A kultikus emlékhelyek megmentője
– Nagy meglepetés és öröm volt számomra, hogy érdemesnek találtak erre a kiemelkedő elismerésre – nyilatkozta lapunknak a kitüntetett. - Olyan településfejlesztési civil kezdeményezéseket karolunk fel az elmúlt években a Porta Egyesülettel, amelyek a pusztulóban lévő kultikus kincsek megmentését, újak építését, a környezetvédelem, a históriás emlékek védelmét szolgálja. Egy építő-mentő csapat a miénk, amelynek tagjai szabadidejükben, saját zsebük, fáradozásuk terhére végzik szolgálatukat. Meglepő, de kedves élmény volt, amikor a díj átadásakor felsorolták a régebbi történeteket. Már az 1970-es évek végén felfigyeltem rá, hogy komoly helytörténeti kincsek állnak gazdátlanul, folyamatosan pusztulva. 1980-ban, újságíróként írtam az apostagi zsinagóga romosodó állapotáról. Úgy érzem, ezzel a kinccsel „fertőződtem meg”. A cikk hatására kapott a zsinagóga mecénásokat, és ez a megmentett létesítmény kapta meg először az Europa Nostra-díjat, ami már a felénk forduló nemzetköziség elismerése volt. Addig soha nem gondoltam arra, hogy egy újságcikk valakiben ilyen hatású gondolatot ébreszthet.
– A rendszerváltozással – a civil kurázsival együtt – tovább erősödtek ezek a törekvések.
– A magyar emberekben ekkor már erős vágy élt a múltban gyökerező értékek megmentésére, egy politikamentes civil közösségben, ami hatékonyan tenni tud a saját településéért, a saját jogi és természeti környezetéért. Hamar észrevettem, mennyit lendíthet egy ügyön, ha melléáll egy befolyásos vezető, és hogy milyen mozgósító ereje van a médiának. Szerencsém volt, mert magam is publikáltam, és számos szerkesztőséggel kapcsolatban voltam. Így meg tudtam győzni a munkatársaimat, hogy ezekért a célokért érdemes küzdeni. Gyakorlatilag a felkarolt ügyek „hívták életre” a Porta Egyesület Szent Ilona Körét, amelynek keretei között 56 keresztet, szoboregyüttest, útszéli kiskápolnát mentettünk meg, újítottunk fel térségünkben az évek során.
– Hogy fér bele ilyen óriási szervezőmunka a szabadidejébe?
– Munkáról munkára tapasztaltabbá, rutinosabbá válik az ember, kiépülnek a kapcsolatrendszerek, bejáratódnak a módszerek… Így a dolog egy kicsit „önjáróvá” válik. Ma például a kecskeméti vasútkert keresztjéről volt egyeztetés, amelynek során a nemrégiben felújított alkotás új helyét kerestük a megújuló városrészben. Egy másik folyamatban lévő ügyünk egy család megkeresésére indult, akik az örökölt, de már elhagyatott tanya mellett álló pusztai keresztnek szerettek volna segítségünkkel méltó helyet találni. Terveink szerint ez a Csalános Csárda parkolójának keleti része lesz majd. Az elképzelést minden érintett pártolja, de még rengeteg a teendő a megvalósulásig.
– Szinte felmérhetetlen, hogy mennyi idő, és hány ember közreműködése áll egy-egy sikertörténet mögött.
- Az említett esetben például mintegy másfél év telt el az első bejelentkezéstől számolva, az adminisztratív dolgok elhúzódása miatt. Azonban emiatt soha nem csüggedek, mert az Úr segítsége és közreműködése mindig jelen van. Felsorolni is nehéz lenne azokat a helyszíneket, ahol segíteni tudtunk. Augusztus a védelem hónapja nálunk. Ilyenkor sorra vesszük, hogy miket újítottunk fel, és végig is járjuk ezeket. Tartozunk ezzel a későbbi odafigyeléssel annak az öt-hatezer embernek, akiknek az áldozata – pénzben, munkában, lelkesedésben – ott áll a most Podmanicky-díjjal elismert értékek mögött.
- Nagyon örülök, hogy Kecskeméten most nem csak én kaptam meg ezt a díjat, hanem atyai barátom, Polyák Péter is, aki szintén évtizedek óta szolgálja szeretett városát. Szívből gratulálok neki!
