Napi Evangélium: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok.”
Elmélkedés:
Jézus názáreti fellépéséről Szent Lukács evangélista úgy számol be, hogy ezzel az eseménnyel veszi kezdetét az ő nyilvános működése. Az eset Máté és Márk írásában is szerepel, de náluk a galileai út részeként. Tanító útja során érinti azt a várost, ahol felnevelkedett, de fellépése sikertelen, a názáretiek hitetlensége miatt nem tud csodát tenni és elüldözik városukból. Lukács szándékosan tette a nyilvános működés első állomásává a názáreti zsinagógában való tanítást. A hallgatóság első reakciója kifejezetten pozitív, mindnyájan igazat adnak neki, azaz helyeslik, amit Jézus tanított, ugyanakkor a meglepődés, a csodálkozás is rögtön jelentkezik.
Ez utóbbin nem kell csodálkoznunk, hiszen Jézus Názáretben töltötte ifjúkorát, mintegy harminc éves koráig élt itt. A názáretiek tehát jól ismerik őt és családját. Legalábbis azt gondolják, hogy mindent tudnak róla. Emberségét, emberi tetteit valóban ismerhetik, de istenségéről mit sem tudnak. És amikor Jézus olyan cselekedeteket tenne, amelyek azt tanúsítják, hogy ő az Isten Fia, akkor azonnal kételkedni, hitetlenkedni kezdenek.
Valójában a názáretiek saját beszűkült gondolkozásuk csapdájába esnek. Ehhez hasonló napjainkban is sokakat megkísért. Emberi elképzeléseinken túl kell lépnünk ahhoz, hogy higgyünk Jézusban, az Isten Fiában. A hithez át kell lépnünk ezt a titokzatos határt. Át kell lépnünk emberi végességünk határát, hogy higgyünk a végtelen Istenben. Ki kell lépnünk az emberi képességek világából, hogy megtapasztaljuk azt, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Rálépek-e erre az útra, a hit útjára, amelyen Isten vezet?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Atyánk! Itt vagyok szolgáltadra, a Te gyermeked, hogy rajtam keresztül folytasd szereteted munkáját a világban azáltal, hogy Jézust adod nekem, rajtam keresztül másoknak és az egész világnak. Imádkozzunk egymásért, hogy Jézus szerethessen bennünk és általunk azzal a szeretettel, mellyel az Atya szereti Őt.
