Július 29. hétfő, Flóra, Márta
Hírek, események 2015. március 11. 13:37 | Szerző/forrás: Hírösvény.hu

Több óvodát is bezárnak Kecskeméten

Több óvodát is bezárnak Kecskeméten
A Máriaváros és térségi szülőket lekaszálták óvodaügyben. A megnyugtató átszervezések helyett a bezárások egy területet érintenek. Az önkormányzat hivatalosan csúsztat a témában.

Március 10-én, kedden, sok kecskeméti ovis csoportból – a szülők nagy bosszúságára – korábban haza kellett vinni a gyerekeket, mert a fenntartó képviselői tartottak össztestületi tájékoztatást munkaidőben az ágazatot érintő strukturális változásokról.

Mák Kornél oktatásért is felelős alpolgármester mellett Kurilla Márta, az önkormányzat és az óvodai intézmények kapcsolattartója tartott szóbeli tájékoztatást az ügyben, félórás haknikkal végigjárva az öt intézményegységet. Sokan féltek az eseménytől előzetesen, joggal.

Szeptembertől megszűnik ugyanis a Jász utcai óvoda, a Juhar utcai lakásóvoda, az Izsáki úti óvoda és jelenlegi formájában az Akadémia körúti lakásóvoda. Ezen kívül az eddigi öt intézményegységet megbontják, és újraosztás után hármat hagynak meg, élükre vezetői pályázatokat ír ki a következő közgyűlés.

A Corvina Intézményegység Ceglédi úti óvodájában tartott tájékoztatón elhangzott: demográfiai és törvényi okok kényszerítették a kecskeméti városvezetést a változtatásokra.

– Az óvodákat elérte egy demográfiai mélyhullám – fogalmazott Mák Kornél. Az alpolgármester elmondta, a tavalyihoz képes idén 400-zal kevesebb beiratkozó gyermek várható az óvodákba, jövőre újabb 400-zal lehet kevesebb. Emellett az önkormányzati intézmények mellett egyre több alternatív lehetősége is van a szülőknek – amelyekkel élnek is – mint az egyházi-, alapítványi- vagy magánintézmények választása. Az önkormányzatnak ezért lépnie kellett – mondta és mint a bejelentés is magában foglalja, megtették: június 30-tól lakat kerül három óvodára, egy pedig átalakul.

Ötből három óvodai egység

Az Államháztartási Törvény úgy rendelkezik, hogy az a szerv, ahol kevesebb mint százan dolgoznak, nem gazdálkodhat önállóan. Ennek okán az eddigi öt óvodai egységet szétszedik és a számukat háromra csökkentik. A köztudatban nem igazán volt eddig sem elterjedve a Belvárosi, Corvina, Kálmán Lajos, Széchenyivárosi és Művészeti Intézményegység elnevezés, valószínűleg ezután sem így fogják a szülők emlegetni az ovikat. Így az sem várható, hogy a köznyelv részévé váljon a tagintézmény vagy a feladat-ellátási hely szófordulat. Erről a strukturális területről annyit érdemes  tudni, hogy eddig öt óvodai nagyfőnök volt, ezentúl csak három lesz, helyükre pályázatot írnak ki. A pletykák szerint a személyi ellentétektől sem mentes huzavona végén az ötből kiesett a Széchenyivárosi és a Művészeti egység, a hozzájuk tartozó óvodákat a maradék három között osztották szét. Az eddig széchenyivárosiként ismert Forradalom utcai ovi ezentúl a Ceglédi úti óvoda tagintézménye lesz, ide protekciót tehát a Corvina vezetőjénél lehet kérni. A Sétány ovi, az Akadémia körúti és a Lánchíd utcai ovik a Széchenyi Sétány Óvoda nevű tagintézmény részei lettek, integrálódva a Kálmán Lajos Óvodához. A megszűnő Művészeti egységhez tartozott a Hosszú utcai, a Szent Miklós utcai és a Bíró Lajos utcai intézmény. Utóbbi az Egyetértés utcai tagintézménye lesz, kapcsolódva így a Kálmán Lajos Óvodához. A Szent Miklós marad a Hosszú utcai tagintézménye, besorolva a Belvárosi Óvoda alá.

Kurilla Márta elmondta, a megszűnő óvodákból területi elven átirányítják a gyerekeket másik intézményekbe, amit a szülő nem köteles elfogadni, akár egyéni egyeztetésekig elmennek az ígéretek szerint. Fokozva az együttműködő hangulatot az is felmerült: ha például a Jász utca egyik csoportja együtt szeretne maradni, óvónőstül-dadusostul át tudják helyezni őket olyan helyre, ahol például kimegy egy nagycsoport, így „tiszta szobát” kaphatnak, alacsony létszám esetén csupán néhány új gyermeket kell befogadniuk.

A körzetek átszabását még az illetékes bizottságnak véglegesítenie kell, beiratkozásig – azt ígérték – minden világos lesz az érintettek számára.

Sokba volt a bérlemény

Mák Kornél azt is elmondta, az eddig bérleti díjra fordított pénzt, a megmaradó intézmények karbantartására, fejlesztésére fogják fordítani. A Jász utcai négy csoportot befogadó épület például a Korall Óra- és Ékszerkereskedelmi Kft. tulajdona, ami Dr. Altorjay Balázs nőgyógyász érdekeltségébe tartozik. Havi csaknem bruttó 2 millió forintot fizetett az önkormányzat ezért a helyszínért, rezsiköltsége ebbe benne volt, de sok látványos visszafordításról azonban nem tudnak beszámolni az odajárók, a tavalyi mennyezetleszakadás miatti állagmegóváson kívül. Itt 100 férőhely volt. A Jász utcához közel eső Juhar utcai lakásovi a megye tulajdonában volt, jelenleg már az államé, 72 férőhellyel szűnik meg. A szintén közelben lévő, az  Izsáki úti kórház Csabay Géza körúti oldalában üzemelt óvodát a kórházzal együtt vásárolta meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB), 80 óvodai férőhellyel.

Az Akadémia körúti lakásovi speciális helyzetben lesz, épülete önkormányzati tulajdonban van, kihasználtsága a tervek szerint nem klasszikus óvodaként, hanem minicsoportokkal működik majd enyhítve a bölcsődei túlzsúfoltságot. A törvény lehetővé teszi ugyanis, hogy azokat a gyerekeket is oviba lehessen íratni, akik szeptember 1 és december 31 között töltik be a három éves kort. Őket ide irányítaná a fenntartói tervezet. Az a szülői igény azonban már most is kitapintható, hogy két és fél évesen is már ott kezdjen a kisgyermek, ahol ki is járja majd az ovit. Az óvópedagógusok mérsékelt lelkesedése ezen rendelkezés kapcsán leginkább a pelenkázásnak köszönhető. Hiába oldja meg így a fenntartó az átszervezést elbocsátások nélkül, lesznek, akik úgy érzik, nagyon rosszul jártak. Mind a dolgozók, mint a szülők részéről.

Sok még a nyitott és megválaszolatlan kérdés. Egy azonban bizonyos, a három megszűnő óvoda egy területet érint. Mit vétett vajon a Máriaváros és környéke?

Néhány adat

A kecskeméti önkormányzati óvodák férőhelye 3 ezer 222 fő. A nem önkormányzatiaké 1 ezer 023 fő. Ez összesen 4 ezer 245 fő, a szeptemberi beiratkozáskor az előrejelzések szerint csak 3 ezer 710 gyermekre lehet számítani.

Eddig 5 óvoda 10 tagintézménye 34 feladatellátási helyen működött Kecskeméten, 2015 szeptemberétől 3 óvoda 9 tagintézményben 31 feladatellátási helyen fogja végezni az óvodai nevelést.

Hab a tortán

Az átszervezések bejelentését követően az önkormányzat sajtóközleményt adott ki, amely szerint “Hatékonyabb és új óvodai ellátást tervez a város vezetése”. A közlemény két óvoda bezárását jelenti be a Jász utcai, valamint a kiürített Izsáki úti kórház Csabay Géza körúti oldalában üzemeltetettet.

A Közlemény a minicsoportos bölcsődei kisegítővel kapcsolatban még nem eldöntött helyszínként említi a Juhar utcai óvodát, vagy az Akadémia körúti ovit, miközben a hivatalos bejelentésen egyértelműen elhangzott, hogy – bár uniós forrásból korszerűen felújított –  Juhar utcai lakásóvodát is bezárják és az Akadémia körúti volt lakásóvodába járhatnak majd azok a kicsik, akik az adott naptári év szeptembere és decembere között töltik be a harmadik életévüket.

Kövessen minket a Facebookon is!