Szent István ünnepére - Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek ünnepi prédikációja
Szent István királyunkat két közismert képhez köti az emlékezetünk. Az első, ahogy Asztrik kalocsai érsek átadja neki a koronát, amelyet II. Szilveszter pápa küldött számára. A második kép, ahogy ezt a koronát élete végén felajánlja Boldogságos Szűz Máriának, Magyarok Nagyasszonyának. E két Szent Koronához kötött esemény között telt el királysága a magyar keresztény állam alapítása.
Az első alkalom megtiszteltetést és feladatot jelentett. Megtiszteltetést, mert a pápa elismerte őt keresztény uralkodónak, feladatot, hogy alapítsa meg a keresztény királyságot, szervezze az egyházat és népét Jézus Krisztushoz kösse. A második alkalom a kétségbeesést felváltó alázatos imádság eseménye volt, amint felajánlja Szűz Máriának a Szent Koronát, vele együtt egész népét, hogy viselje gondját a történelem folyamán. Szent István fiának szóló intelmeiben a királyi tevékenységet a királyi korona megbecsülésével és gazdagításával kötötte össze.
Az életművével hatalmas örökséget hagyott ránk. Negyvenöt vármegyének, tíz egyházmegyének - benne a püspökségeknek – vetette meg az alapját, Szent István neve alatt ötvenhat törvény maradt ránk, amelyből még ma is van érvényes, mint az árvák kisemmizésének a tilalma. De valójában ki is volt ő? Lelkületére legjobban fényt vet fiának, Szent Imrének adott intelmei, amelyek ma a történelemtudomány szerint, még ha más mintákat is alapul vett a király, vagy segítségül kért főpapot annak megírásában egyértelműen tőle származik, mert azt a személyes hangvételt, amelyben a trónörököst szerelmetes fiának szólítja senki nem merte volna megengedni.
A nevezetes írásból egyrészt kitűnik Szent István igazi pedagógiája, amelyet ma is a legmodernebb tanítási módszernek tartunk, hogy életével példát adott „az én szokásaimat pedig melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed” és azt, hogy átfogja az egész életet. Szent István ünnepén az elhangzó szónoklatok talán leggyakrabban az idegenek befogadásáról szóló tanítását idézik „mert az egynyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő, ennél fogva megparancsolom neked szerelmetes fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, minthogy máshol lakjanak”. Különösen a mai migrációtól terhes világban és a globalizáció szellemiségében értelmezésre szoruló mondat.
Az intelmek új kritikai kiadása helyére teszi ezeket a mondatokat. „Ahogy ugyanis a vendégek a világ különféle részeiből és tartományaiból érkeznek, úgy hoznak magukkal különféle nyelveket és szokásokat, valamint különféle tanító írásokat és fegyvereket. Ezek az összes királyságnak díszére válnak, és nagyszerűvé teszik az udvart és elrettentetik a kihívóan fellépő külföldiek. Az egynyelvű és csak egyetlen szokásmódra épülő királyság ugyanis gyenge és törékeny.” Vagyis az intelmek nem azt mondja, hogy jöjjön válogatás nélkül mindenki és majd lesz valami olvasztó tégely ebből a Kárpát-medencéből, hanem azok az emberek jöjjenek, akik értékeket, szellemi értékeket hoznak magukkal.
A királyságot úgy gazdagítják, hogy a királyságot nem mint ország területet, hanem mint hatalmi központot gyarapítják. Innét a királyságból felülről árad szét mindezeknek az értéke. Ezek a jövevények hazaivá válván, ellentétet képviselnek a külföldiekkel, akiket a pöffeszkedéstől, a becsmérléstől visszarettentenek azáltal, hogy gazdagabb, nem öncélúvá befogadó, hanem minőséget befogadó a magyar királyi udvar. A tíz fejezetből álló intelem a keresztény erkölcs keretébe foglalja a tanítást. Kezdődik a katolikus hit megőrzésével és záródik a kegyességről, az irgalmasságról, valamint a többi erényről szóló tanításról. Ahogy katolikus hitigazságként valljuk, a hitre, kegyelemre és cselekedetekre egyaránt szükség van, hogy üdvözüljünk és földi életünket is jobbá tegyük.
Fölmerül a kérdés, hogy a mai magyar társadalom akarja–e a hit megőrzését és az üdvösséget? És itt a szent király felsorolja a hitvallás fontosabb ágazatait. Hála Istennek bekerült a nevelésbe a hit és erkölcstan, de láthattunk épp a pedagógusok tüntetésén olyan táblákat, amely a hit és erkölcstant teljesen kiiktatnák az órarendből. Hogy lehet értékek nélkül nevelni fiatal nemzedéket? A semleges világi nézet valójában nemleges. Ha a végére megyünk a szent istváni tanításnak, akkor a kegyességről és az irgalmasságról, valamint a többi erényről szól. Felfigyelhetünk rá, hogy nem tilalmak gyűjteménye, hanem fölszólítások, hogy türelmesek, alázatosak, mértékletesek, szelídek, becsületesek, szemérmesek legyünk és legyünk irgalmasok. A király idézi az evangéliumból Jézus szavát, aki a farizeusokkal vívott vitájában a külsőséges csak előírásokra épülő vallásosságot felváltja a lényeggel, a szeretettel és ezért ő maga is már Ozeásra utal: „irgalmasságot akarok, nem áldozatot”.
Szent István királyról bátran elmondhatjuk, hogyha beleillesztjük saját korába, a keménynek tűnő büntetései a többi uralkodóhoz képest nagyon kegyes volt a legyőzöttekkel szemben, hódító háborút nem viselt, de ha megtámadták védekezett. Ha az irgalom évében mi is magunk elé állítjuk ezt az erényt, akkor felszólít a jó cselekedetekre, de a jól átgondolt értelmes tettekre, ahogy már a 12 apostol tanításában az úgynevezett Didakhéban is tanították az őskeresztények „izzadjon alamizsnád a markodban, még nem tudod kinek adjad” /6. fejezet/. Vagyis az értelemnek kell áthatnia a jó cselekedeteinket is.
Az erényeket összefoglalva tanítja Szent István: „a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Ezek a tettek alkotják a királyi koronát, nélkülük sem itt senki nem tud uralkodni, sem az örök országba bejutni”. Kortársaink azonnal és közvetlenül szeretnének boldogok lenni az önző fogyasztói társadalom erre serkenti őket és közben nagyon sokan a különböző szenvedélyek – alkohol, drog, játék – függőségébe kerülnek és egyre jobban lelki beteggé válnak. Szent István azt tanítja a boldogság következmény, a másokért élők, jótetteket gyakorlók jutalma, lelki derűje.
Hálát adunk ezen a napon, hogy Isten Szent Istvánt adta nekünk, aki egyszerre politikai lángész, legnagyobb magyar államférfi és szent volt. Olyan szent, akit a kereszténység nyugati és keleti ágra szakadása után egyaránt tisztelnek, mint a katolikusuk és ortodoxok. Újabban többször halljuk azokat a nézeteket, amelyek Szent István alakját fajsúlytalannak tartják az elődeihez képest, hiszen a törzsfők élükön Árpáddal foglalták el a Kárpátmedencét. Szent István tisztelte az elődöket, de ő mindegyiknél nagyobbá lett, mert ahogy Vaszary Kolos hercegprímás mondta a millennium alkalmával: a kard megszerezte, a kereszt megtartotta a hazát.
A Kárpát-medencében több nép élt. A népvándorlás kori birodalmak elmúltak szinte nyomtalanul. Egyedül Szent István országa maradt meg, mert ő mint a bibliai bölcs ember sziklára Jézus tanításának az alapzatára építette a magyar nép házát. Megújított Székesegyházunk, amely a Mennybe felvett Szűz Mária tiszteletére lett felszentelve, akinek az ünnepén ajánlotta fel a koronát Szent István és fejezte be az életét, különösen magába foglalja a Szent Koronához kapcsolódó történelmi emlékezésünket. Kétséget kizárólag azonosíthattuk koronát hozó Asztrik érseknek a relikviáit, amelyek itt fognak újra nyugodni a dísz sírhelyben, de már most is Szent Istvánnal együtt került az ereklyéje a konszekrált szembe oltárunkba. Az ősi kalocsai érsekségnek Szent István király a fő pártfogója, nekünk különösen is nagy ünnep a mai. Ezért az ünnepségünk egyszerre Isten dicsőítés legyen és hálaadás: Légy áldott Szent István király!
