II. János Pál és XXIII. János szentté avatására készülve – Puskely Mária iskolanővérrel beszélgettünk
12 évet töltött a Vatikáni Rádió munkatársaként Rómában. Mi volt a feladata szerkesztő riporterként?
– 1970-ben kerültem a Vatikáni Rádióhoz, egészen 1982 végéig dolgoztam a szerkesztőségben. Számunkra a legfőbb vezérvonal az volt, hogy mi a pápa rádiója vagyunk. Az ott eltöltött 12 év VI. Pál, I. János Pál és II. János Pál pápaságának időszaka volt. Magyarország felé sajátos hivatásunk volt – a pápai üzeneteket, beszédeket, enciklikákat összefoglalva mindig hazagondoltunk. „Kettős életet éltünk”, azt tartottuk szem előtt: mi az, amivel segíteni tudunk, milyen információkat adjunk tovább, amelyeket sehonnan máshonnan nem fognak megkapni. Ez vezetett minket.
Eseményekben gazdag időszakot jelentettek a római évek. Három pápa időszaka esik erre a 12 évre.
– VI. Pál pápa 1963-ban került Szent Péter székébe. Ő volt az első, aki kilépett a Vatikán falai közül. Mert elmenni más világrészbe, ő ült először repülőgépre. Nagyon fegyelmezett, vékony testalkatú ember volt. Kemény teher nyugodott a vállán. VI. Pál 1976-ban Karol Wojtyłát hívta meg nagyböjti lelkigyakorlatot tartani. Úgy látszik, hogy a pápa messzire tekintett, nem állt meg Olaszország határainál. 1978-ben meghalt VI. Pál pápa. Ma is magam előtt látom azt az egyszerű koporsót, melyben a Szent Péter téren a földön feküdt. Fújt a szél, hideg volt, az emberek pedig sorban érkeztek, hogy tiszteletüket tegyék VI. Pál pápa előtt. Megkapó volt ez az egyszerűség. I. János Pál esetében azonnal megragadta az embert egyszerűsége. Mindössze 33 napos pápasága alatt is egyértelműen kiderült, nyitni szeretne a szegény emberek élete felé.
A nagy előddel, XXIII. Jánossal személyesen nem találkozott. Van-e vele kapcsolatban személyes élménye?
– XXIII. János pápával személyesen nem találkoztam. Rám nagy hatással volt, amikor részleteket ismerhettem meg abból az időszakból, amikor Angelo Roncalli (a későbbi XXIII. János) isztambuli pápai nunciusként a törökökkel tárgyalt, hogy átengedjék az Európában, így Magyarországon is, életveszélyben élő zsidóságot az országon, hogy eljuthassanak Palesztinába. Ez rávetítette már a fényt egyéniségére. Embereket menteni, segíteni korlátok nélkül, mert mindenki a testvérünk. Minden ember Isten teremtménye, mindegy, milyen vallású, aki veszélyben van, segítségre szorul. Ez nagyon fontos tapasztalás volt vele kapcsolatban.
Hogyan emlékszik vissza II. János Pál megválasztására?
– I. János Pál halála után nem sokkal elkezdődött a konklávé. Ki lesz a következő olasz pápa? Ahogy ilyenkor szokás, szerkesztőségünk gyűjteni kezdte az életrajzokat. A téren, mikor felszállt a fehér füst, mindenki feszülten várakozott. Mi is feszülten vártuk a rádióban az eredményt. Vártuk a nagy tapsot, az éljenzést, de amikor a tömeg meghallotta az ismeretlen, idegenül csengő nevet, szinte csend lett a téren. Azután kilépett mosolyogva a tömeg elé az első szláv pápa. A Habemus papam bejelentésekor mindannyian összenéztünk. Senki sem számított arra, hogy ötszáz év után megszakítják az olasz pápák sorát. A szerkesztőségben szomszédunk volt a lengyel szekció, rohantunk hozzájuk segítségért. Nem volt Wojtyła-életrajzunk.
Milyen volt első találkozása II. János Pál pápával?
– II. János Pál volt az első pápa, akivel a szerkesztőségben közvetlen kapcsolatba kerültünk. Megválasztása után bemutatkozott az újságíróknak. Mi is ott voltunk, a Vatikáni Rádió valamennyi munkatársa. Rengetegen gyűltünk össze. A pápa elhaladt előttünk. Egyik kísérője szerencsére a Vatikáni Rádió munkatársa volt. Mikor a mi csoportunkhoz lépett, kísérője jelezte, itt vannak a magyarok. II. János Pál felénk fordult, ez volt az első alkalom, hogy kezet foghattunk vele. Kedves szavaiból sugárzott, hogy ismeri és szereti a magyarokat, él benne a lengyel-magyar barátság tudata. Mi pedig megéreztük, hogy ezzel a pápával jó lesz dolgozni.
1980-ban felkereste a Vatikáni Rádió szerkesztőségét is. Hogyan zajlott a látogatás?
– Akkor a Vatikáni Rádió óriási épületében harminchárom nyelvi szekció működött. A pápa mindegyiket végigjárta. Izgatottan várakoztunk a szerkesztőségi szobánkban. Szerettem volna adni valamit neki. Előkészítettem Prokop Péter magyar szentek sorozatából összeállított kis albumát, benne Hedvig és Kinga is, a lengyeleknek is kedves magyar szentek. Megérkezett a Szentatya, bemutatkoztunk, és beszélgetni kezdtünk a lengyel-magyar kapcsolatról. Amikor indulni készült, elé álltam, és átnyújtottam neki a magyar szentek gyűjteményét. Kinyitotta, végiglapozta a szentek sorát, és rám mosolygott, majd megkérdezte: „Megtarthatom?”
A tény, hogy II. János Pál pápa fogadta az újságírókat és látogatást tett a Vatikáni Rádiónál, jele annak, mennyire fontosnak tartotta a kommunikációt?
– II. János Pál pápa komolyan megdolgoztatott minket. Elárasztották a szerkesztőséget feldolgozandó iratokkal. Minden szöveget, információt megkaptunk, fordítottuk és még aznap közvetítettük. Hallatlan fegyelemmel kellett dolgozni. A napi hírekben mindig volt valamilyen újdonság. II. János Pál nagyon eredeti módon közelített meg mindent. Az utazásairól kapott hírekben azt észleltük, bárhova megy, mindenütt otthon van, és mindenütt az aktuális problémákkal néz szembe. Nem a protokolláris találkozók diplomata szertartása volt számára fontos. Az emberekkel akart találkozni mindenütt. Nem az volt fontos számára, hogy a vele szemben álló buddhista, muszlim vagy zsidó. Mindnyájan testvérek vagyunk Krisztusban – ez az üzenet jött át, bármilyen kultúrával találkozott. Számunkra, magyarok számára, ez létfontosságú volt. A pápa mindenkit át tudott ölelni. Az elkeseredésre, fájdalomra, szorongásra, ami a magyar társadalmat akkor átjárta, gyógyírt jelenthettek ezek a nyitottságról tanúságot tevő utak és beszédek.
Milyen élményeket őriz még a római időkből a pápáról?
– 1981-ben Árpád-házi Szent Erzsébet halálának 750. évfordulóját ünnepeltük. Nagy gonddal készítették elő ezt az ünnepet azzal a céllal, hogy felhívja a világ figyelmét Szent Erzsébet alakjára, szolgálatára. Szerkesztőségünk közvetlenül kapcsolódott a munkába, mi állítottuk össze a történelmi adatokkal, forrásokkal megalapozott dokumentációt. Ebből született II. János Pál pápa magyar egyházhoz intézett ünnepi levele. Örömmel gondolok vissza arra, hogy a világszerte legismertebb magyar szentet a pápa ismét példaképként állította a katolikus egyház elé.
Egy másik meghatározó élményem volt, amikor a pápát különböző alkalmakkor énekelni hallottam. Szívesen tette. Szép hangja volt, a fiatalok pedig mentek utána. Össze tudta fogni az embereket, akik vele együtt bekapcsolódtak a dallamba. Ez valami teljesen új volt. Meghódította a szíveket, mert az ének mindig az emberből fakad, és az ember szívéhez szól.
A szerkesztőségi évek szomorú eseménye volt a pápa ellen elkövetett merénylet.
– Ma is magam előtt látom, ahogy a fehér ruhát végig beborította a vér. Azon a napon teljes volt a kétségbeesés és a bizonytalanság egész Rómában. Nemcsak a téren, hanem a város utcáin is hullámzott a tömeg, eluralkodott az embereken a tanácstalanság. Mindenki azt kérdezte: életben marad-e a pápa? Aztán hírt kaptunk az első sikerrel járó nagy műtétről, és később arról is, hogy szükség volt egy második beavatkozásra is.
1982-ben elhagyta Rómát. Magyarországi látogatásai során is találkozott II. János Pállal?
– A második látogatáson lehettem jelen 1996-ban, Győrben. Ekkor a szerzetesi élet volt az egyik központi téma II. János Pál számára. A női szerzeteseket én képviselhettem, a férfiakat egy fiatal ferences. Mi ketten nem a tömegben álltunk, hanem a pápai oltár közelében kaptunk helyet. Felajánláskor adhattam át ajándékomat a Szentatyának, a röviddel azelőtt megjelent Keresztény szerzetesség című könyvemet. Amikor eléje térdeltem, olaszul válthattunk néhány szót. Végtelen közvetlenséggel köszönte meg az ajándékot.
Többször említette II. János Pállal kapcsolatban a Szentatya közvetlenségét. Milyen embernek látta őt?
– II. János Pál minden korlátot és minden határt széttolt. Gyakran utazott, bejárta az öt világrészt, Mexikótól Óceániáig. Mindenütt megtalálta az emberekkel a kapcsolatot, hihetetlen empatikus készség rejlett benne. Tudott beszélni a politikusokkal is. Nem volt könnyű az élete, nehéz időket élt át, ezt ismerjük a könyvekből, életrajzokból. Talán ez fejlesztette ki benne, hogy meg tudott érteni szenvedőt, szegényt, a legnyomorultabbakat is. Ember volt a maga teljességében. Megrendítő volt, ahogyan betegségét az emberek előtt is vállalta. Tanúi voltunk, hogy a már beszélni nem tudó Szentatya még mindig megjelenik az ablakban, ahol az Úr angyalát szokta imádkozta az emberekkel. Szuverén egyéniségét mindvégig megtartotta, bár testi mivolta ezt már nem tudta közvetíteni. Az evangéliumi életszentséget végig meg tudta élni. Kezdettől fogva Krisztus követése útján haladt. Eljutott a Golgotáig, a megfeszített Krisztussal való azonosulásig. Ez a keresztény élet teljessége. Én ezért tisztelem őt, és emberileg nagyon szeretem.
