Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2012. október 9. 17:44

DÍJAKAT ADTAK ÁT A MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARÁNÁL - BAON SZEMLE

Képgaléria
DÍJAKAT ADTAK ÁT A MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARÁNÁL - BAON SZEMLE
Tegnap kiosztották a megyei építész kamara által meghirdetett Év háza 2012 pályázat győztes tervezőinek járó díjakat a Kecskeméti Kulturális Központban. Mik ezek?

A kamara három kategóriában hirdette meg a megyére vonatkozó pályázatot. Műemléki felújítás területén a korábbi megyei bíróság, ma Kecskeméti Törvényszék homlokzatának felújításával dr. Farkas Gábor DLA építész és Roszik Pál társtervező érdemelte ki a díjat.
  A zsűri elnöke, Bálint Imre szerint a szakma megmozdult a pályázatra A zsűri elnöke, Bálint Imre szerint a szakma megmozdult a pályázatra

Középületek kategóriájában a Babinszky Tünde által tervezett kerekegyházi Kerekegy Bölcsődét találta elismerésre méltónak a három tagú, Bálint Imre DLA vezette zsűri. Míg a családi házak kategóriájában a kecskeméti Borz utca 2. szám alatt épült ház győzött, amelyet Vinczellér Zsolt kecskeméti építész (Vincellér Design Stúdió) álmodott meg, így Borbély Lajos kamarai elnöktől ő vehette át a kitüntetést. Két különdíjat is kiosztottak: Farkas Gábor, Lakó András és Bajnóczi Sándor a Tudósházért, míg Horváth Szilárd egy ugyancsak kecskeméti családi házért kapta ezt meg. Gajdócsi István korábbi megyei tanácselnöknek – akit a kamara elnöke az építészek barátjának nevezett – posztumusz Bács-Kiskun Építészetéért Díjat ítéltek oda, amelyet özvegyének nyújtottak át.
A cikk a hirdetés után folytatódik

– Még a mai sanyarú építőipari helyzetben sincs ok az elkeseredésre, hiszen van mit mutatni kollégáinknak – jelentette ki Borbély Lajos, megemlítve a bajai főtér kivitelezését, a Bácskai Kultúrpalotát, a hajósi érseki kastélyt és a kecskeméti Rákóczi út felújítását. A zsűri elnöke pedig azt hangsúlyozta: a szakma megmozdult a pályázatra, de a szerinte sokszor zártan gondolkozó építészeknek össze kell fogniuk más művészeti ágak képviselőivel és nyitniuk kell az emberek felé.
  Az év lakóházát idén a kecskeméti Vinczellér Zsolt építész álmodta meg Az év lakóházát idén a kecskeméti Vinczellér Zsolt építész álmodta meg

– A házzal egy kicsit üzenni is szerettem volna a városnak, az embereknek. Meg kívántam mutatni: lehet a 21. században, mai anyagokat, technológiákat használva racionálisan, sallangmentesen tervezni és építkezni úgy, hogy közben a hagyományokat sem sértjük, az új épület arányaival, külsejével illeszkedik az utcaképbe és nem lesz modoros – mondta el lapunknak Vinczellér Zsolt. Az általa tervezett díjnyertes otthon egyébként egy húsz éve üresen álló ház átépítésével és kibővítésével készült el a Borz utcán.
  A díjnyertes otthon egy húsz éve üresen álló ház átépítésével és kibővítésével készült el a Borz utcán A díjnyertes otthon egy húsz éve üresen álló ház átépítésével és kibővítésével készült el a Borz utcán

– Szokták mondani, hogy az építész jó barátja a kötöttség. Számomra a legfőbb kötöttséget a meglévő, egyébként jó állapotban lévő ház jelentette. Ezt a három szintet – pince, fölszint, tetőtér – megtartva belül teljesen felújítottuk, valamint két szárnyat illesztettünk hozzá. A házat elsősorban családomnak terveztem, de van benne egy kisebb műhely-helyiség, egy garázs és egy iroda is, amelyet három építész-kollégámmal közösen használok. Fontos szempont volt a flexibilitás, azaz hogy később alakítható legyen – nyilatkozta Vinczellér Zsolt. Az Iparművészeti Egyetemen tanult kecskeméti építész hozzátette: fontos számára a szakma elismerése, és nagyon örül a díjnak.

Kövessen minket a Facebookon is!