Október 3. csütörtök, Helga
Hírek, események 2006. április 5. 09:06

Ünnepi szentmise Kisizsákon

Képgaléria
Ünnepi szentmise Kisizsákon
A kecskeméti Porta Egyesület szervezésében kedden délelőtt nagyszabású ünnepséget tartottak a kisizsáki Szentkereszt Kápolnában és a templomkertben, Marosi Izidor, egykori izsáki és kecskeméti plébános, váci megyéspüspök, tábori lelkész emlékére. Marosi Izidor 1956-tól 1976-ig volt Izsák nagytekintélyű lelkipásztora. Valamikor ő vásárolta meg a telket, majd rakta le az alapjait annak a kápolnának, amit másfél évvel ezelőtt dr. Bábel Balázs érsek úr szentelt fel.
Izidor atya életében mindent megtett azért, hogy sikerüljön otthont teremteni a léleknek, ezen a 300 fős településen. Nem rajta múlott, hogy csak évtizedekkel később sikerült ezt nagyon kedves, szép környezettel megáldott kápolnát tető alá hozni. Emlékét a környező park elnevezése, és a 2005. októberében átadott emléktábla és portré dombormű őrzi, de Marosi Izidor neve minden izsáki ember szívéből is kitörölhetetlen. A kápolnában Farkas P. József, a Porta Egyesület alapítója köszöntötte a megjelenteket, majd Mondok József, Izsák polgármestere osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. - Marosi Izidor olyan emberséggel és alázattal szolgálta ezt a várost, amely előtt mindenki - hívő és nem hívő, katolikus vagy más vallású - fejet hajtott - jelentette ki Izsák polgármestere. - Az iránta érzett megbecsülést jól mutatja, hogy amikor 1993-ban először adtuk át az Izsák díszpolgára címet, akkor nem volt vita abban, hogy ő legyen e legmagasabb helyi elismerés első kitüntetettje. Dr. Szabó Tamás dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Lelkészi Szolgálat katolikus püspöke szentmise keretében méltatta a nemes emlékű főpap szolgálatát. - Azt gondolom, hogy Marosi Izidor egy nagyon szoros Isten kapcsolatban élt, és minden emberi találkozásban rácsodálkozott az Isten szépségére, teremtő jóságára - mondta dr. Szabó Tamás. - Eddigi életem során nagyon sok emberrel, nagyon sok magas tisztséget viselő egyházi személlyel találkoztam, de ritkán találkoztam olyan egyszerű, alázatos és közvetlen emberrel, mint amilyen Izidor püspök atya volt. A szentmisét követően a Marosi Izidor Emlékparkban, a kápolna falán lévő domborműnél a tisztelgő testületek, civil szervezetek és magánszemélyek - köztük Marosi Hermina, a néhai váci püspök unokahúga - helyezték a mementó koszorúit, virágait.

Kövessen minket a Facebookon is!