Október 21. csütörtök, Orsolya | EUR: 361; USD: 310; CHF: 337
Hírek, események 2015. március 12. 15:30

Tojásokat festettünk Zsigóné Katival

Képgaléria
Tojásokat festettünk Zsigóné Katival
Hamarosan itt van a húsvét, melyre Wojtyla Ház családja már javában készül. Csütörtök reggel már főztük a tojásokat, előkészítettük a festéket, ecseteket és a kézügyességünket. Zsigóné Katit, a tojáskészítés királynőjét, „az ország nyusziját” köszönthettük körünkben, aki egy újabb technikát mutatott be a kézművesek számára. Legutóbb viasszal dolgoztunk, ma festékkel díszítettük ki a főtt tyúktojásokat. A színes, népi motívum nagyon szépen kirajzolódott a barna tojásokon. A piros, kék, zöld, sárga és árnyalatai remekül mutattak egymáson, egymással. A festés előtt azonban megismerkedtünk a tojás típusokkal és azok díszítési technikáival – így például a csipkézéses, patkolásos, karcolásos technikákkal. A résztvevők mind nagyon ügyesek voltak, szorgalmasan követték az utasítások. Zsigóné Kati bejelentette, hogy utoljára jött el közénk, nem azért mert nem szeret velünk dolgozni, hanem most már szeretne pihenni férjével együtt. Reméljük, azért néha-néha eljön bemutatni nekünk egy-egy technikát. Búcsúzáskor a tojás festés nagyasszonya a csapatot ismét meghívta magához húsvéti locsolkodásra.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szent Lukács Kollégium