Egy mesterség, ami életre kelti a nagy kékséget
Képgaléria
A kékfestés valóságos aggastyán mesterség, hiszen Indiában már évezredekkel korábban alkalmazták ezt a kelmefestő technikát. Magyarországra persze jóval később érkezett el a kék alapon fehér mintás öltözékek divatja. Az 1600-as években már viselhetett a szerencsés nemesek némelyike kékfestőből készült ruhadarabot, de voltak idők, mikor a magyar parasztok viseletében szinte nélkülözhetetlenek voltak ezek az egyszerre mutatós és nehezen elnyűhető darabok. A gazdák ilyen gatyában dolgoztak a földeken, az asszonyok pedig ünnepi viseletnek is szívesen hordták, és otthonaik díszítésére is felhasználták ezt a pamutvászonból előállított kelmét. Ezekben az évtizedekben Magyarország szerte számos kékfestőműhely működött, majd az iparosodás megjelenésével a kékfestéssel foglalkozó gyárak is felbukkantak hazánkban.
Kovácsék 1878 óta foglalkoznak kékfestéssel, tudományuk és művészetük szó szerint apáról fiúra száll. Azaz ma már apáról lányra, hiszen a Tiszakécskén 1927 óta működő műhelyükben mára nemcsak Miklós bácsi és felesége, hanem a lányuk, sőt annak férje is kékfestőmesterként, népi iparművészként dolgozik. Kezeik közül nemcsak a feldolgozásra váró, nyomott mintás vásznak kerülnek ki, hanem ízléses, a mai kor igényeinek megfelelő kékfestőtermékek is.
Az eljárás röviden
A kékfestés nagy vonalakban vett első munkafázisa, hogy nyomódúcok segítségével gátló szert visznek fel a pamutvászonra, amely a minta szerint, illetve az az által érintett részeken megakadályozza a textil megfestését. Ezt követi az indantrén festés (indigós festékbe mártás), majd a gátlószer eltávolítása a textilről. Ekkor jelennek meg a kék alapról soha el nem kopó, fehéren maradt minták a textilen. Záróakkord a keményítés és a száradást követő fényesre vasalás.
