaradt az iskola. Előismeretek és tanulási tapasztalatok híján papnak készülve vizsgáin rendre megbukott, s csak közbenjárásra, a forradalmat követő paphiány miatt szentelték fel.
Mikor egy kis francia faluba, Arsba helyezték, plébánosi vizsgáján is azért engedték át, mert egy vizsgáztató rosszullétekor csak neki jutott eszébe a beteg lelkével törődni. Tudatlansága ismeretében állandó kisebbrendűségi érzés gyötörte, amit bizonyára fokozott egy szókimondó paptársa levélbeli megjegyzése: „Ha valakinek olyan csekély a teológiai tudása, mint Önnek, nem volna szabad gyóntatószékbe ülnie.” Az intést alázatosan megköszönte, de mert egy plébánosnak a gyóntatás is kötelessége, tovább folytatta – minden idők egyik legáldottabb gyóntatójává válva!
Első hét éve alatt még kemény vezeklései ellenére sem tudott változást hozni a helybéliek életébe, ezért áthelyezését kérte egy másik faluba. Mivel azonban költözését a Szajna áradása meggátolta, életét a környékbeliek missziójának szentelte. S ettől kezdve fokozatos változások jelentkeztek. A falu négy kocsmájából három bezárt, megszűnt a vasárnapi munka és tivornyázás, de még az illetlen szavak is, az emberek szentmisére jártak, és gyóntak. Sőt nemcsak a helybéliek, hanem messze földről is tódultak prédikációira és gyóntatószékéhez, melyben harminc éven át napi tizenhat órában mentett lelkeket.
Mi volt hatásának titka? Önmegtartóztató élete bizonyára, hiszen mindenét a szegényeknek adta. Maga venyigén aludt, egyetlen öltözet ruhája volt, többnyire csak krumplit evett egy hétre előre megfőzve egy keveset. Emellett tehetségtelenségének tudata megtartotta az alázatban, s hagyta, hogy Isten munkálkodjék általa. Így rendkívüli hozzáértéssel és irgalommal bánt a bűnösökkel, és napokon át kínkeservesen készített prédikációiból is Isten szólt az emberekhez. Ahogy az ország legjobb szónoka mondta: őt hallgatva Párizs első templomában a hívek utóbb színházba mentek, az arsi plébános prédikációi után azonban gyónáshoz járultak.
Vianney Szent János példájával Isten a felvilágosodás korának és minden észt istenítő kornak megmutatta, hogy az istenhívő gyenge képességekkel is többet használ, mint az eszes istentelen, s hatása is éppoly csodálatosan maradandó, mint az arsi plébános romlatlanul maradt teste.
