Július 30. kedd, Judit, Xénia
Hírek, események 2013. április 28. 21:43

Fontos és folyamatos törekvés a megelőzés

Képgaléria
Fontos és folyamatos törekvés a megelőzés
Szép hagyomány, hogy Szent György napján - április 24-én - a rendőröket köszöntjük. A jeles bajvívó személye, legendája összefonódott a jó és rossz küzdelmének mindig aktuális problémakörével. Így nagyon is érthető, miért választotta a bűnnel, a szabálysértésekkel naponta hadakozó, a polgárok szolgálatára és védelmére felesküdött rendőrségünk védőszentjévé a sárkányölő lovagot. Szent György napja alkalmából, most mi is egy mindig aktuális témáról, a bűn- és balesetmegelőzésről beszélgettünk Arató László rendőr alezredessel, aki a főkapitány helyetteseként a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának vezetője.

 

- Kétségtelen, hogy évek óta rengeteg időt és energiát fordítanak rendőreink a balesetek megelőzésére, a biztonságos közlekedésre. Mutatkozik ennek valami eredménye?

- Természetesen, amit cáfolhatatlan adatok igazolnak. Két évtizede – amikor még sokkal kevesebb gépjármű rótta Bács-Kiskun útjait, mint manapság – évente 150-160 halálos közúti baleset történt térségünkben. Ezzel szemben, ha visszatekintünk a közelmúltba: három esztendeje 64, tavalyelőtt 49, tavaly 41 közlekedési baleset végződött halállal megyénkben. Ugyanakkor, ha nem is ilyen nagymértékben, de folyamatosan csökkennek a súlyos és a könnyű sérüléssel járó közúti szerencsétlenségek is Bács-Kiskunban. Ebben jelentős szerepe van annak, hogy egyfelől csak a biztonsági követelményeknek megfelelő gépjárművek kerülhetnek forgalomba, és ma már sokkal súlyosabb büntetésekre számíthatnak a szabálysértők, mint korábban. Másfelől pedig, egyre sokrétűbb, színesebb programokkal, akciókkal hívjuk fel a különböző korosztályok figyelmét a biztonságos közlekedés fontosságára – nyilatkozta lapunknak a rendészeti igazgató.

- Két éve létrehoztak a megyében egy mobil ellenőrző csoportot. Nekik is van szerepük a statisztikák mutatta dicséretes sikerekben?

- A tapasztalataink szerint, mindenképpen. Hiszen nagyon jól működik ez a városi kapitányságok járőreiből létrehozott speciális egység. Munkájuk lényege, hogy több járművel, tucatnyi rendőr lép akcióba egy-egy meghatározott körzet településein, és szinte lezárva az összes közutat, csomópontot, gyorsan kiszűrik az ittas vezetőket, a gyorshajtókat, vagy egyéb szabálytalanságokat elkövetőket. Fő profiljuk a közlekedésrendészet, de illegális bevándorlók vagy körözött bűnözők is könnyen fennakadhatnak a hálójukon. 

- Az utóbbi időben, még a helyi teátrum színészeit is bevonják a baleset- és bűnmegelőzési akcióikba. Részletezné ezt néhány mondatban?

- A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a Kecskeméti Katona József Színházzal kötött együttműködési megállapodás alapján idén nyolc alkalommal rendezi meg a „Tetthely” című programját középiskolások részére. A programban csaknem másfél órájában négy 10-15 perces bűn- és balesetmegelőzési témájú jelenetet mutatnak be a színészek. A szünetekben szakemberek (bűnmegelőzési előadó, balesethelyszínelő, pszichológus) segítségével, interaktív módon dolgozzák fel a színpadra vitt téma mélyebb mondanivalóját, a diák közönség bevonásával.

Az első négy előadás témái között megtalálhatóak az internetezés veszélyeit, a türelmetlen, agresszív közlekedés következményeit, a műszakilag meghibásodott járművel történő helyzetmegoldást boncolgató, hol mosolyogtató, hol szomorú témák, továbbá szó esik a fiatalkorúak társadalomban megmutatkozó élethelyzeteiről, a negatív befolyásolás veszélyeiről is.

De nem csak a színészeket, még a Kunság Volánt is bevontuk ebbe a prevenciónkba. Ők abban segítenek, hogy a buszon való biztonságos utazást megtanulják a gyerekek. Az általános iskolásoknak és óvodásoknak egyébként, évek óta tartunk játékos KRESZ-oktatásokat, közlekedéssel kapcsolatos felvilágosításokat. A hagyományos iskolarendőr programunknak is köszönhető, hogy szeptemberben már évek óta nem történnek közlekedési tragédiák a megyében az oktatási intézmények környékén. Ebben nagy segítségünkre vannak a polgárőrség tagjai, akiknek ezúton is szeretnénk megköszönni a hosszú idő óta tartó, gyümölcsöző együttműködést.

Elindítottuk a „Szuper bringa” programot is, amelyben a részvevő diákok elméleti és gyakorlati ismereteket egyaránt szerezhetnek, sőt a kerékpárjukat is alaposan átvizsgálják a kollégáink, hogy megfelelnek-e a biztonságos közlekedés követelményeinek.

Arató Lászlónak – ahogy bizonyára más szakembernek is – meggyőződése, hogy a biztonságos közlekedésre nevelést már akkor el kell kezdenünk, amikor gyermekünk járni és beszélni kezd. Majd egy folyamatos és tudatos ismeretátadásnak, példamutatásnak köszönhetően érhetjük csak el, hogy a felnövekvő generációk már sokkal fegyelmezettebben, biztonságosabban viselkedjenek. S ehhez a rendőrök – illetve a széleskörűen működő Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szakemberei - a jövőben is megadnak minden segítséget.  

Kövessen minket a Facebookon is!