Július 23. kedd, Lenke
Hírek, események 2016. szeptember 22. 13:05

Badwater 2016: Vajda Zoltán kecskeméti ultramaratonista tartott képes beszámolót a Wojtyla Házban

Képgaléria
Badwater 2016: Vajda Zoltán kecskeméti ultramaratonista tartott képes beszámolót a Wojtyla Házban
- Mint minden verseny, számomra ez sem a rajtvonalnál kezdődött. 2011-¬ben, amikor sikeresen befejeztem az Ultrabalatont, nem gondoltam volna, hogy 5 év múlva a világ legnehezebbjének tartott országúti megmérettetésén fogok indulni – kezdte beszámolóját Vajda Zoltán ultrafutó csütörtök délelőtt a Karol Wojtyla Barátság Központ gondozottainak tartott előadásában. (Fotók: Tódor Norbert)

Az 52 éves Vajda Zoltán – aki 2007 óta fut rendszeresen és foglalkozását tekintve biológus a Kiskunsági Nemzeti Parkban - szorgalmasan rótta a kilométereket (heti 100­-160-at), és tűzött ki újabb és újabb célokat: Ultrabalaton: 6 órás és 12 órás, 100 km-es versenyek, majd jöttek a Spartathlonok, ahol egyre jobban teljesített (31 óra 59 perc, 29 óra 46 perc, 29 óra 08 perc). Ez a verseny folyamatosan biztosította számára a következő évi kihívást, mert még nem sikerült az általa megálmodott 29 órán belüli célba érés.

- Tavaly a családi vízitúrán a Los Angelesben élő unokatestvérem hozta fel a témát, hogy nem szeretnék-­e véletlenül elindulni a Badwateren. Természetesen hallottam már a versenyről, tudtam Kónya Ákos fantasztikus eredményeiről, de tekintettel a magas nevezési díjra (1400 dollár) és az egyéb járulékos költségekre, gondolni sem mertem arra, hogy ezen a versenyen valaha is rajthoz állhatok. Unokatestvérem azonban meggyőzött arról, hogy vágjak bele, ők majd megelőlegezik a nevezési díjat, és közben elindított egy adománygyűjtő támogatói oldalt az interneten. A 2015­-ös Spartathlon teljesítésével megvolt a kívánatos három 100 mérföldnél hosszabb verseny a nevezéshez, a többi már a szervezőkön múlt, hogy beválogatnak­-e. És igen! Azon szerencsés kiválasztott 100 futó között voltam a világon, aki rajthoz állhatott 2016­ júliusában Kaliforniában – meséli az ultramaratonista.

Időközben szerveződött a kísérő csapat, ami - mint kiderült - elengedhetetlen feltétele a verseny teljesítésének. Zoltán beszerezte a kötelező felszereléseket: fényvisszaverős mellényt, hűtőládákat, villogókat, székeket.

- Július 17-én (vasárnap) indultunk a verseny színhelyére, a kaliforniai Furnace Creekbe. Ahogy közeledtünk a sivataghoz, a hőmérséklet úgy emelkedett. A következő megállónál már megmutatta hogy mit is tud a sivatag, ha akar: levegő 42 fok, a beton 69, de még csak dél volt, az igazán meleg délután 3 óra körül van – mondja Zoltán. - Megérkeztünk a szálláshelyünkre, itt már bedurvult az idő: viharosnak mondható 45­-50 kilométeres szél, 48 fok. Égette a szememet és fülemet a forróság. Mezítláb léptem a napégette betonra, azonnal a vízbe szökkentem, így nem égett meg a talpam!

Így folytatta: - Esti „hűvösben” (46 fok) és elég erős hátszélben vette kezdetét a világ legkeményebb ultrafutó versenye. A megmérettetés Badwater völgyben futó szakasza nem túl változatos, hosszú egyenesek, néhány kanyar és egy-két kisebb emelkedő.

- A második ellenőrző pont: Stovepipe Wells (67 km). A tengerszint alól néhány méterről kellett felmenni közel 5000 láb magasra, ami úgy 1500 méter. Az emelkedő nagyon hosszú volt (24 km). Elérve a Townes Pass hágót jött egy több mint 15 kilométeres 9%-os lejtő. Leérve a Panamint-völgybe már a meleg is beköszönt, de szerencsére nem volt több 45­-48 foknál.  A Panamint Springs-­i ellenőrző pontnál (116 km) perzselő forróságot éreztem a lábamon. Az aszfalt lökte ki magából a hőt és égetett.

- Elérve a Panamint-hágót, jött a Darwin-i ellenőrző pont 145 kilométernél, ami csak egy sátor volt a semmi közepén. Hosszú órák után elértem Lone Pine települést, a következő ellenőrző pontot (196 km). Itt mondták, hogy simán benne lehetek az első 20-­ban, ha szedem a lábam.

- Végtelen emelkedők, hosszú kanyarok követték egymást. Az utolsó kanyar után elkértem a magyar zászlót, kísérőim beálltak mellém, és együtt futottunk be a célba. Ünneplő tömeg nem várt bennünket, csak három rendező és két japán. Póló, övcsat átvétele, fotók készítése és irány a szállás. Mindenki nagyon fáradt volt. A kísérők számára sem bizonyult sokkal könnyebbnek a szóban forgó 32 óra.

A verseny érdekessége, hogy a győztesek semmilyen extra díjazásban nem részesülnek, még egy kupát sem kapnak. Minden teljesítőt kiszólítottak név szerint a pódiumra, és megtapsolták őket.

Vajda Zoltán teljesítménye: 31 óra 51 perc 41 másodperc: abszolút 18., férfiak között a 14. hely. A 97 indulóból 84-­en értek célba a 48 órás szintidőn belül. Ez az időeredmény az örök ranglistán az első kétszázban van, korosztálya kb. 180 teljesítését nézve pedig az első húszban. 

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Szegények Akadémiája