„Még ma is hallom a vonatkerék zakatolását…”
Hajagos Csaba elmondta, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Kecskeméti Katona József Múzeum együttműködésében elindított oral history projektnek és az azt kiegészítő, levéltárakat és egyéb közgyűjteményeket, személyes hagyatékokat is érintő kutatásnak talán az egyik legfontosabb eredménye, hogy a Szovjetunió GULAG kényszermunkatáboraiból hazatért, ma még élő tanuk mindegyikével sikerült Hajóson videó interjút készíteni, amelyek rövidesen nyilvánosan is megtekinthetőek lesznek.
A munka jelentőségének szemléltetésére egy ma 92 éves hajósi hölggyel készített interjúból idézett: „Sajnálatos módon nem mindenki bírta egyformán a GULAG kényszermunka gyötrelmeit.– Mondta érzelmeivel küzdve a hajósi hölgy - …hisz még egy év sem telt el a kényszermunkán töltött időből, amikor a barátnőm beteg lett, hastífuszt kapott, és 3 hetes szenvedés után, a karjaimban hunyt el. Nem volt ott temetés, hiszen nem is volt hova temetni, ugyanis mindenütt csak a sziklák hevertek. De mi el akartuk temetni, és találtunk egy olyan homokosabb helyet, ahová alkalmasnak tűnt a temetés. Hideg volt, fagyos volt a föld, de mi eltemettük. Felöltöztettem, és ráadtuk szeretett piros kabátját, így temettük el. Szomorúak voltunk, de az életnek menni kellett tovább. Pár napon belül pont ezen a szakaszon dolgoztunk, amikor kerestem a sírhelyet, és ekkor megpillantottam a fagyos föld alól előtűnő kabátját. A piros színét soha nem felejtem el.”
Hajagos Csaba zárógondolataiban kiemelte: 70 elteltével a közös munka célja nem lehet más, mint hogy a téma szakszerű feltárásával megszüntessék Magyarország kollektív emlékezetében a téma kapcsán kialakult fehér foltokat, ezáltal méltó emléket állítsanak a Szovjetunió területén elhunyt emberek számára.