Napi Evangélium: „Én vagyok az élet kenyere.”
Elmélkedés:
A csodálatos kenyérszaporítást követően Jézus hosszasan beszél a népnek az általa adott kenyérről. A hallgatóság az Isten által adott kenyérre, a mannára gondolt, ami a pusztai vándorlás során táplálékot jelentett az éhező népnek. A zsidók számára ez az egykori csoda meghatározó esemény volt, ezért gondolataikban keresték a kapcsolatot azzal a kenyérrel, amit Jézustól kaptak az előző napon.
Mi másként értjük Jézus szavait, hiszen a kenyérről mondott beszédének minden kijelentését már az Oltáriszentségre vonatkoztatjuk. A mai szakaszban az Úr a következőket mondja: „aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha” (Jn 6,35). Természetesen nem a földi táplálékra gondol, hanem a lelkiekre, és mi is az élő kenyérre gondolunk, az Eucharisztiára, Krisztus testére. Jézushoz menni azt jelenti, hogy hittel elfogadom őt, hittel befogadom őt, egyesülök vele. E lelki kapcsolat, lelki egyesülés a szentáldozásban jön létre. Az Oltáriszentségben Krisztus testének vétele mindig arra a szeretetre emlékeztet minket, amit az Úr vállalt értünk, s ami erősebb a halálnál. Krisztus szüntelenül találkozni akar velünk, hozzánk jön, s azt kéri, hogy mi hozzá menjünk. Önmagát, testét és vérét adja nekünk az átváltoztatott kenyérben és borban, amikor pedig magamhoz veszem őt, akkor önmagamat adom át neki teljesen.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk! Fiad, Jézus Krisztus vállalta a kereszt súlyát. Odaadta értünk az életét. Taníts meg minket, Istenünk, hogy mindennapjainkban készségesen vállaljuk az áldozatot. Nem beletörődést, hanem tudatos vállalást kívánsz tőlünk. Add, hogy életünket Krisztus szerint alakíthassuk. Add, hogy életünket értelmesen tudjuk leélni. Add, hogy feladatainkat készséggel vállalhassuk.
