Károlyi Bernát, a Barankovics párti vértanú szerzetes
Képgaléria
Az év elején imakilencedet hirdetettek a ferencesek, melynek egyes állomásai a vértanúk életéhez kötődő települések, templomok. A pasaréti esemény e sorozat egyik stációja, ugyanis e templomból hurcolták el az ávósok 1949 novemberében Károlyi Bernát házfőnököt, korábbi kínai misszionáriust, aki 1954-ben az embertelen bánásmód következtében a börtönben halt meg.
Bernát atya az első világháborúban ferences tábori papként vett részt. Utána különböző ferences templomokban szolgált, amikor pedig a rendtartomány beindította a kínai missziót, ennek a nagy vállalkozásnak lett a vezetője. 1929-ben Paokingban telepedtek le a magyar ferencesek, ahol az evangélium terjesztése elsősorban karitász munkán keresztül történt. Népkonyhákat nyitottak, időseket, betegeket ápoltak, árva gyermekeket fogadtak be.
Egy kínai árvával 1938-ban Bernát atya visszatért Magyarországra, és eredményesen fáradozott a kínai misszió anyagi háttérének biztosításán. A kínai árvával járta az országot, előadásokat tartott és gyűjtött a távol-keleti magyar misszió fenntartására. (A kisfiúból később ferences novícius lett, aki a szerzetesek 1950-ben történt szétszóratása után Amerikába szökött, és feleségül vette Bernát atya unokahúgát.) P. Károlyi 1940-től a kecskeméti ferences rendházban házfőnökként tevékenykedett. Nevéhez fűződik a kecskeméti zsidóság mentése. Dacolva az állami rendelkezésekkel, nem mondott fel a kolostor földszinti üzlethelyiségeit bérlő zsidóknak. Keresztelte őket, hamis dokumentumokkal segítette őket, amíg ez mentséget jelentett, majd egyeseket ferencesnek öltöztetve bujtott. Bejárt a gettóba vigasztalni, majd az elhurcolás napjaiban rendszeresen látogatta őket a vagonokban, és próbálta enyhíteni szenvedéseiket. Zsidómentő tevékenységéért a magyarországi rabbi kar a holokauszt 60. évfordulóján emlékfát ültetett tiszteletére a kecskeméti ferences templom kertjében.
Az orosz front közeledtével a város polgári vezetői elmenekültek, gyakorlatilag Bernát atya vette át a város irányítását, és segítette a délvidéki menekülteket. Az új kommunista diktatúra embertelenségei ellen szintén felemelte a szavát, ezért üldöztetésnek volt kitéve. 1945 júliusában néhány napra be is börtönözték. A Barankovics-párt színeiben 1947-ben országgyűlési mandátumot szerzett, melyről azonban lemondott más javára. Mikor Kecskeméten már politikailag lehetetlenné vált a helyzete, a rend Pasarétre nevezte ki házfőnöknek. Itt a gyerekek támogatásáról volt híres. Bátorította őket, hogy a hitoktatás fakultatívvá válása és az iskolák államosítása után is álljanak ellent a materialista eszméknek, és családjukkal együtt maradjanak hűségesek a hitükhöz. Egy ilyen témában elmondott prédikációja után hurcolták el 1949 ádventjében. Vallatás közben nagyon megkínozták, és koncepciós perben börtönre ítélték.
Rabtársait saját szenvedése ellenére midig vigasztalta, bátorította, mondogatva nekik, hogy ne adják fel, mert „itt is velünk van az Isten, és még ebben a pokolban sem hagy el minket”. A pokol kapujában maroknyi mennyország volt a jelenléte – így emlékeztek rá, akik a börtönben találkoztak vele.
A súlyos bántalmazások következtében 1954. március 2-án halt meg a budapesti rabkórházban. Jeltelen sírba temették, hamvait máig nem sikerült azonosítani.
