December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2015. május 22. 14:24

Madár járt a Wojtyla-házban

Képgaléria
Szállj el kismadár! – a Republic együttes slágere fogadta a Wojtlya Barátság Központ pódiumának vendégét, Erdei Zsolt egykori ökölvívó világbajnokot. Azért erre a dalra esett a választás, mert a sportoló minden versenyén ez csendült fel a bevonulásakor, még a külföldieknek is tetszett a nóta. Egyébként Madár a zenekar énekesével, a fiatalon elhunyt Cipővel jó viszonyban volt, egyszer még énekeltek is együtt. Ilyen „felvezetés” után nem lehetett megkerülni azt a témát sem, honnan származik Zsolt beceneve. Nyilván nem először mesélte el, hogy egy gyerekkori edzőtáborban fecskék repültek be a szobájába, ő pedig megpróbálta kitessékelni őket, szaladt az edzőjéhez is segítségért. Ettől kezdve a többiek Madarásznak, illetve Madárnak hívták.

Pillanatok alatt derűssé vált a hangulat, amit a híresség tovább fokozott élménybeszámolóival. Amikor a beszélgetést vezető Borzák Tibor az öklözéssel járó küzdelmekről érdeklődött, az izmos fiatalember a „kéznél lévő” kérdezővel demonstrálta a ringben történt drasztikus fogásokat. A házigazda meg is jegyezte: mostanában nem biztos, hogy sportolót hív meg a Wojtyla-házba. Bizony, sokan elképedtek a történet hallatán, milyen fantasztikus állóképesség és akarat szükségeltetik a győzelemhez, még akkor is csak a kitűzött célra kell koncentrálni, ha menet közben kilátástalanná válnak az esélyek, nem mellesleg pedig jól elagyabugyálta az ellenfél. De mi a jó abban, hogy „összeverik” az embert? – hangzott el a kérdés. Madár bevallotta: eredetileg nem is ökölvívó szeretett volna lenni, hanem birkózó, de mivel a sportegyesületnél ezt a szakosztályt éppen nem indították el, nem maradt más választása. A privát életben képtelen lenne bárkit is megütni, és a ringben sem „verekedésnek” fogta fel a meccseket, hanem olyan játéknak, melynek végén nyertesként ünnepli a közönség. Hogy mennyire veszélyes ez a játék, azt bordasérüléseivel igazolta – s volt, aki a jelenlévők közül meg is tapinthatta a gyógyult sebeket.

Erdei Zsolt rögtönzött show keretében előadott bunyós sztorijai nagy sikert arattak a sorsközösség körében, többször is megtapsolták. Kecskemét közel áll a szívéhez, hiszen 2014. március 8-án a hírös városban volt utolsó mérkőzése, itt fejezete be profi pályafutását. Azóta sem szakadt el az ökölvívástól, Madárfészek néven nyitott utánpótlás akadémiát, ahol tehetséges gyerekekkel foglalkozik. Magánéletével kapcsolatban arról mesélt, hogy első házassága válással végződött, kilenc éves kisfiával azonban sok időt tölt együtt. Másodjára is rátalált a szerelem, boldog kapcsolatban él a párjával. Sok megpróbáltatáson vannak túl, hiszen kislányuk koraszülöttként érkezett. Madár elérzékenyülve megjegyezte: „Úgy látszik, a Jóisten az átlagosnál több terhet tett rám. Mindenért meg kell küzdenem.”

 

Rólunk írták:

 

 

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Wojtyla Ház