Október 3. csütörtök, Helga
Hírek, események 2007. június 6. 13:54

Újabb szemétadag érkezett a Maroson

Újabb szemétadag érkezett a Maroson
Újabb szemétszállítmányt tett partra a Maros a napokban – miután a ferencszállásiak összefogtak, és összeszedték az előző adagot. A kupacok már Szegednél is megjelentek. Nem indult eljárás, mert bejelentést sem tett senki: a falubeliek viszont megint összeszedték, ami náluk vetődött partra. Néhány héttel ezelőtt megírtuk: Ferencszállás lakói összeszedték a Maros-parton azt a hulladékot, amit a folyó Romániából hozott. A tisztaságnak nem sokáig örülhettek a helybeliek.
– Éppen a tiszavirágok rajzását figyeltük ismerőseimmel a folyó partján, amikor megint jókora szeméthegyek érkeztek a kissé emelkedő árhullámmal – mondta lapunknak Domokos István, Ferencszállás polgármestere, aki le is fényképezte a szemetet. – Az anyagok állapotából, oszlásából kiindulva nyilvánvaló, hogy nem frissen a folyóba szórt hulladékról van szó, hanem valószínűleg korábban ágakban, vízi növényekben fennakadt anyagokat sodort magával az áradás. Ám ez nem mentesíthet senkit, hiszen veszélyesnek tűnő vegyszeres ládák, hordók és gyógyszeres üvegek is úsztak a parttól pár méterre. A Csongrád megyei környezetvédők tavalyi kajaktúrájuk során megfigyelték, a Maros felsőbb szakasza mellett fekvő falvak a folyópartjaikat szeméttelepnek és dögtemetőnek használják. Az áradó folyó innen ragadja el az addig el nem bomlott, vagy félig rothadó anyagokat, és mossa át a határon – bele a Tiszába. – Az úszó műanyag palack látványos, de az igazi veszélyt a vízben oldódó vegyületek jelentik, ezek ellen semmit sem tehetünk – mondta Szelesné Kutas Borbála, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség műszaki igazgatóhelyettese. A szennyeződés ügyében a környezetvédelmi tárca az illetékes, eljárás azonban – mint megtudtuk – nem indult, mert bejelentés sem érkezett. Forrás: Délmagyarország

Kövessen minket a Facebookon is!