Megnevezett hősök és ügynökök
– Szembe kell nézni azzal, hogy az egyház, mint közösség és mint intézmény, a diktatúra éveiben sem a fellegekben, hanem a magyar talajon élt. Ugyanabban a közegben, ugyanazok a hatások érték, mint bárki mást.
– Fel van készülve az egyház erre a döbbenetes szembenézésre?
– Nem nevezném döbbenetesnek már csak azért sem, mert azok számára, akik koruknál fogva a diktatúra éveiben tevékeny tagjai voltak az egyháznak, ez nem lesz újdonság. Nekünk, többieknek pedig, elsősorban a tisztánlátás miatt fontos. Ez a közösség természetes igénye. Sokat tanulhatunk belőle. Tudni szeretnénk: kik voltak a paptestvérek közül hősök, akiktől tanulni lehet, akik önfeláldozóan éltek. És kik voltak gyöngék, karrieristák, taposó, könyöklő emberek. Sajnálom, hogy erre a szembenézésre csak most kerül sor. A mulasztás is bűn.
– Van megbocsátás?
– Péter háromszor tagadta meg Jézust. Érdemes tanulmányozni az Evangélium lapjait, hogy miként rendezték el ezt a problémát egymással és a közösségen beül. Én magam nem vagyok szakértője semmilyen szempontból az ügynek, vannak viszont ezzel kapcsolatban saját, személyes tapasztalataim. Hívő katolikus családban nevelkedtem, és emlékszem arra, amikor szüleim kommentálták az akkori egyházi vezetők ténykedését. Soha nem ítéltek el senkit, hanem azt mondták, hogy őt erre kényszerítik, ezzel zsarolják, és egyébként lehet, hogy rendes ember. Másrész viszont, fiatal gimnazistaként találkoztam olyan karrierista békepapokkal, akik lehet, hogy nem szerepelnek ma egyetlen listán sem, mégis többet ártottak, mint sokan azok közül, akik papíron talán vállaltak valamit, de tettükkel olykor egy közösség életét tették könnyebbé. Szóval: ha megismerjük a teljes megismerhető anyagot, egyházi közösséghez méltó módon vonjuk le a következtetéseket, ami bizonyára eltér attól, amit sokan levonnak. Szeretettel, józansággal, részben azzal a tudattal, hogy az üldöztetés, az elnyomás mindig segítette az egyházban az identitás erősödését. Tehát igenis voltak pozitív szempontja is az egyház életére vonatozóan az üldöztetésnek, emberi szempontból nézve pedig – bár akadtak gyengeségek – egyfajta lehetőség nyílt a hősi erények gyakorlása.
– Ha már a hősi erényeknél tartunk: van az egyházmegyének egy boldoggá avatásra váró jelöltje, Bálint Sándor, a „legszögedibb szögedi”, a szakrális néprajz professzora. Hol tart az ezzel kapcsolatos eljárás?
– Bálint Sándor neve nem csak Csongrád megyében cseng ismerősen, hanem országosan is. Boldoggá avatási eljárása egyházmegyei szinten már évekkel ezelőtt megkezdődött, és Gyulay Endre püspök vezetésével be is fejeződött. Elkészült a teljes anyag, ami az egyházjog szerint ilyenkor kötelezően összeállítandó, és el is jutott Rómába. Jelenleg tehát, a második fázisban tart az ügy, és a Szenttéavatási Kongregáció intézi tovább. A posztulátor egyébként a kecskeméti érintettségű Ruppert József piarista atya.
– Mennyire példaértékűek napjainkban a Bálint Sándor-féle életutak?
- Itt is, mint minden más esetben, a boldoggá, szentté avatásra a közösségnek van szüksége. Azt hiszem, hogy két szempontból lehet példaadó és aktuális az ő életszentsége. Amikor a társadalomban a család válságáról beszélünk, itt ez az ember, akit elhagyott a felesége, majd amikor az megbetegedett, ő haláláig hűségesen ápolta. Ez a mentalitás példaadó lehet. Mert hiszem, hogy napjainkban nem a család van válságban, hanem az ember, amikor értékmentesen próbál élni és gondolkodni. Bálint Sándor példát mutatott hitről és alázatról is. Tudományos felkészültsége, teljesítménye szempontjából komoly szakmai előmenetel várományosa volt, de ezt megtagadták tőle. Ő mégsem keseredett meg, nem szidott senkit, hanem végezte a dolgát: alávetette a karriert hitének és meggyőződésének. Ez a magatartás nemcsak a diktatúrában, de ma is példaértékű. Egy egészen más társadalom alapjait teremthetjük meg azzal, ha az egyéni ambíciókat minél többen alárendelik a valóságos értékeknek.
