Április 20. szombat, Konrád, Tivadar
Hírek, események 2006. május 17. 11:56

Összefogás a környezetvédelem ügyében

Képgaléria
Összefogás a környezetvédelem ügyében
A mennydörgés, a hirtelen jött nyári vihar sem tántoríthatta el a Porta Egyesületet és a Kiskunsági Nemzeti Parkot attól, hogy aláírják együttműködési megállapodásukat, amely alapján a jövőben még inkább összehangoltan, egymást kölcsönösen segítve lépnek fel a természet- illetve környezetvédelem ügyében. A megállapodást ünnepélyes keretek között szentesítették a Túróczy Étterem teraszán.
A hangulatos rendezvényen jelen volt az együttműködő feleken kívül dr. Király Ferenc megyei rendőr-főkapitány, Szabó József, a Fornetti Kft. ügyvezetője, illetve a Kecskemét Közbiztonságáért Közalapítvány elnöke, valamint civil szervezetek és a média képviselői. A Fortissimo zenekar műsora után a találkozón a nyári főtér került napirendre, ahol jelenleg a Police Sátorban még csak délutánonként nyújt segítséget az érdeklődőknek a rendőrség munkatársa, illetve a Porta aktivistája. Szabó József a most még csak próbaüzemben működő térfigyelő rendszerről beszélt a jelenlévőknek, majd Kállay György szólt a résztvevőkhöz. A KNP igazgatója hangsúlyozta, hogy a természetvédelem olyan küldetés, amit nem lehet kizárólag hatósági eszközökkel megoldani, éppen ezért a jövőben sokkal inkább a társadalmi összefogásra kívánnak építeni. Ezért is fontos számukra, hogy megszülethetett ez az együttműködési megállapodás a Porta Egyesülettel, amellyel eddig is jó kapcsolatot ápoltak. Ezután szentesítették a szerződést Farkas P. Józseffel, a Porta Alapítójával. A rendezvény végén Király Ferenc bejelentette: vállalja, hogy május 27-én szombaton családjával és kollégáival együtt kitakarítják a város valamely elhanyagolt közterület, bízva abban, hogy a jó példa követőkre talál.

Kövessen minket a Facebookon is!