Ezerhétszáz évet kapnak a betérők
Több mint két éve zárták be a pesti belvárosi templomot a részleges felújítás és az ahhoz kapcsolódó kutatás miatt. Eredetileg természetesen gyorsabb tempóra számítottak és nem a bonyolult, összetett építéstörténet felderítése, hanem a finanszírozás akadozása eredményezte azt, hogy a kivitelezés egészen idén nyárig húzódott, sőt valójában be sem fejeződött, hiszen az újonnan, ám 12. századi alapfalak között kialakított altemplomot csak november táján adják majd át végleg.
Augusztus 14-én azonban sor kerül a megnyitására, illetve az újraszentelésére. A 18 órakor kezdődő misén Erdő Péter bíboros áldja majd meg a plébániatemplomot, amely ezután már nyitva áll a hívek és az érdeklődők előtt.
A pesti belvárosi templom a város leghosszabb történettel bíró épülete, hiszen kezdetei még a római korba nyúlnak vissza. Ezen a helyen állott a túlpart ellenerődje, Contra-Aquincum, amelynek maradványai ugyan láthatóak a templomtól északra is, mostantól azonban a belső térben, a templomhajó déli oldalán egy nagy felületű betekintő ablakon át is megtekinthető egy tábori épülethez tartozó padlófűtés, illetve fűtőcsatorna egy szakasza.
A tábor épületei valószínűleg már csak romosan álltak a 11. század elején a középkori megtelepülés idején. A házak falait a területen terítették el, majd' másfél méteres feltöltést hozva létre a 12. századra, amikor a ma látható templom elődje felépült. A feltételezések szerint azonban egy korábbi, 11. századi templomnak is kellett állnia a területen, ezt azonban a Kovács Eszter régész, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa vezette kutatás nem tudta azonosítani. Ez a templom az, amelyben Gellért püspököt néhány évre eltemették 1046-ban, mielőtt maradványait Csanádra szállították volna. Az azonban, hogy most nem találták meg, nem jelenti, hogy nincs is ott, hiszen nem a ma álló templom teljes területén kutattak, csupán a hajóban. A szentélyben, a szentélyrácstól keletre és a déli kápolnasor területén még sosem folyt feltárás, s most, hogy új burkolást kapott a padlózat, vélhetően jó ideig nem is fog.
A cikket a fotók alatt folytatjuk!
A most folytatott kutatásnak hála sok adalékkal gazdagodott a tudásanyag, különösen a román kori templomot illetően. Ez egyébként az a templom, amelyben Szent Erzsébeteljegyzésére is sor került. A templom és környezete Pest városa szakrális központja lehetett, s a 13. századra vélhetően erőteljesen belebontottak az egykori erődfalba is, ami miatt védhetetlen lett a területe – a mongol támadás során 1241-ben nem ide, a hajdani erődbe, hanem a domonkos kolostorba menekült a lakosság.
A gótikus építészet is megújította a templomot, legalább kétszer, elsőként Lajos, vagy Zsigmondkorában, majd Mátyás idején is. Ekkor alakították ki a kápolnafüzért és a körüljárható szentélyt. Míg a román korban a nyugati homlokzathoz csatlakozott torony (egy, illetve kettő), a gótikus torony a templom északi falánál állt – ezt, miután súlyosan megsérült, a barokk korban bontották vissza, ám félbevágott pillére a mai napig látható.
A török korban dzsámiként használták az épületet, amiről a mai szentélyben látható mihráb-fülke is tanúskodik. Barokk, majd klasszicista átalakítások határozzák meg az épület jelenlegi formáját, a 19. század végénSteindl Imre igyekezett a templomtestet „visszaközépkoriasítani”.
A Mezős Tamás építész tervei szerint most befejezett felújítással egy új járószint is született, azaz kiterjesztették azt a szintet, amit már Lux Kálmánnak, a II. világháború előtti műemlékvédelem meghatározó építészének vezetésével alakítottak ki az 1930-as években végzett kutatásuk során. Akkor született meg az altemplomi tér, szűk vakondjárataival, amelynek eltávolították a hajó burkolatcseréje során a födémrendszerét, s egybenyitották a tereit.
