Október 5. szombat, Aurél
Hírek, események 2005. március 17. 08:56

Charlie tudta mikor kell megérkeznie Vörsre

Charlie, a Somogy megyei Vörs elsőségéről híressé vált gólyája az idén késett is, meg nem is.
Most egy társa két héttel ugyan megelőzte, a Vas megyei Püspökmolnáriban már március elején hírül adták, hogy megérkezett a faluba az első gólya, a vörsi pedig csak most, március 13-án, a polgármester szerint mégis időben érkezett. Charlie nem késett, csak okos - magyarázta Farkas László. A polgármester ablakából éppen a híres-neves gólya fészkére látni. Vasárnap délelőtt még üres volt a fészek, ám délután már ott állt a gólya a megszokott fészekben. A nap süt, az idő kellemes, igazi tavasz van, a mi gólyánk tudta, mikor kell hazajönni - lelkendezett a polgármester, aki a sok éves tapasztalat alapján állítja: mikor Vörsre megérkezik az első gólya, néhány napra rá megérkezik a tavasz is. Szerinte Charlie most bebizonyította, hogy nem csak látványosságként, de időjósként is számíthatnak rá. S hogy most nem ő lett az ország első hazaérkező gólyája? Csak igazodott az időjáráshoz - mondja a polgármester, emlékeztetve arra, hogy az elmúlt napokban milyen hideg volt. A polgármester azt mondta, a vörsiek nem bánkódnak a késés miatt, az ő gólyájuknak legalább nem kellett fagyoskodnia Forrás:Greenfo/MTI

Kövessen minket a Facebookon is!