Október 3. csütörtök, Helga
Hírek, események 2011. december 24. 14:40

SZENTESTE ELŐ - KARÁCSONYVÁRÁS KECSKEMÉT FŐTERÉN-VIDEÓVAL

Képgaléria
A főtéri Szeretetsátorban megjelent többsáz éhes testvért mindenek előtt a grúz nemzetiségű, görög ortodox paróchus, Dimitrij atya - a nagymúltú kecskeméti görög gyülekezet spirituálisa - köszöntötte Isten-dícsérettel; Őt követte a Kuna Lajos vezette Kecskeméti Fúvószenekar Fehér karácsonya. A megemlékezés sort Lezsák Sándor, a Parlament alelnöke, a rendezvénysorozat egyik fővédnöke kezdte. Bejelentette - a jelenlevőknek éás a városnak - hogy tisztelete kifejezéséül szobrot ajándékoz Kecskemétnek, a Wojtyla téri parkba. A szobor II. János Pál pápának állít emléket, annak a nagy egyházférfinek, aki Kecskeméten is máig kifejti erős lelki hatását, hiszen kormányozza a róla elnevezett intézményt. Lezsák elnök urat egy másik fővédnök, Izsák város díszpolgára, Juhász Sándorné - az Izsáki tészta Kft. tulajdonosa - beszéde követte, aki biztosította a rászorulókat elkötzelezettségéről, hitéről és áldozat-vállalálásáról.

A kitűnő alföldi paraszt gulyást a Kunbaracsi Polgárőrök - István és Mihály testvérek -  főzték, Szabó István parancsnok vezetésével. A katonai üstbe Frankó János hozta a 'belevalót'. A süteményeket Tiszakécskéről a Fejedelmi Pékségből kaptunk, a bejglit a Fornetti, a gyümölcsöt a Bács-Zöldért jutatta el a karácsonyi asztalra; a karácsonyi kenyér a Kiskunfélegyházi Malom mesterműve volt. Örömteli karácsonyvárás, barátkozás és Istendícséret.... ezekkel a kifejézésekkel jellemezhető az együtt töltött négy-öt óra. Köszönjük a résztvevőknek, támogatóknak a fölajánlott kincseket....leginkább azonban a szívüket....

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Adományok Wojtyla Ház