Május 7. kedd, Gizella
Hírek, események 2005. május 6. 08:41

Parlagi sas fióka született a keltetőgépben

Kikelt az első parlagi sas fióka, amelyet két másikkal együtt, még tojás korában mentettek ki egy iskola focipályáján álló fészekből. A világszerte veszélyeztetett ragadozómadár fiókáját tavaly sikerült először mesterségesen keltetni.
Az Magyar Madártani Egyesület (MME) munkatársai április elején egy veszélyeztetett Cserhát környéki parlagisas-fészekből három tojást mentettek ki. A Bükki Nemzeti Park természetvédelmi őre időben észlelte, hogy a rendkívül érzékeny madarak egy iskola focipályáján építettek fészket, és a rendszeres zavarás miatt nem képesek tojásaikon kotlani. A tojások a mentést követően néhány órán belül egy kutatóintézet (KÁTKI – Kisállat-tenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet) keltetőgépébe kerültek, ahol fejlődésüket további 29 napon keresztül folyamatosan figyelemmel kísérték. A parlagi sas fiókák sikeres mesterséges keltetése világszerte ritka esemény, ezért rendkívül körültekintően kell beállítani a természetes körülményeknek megfelelő keltetési paramétereket. Az első fióka már hétfőn megrepesztette a tojás héját, de csak szerda hajnalban, emberi segítséggel tudott kibújni a tojásból. A vizsgálatok szerint a második fióka is megszólalt már a tojásban és a harmadik embrió is egészségesen fejlődik, remélhetőleg néhány napon belül azok is kikelnek. Kelés után egy-két hétig mesterségesen táplálják majd a fiókákat, ezután megfelelő sas-pótszülőket keresnek nekik. Az eddigi tapasztalatok szerint a sasok minden gond nélkül befogadják az új jövevényeket saját fiókájuk mellé. Március közepétől május végéig a kotló parlagi sasok nagyon érzékenyek a zavarásra, és a magukra hagyott tojások akár percek alatt elpusztulhatnak a szélsőséges időjárás miatt (erős napsütés, eső stb.), vagy ragadozók áldozataivá válhatnak. A hazai költések mintegy egyötöde emberi zavarás miatt megy tönkre, ezért a Madártani Egyesület arra kéri azokat a gazdálkodókat, akik a területükön nagy méretű ragadozómadár-fészket észlelnek, hogy lehetőleg ne álljanak meg a fészek közvetlen közelében, mert azzal akaratukon kívül is könnyen a fészekalj pusztulását okozhatják. A tavaly első ízben sikerrel kikeltetett fióka, Bendegúz, műholdas nyomkövetőt kapott, így az MME szakemberei a mai napig folyamatosan nyomon követik mozgását. A madár vad társaihoz hasonlóan hatalmas területeket jár be, legutóbb a Mátra környékén kóborolt. A parlagi sas egy világszerte veszélyeztetett nagytermetű ragadozómadár-faj, amely számos nemzetközi természetvédelmi egyezményben kiemelt fajként szerepel, eszmei értéke egymillió forint. A parlagi sas elterjedési területe Közép- és Délkelet-Európától egészen a Bajkál-tóig húzódik, azonban költőterületei szórványosak és a faj világállománya a XX. század során drasztikusan lecsökkent. Parlagi sas A faj elterjedésének nyugati határát a Kárpát-medencében éri el, így hazánk és Szlovákia uniós csatlakozásával az Európai Unió parlagi sas állománya a korábbi 1 párról (Kelet-Ausztria) mintegy 120 párra emelkedett. A Magyarországon költő mintegy 70 párból álló parlagisas-populáció kontinensünkön Oroszországot követően a legnagyobb, és megőrzése kulcsfontosságú a faj európai fennmaradása szempontjából. A parlagi sas magyarországi védelmét 1980 óta a Magyar Madártani Egyesület koordinálja, együttműködve az állami természetvédelmi szervezetekkel. Az Egyesület parlagisas-védelmi programját 2002 és 2005 között az Európai Unió LIFE-Nature elnevezésű természetvédelmi alapja támogatja. További információ: www.imperialeagle.hu Horváth Márton Tel: 30/525-40-71, E-mail: [email protected] Demeter Iván Tel: 30/525-40-70, E-mail: [email protected] Fotók: Horváth Márton Forrás: greenfo/MME

Kövessen minket a Facebookon is!