Zarándokút Pannonhalmára a Szerzetesek Éve jegyében
Képgaléria
2015 őszén a ferencesek által fenntartott katolikus búcsújáróhelyen, a Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyen tett látogatást több tucat zarándok Kecskemétről, ugyancsak a Wojtyla Ház közreműködésével. Egy évvel később a Szent Benedek rend magyarországi központjába, a Pannonhalmi Főapátság épületegyüttesébe mentek a bencés lelkiség iránt érdeklődő kecskeméti hívek.
A bencés szerzetesközösségek szinte egyidősek a nyugati egyház szerzetességével. A keresztény házi csoportosulások, a remeteéletmód és a közösségi szerzetesélet korábbi, 4–5. századi hagyományaira építkezve írta meg Szent Benedek a 6. század elején Reguláját, amely egyszerre lett alapdokumentuma az általa Cassinum hegyén alapított monostornak, valamint a közösségben élő monasztikus szerzeteseknek - mutatta be a bencéseket az idegenvezető. Szent Benedek sem szerzetesrendet, sem a többi keresztényénél „különb” életformát nem kívánt létrehozni: ő azok számára adott életkereteket, akik nem voltak elég erősek ahhoz, hogy városban, egy forrongó társadalomban éljék keresztény életüket - hangzott el az apátsági főépületben.
A mai pannonhalmi bencés közösségben harmincöt örökfogadalmas szerzetes él, vezetőjük Várszegi Asztrik főapát.
A bencések a Regula nyomán engedelmességre, állhatatosságra és szerzetesi életalakításra tesznek fogadalmat. Minden monostor önálló és független. A közösség életét az imádság - munka - lelki olvasmány hármasa határozza meg - folytatta az idegenvezető. Hozzátette: hagyományosan nagy gondot fordítanak a liturgia végzésére: a nap keretét az imaórák és az Eucharisztia liturgiája adja. A Szentírás olvasása és az egyéni imádság ugyancsak kiemelt helyet foglal el a szerzetesek mindennapjaiban.
A pannonhalmi szerzetesközösség mai kiemelt feladatai közé tartozik az iskolai nevelő munka, a Területi Apátság tizenöt plébániáján végzett lelkipásztori tevékenység, a kulturális munka, valamint az apátság működésének anyagi alapjául szolgáló források megteremtése. A Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban 330 fiú él és tanul. A monostor könyvtárat, levéltárat, múzeumot, könyvkiadót működtet, kiállításokat, komolyzenei és jazzkoncerteket szervez. Az Apátsági Pincészetben megújították a borászati hagyományokat, az idelátogató vendégeket étterem és gyógynövénykert várja. A főapátság két szociális otthont is fenntart - hangzottak a kísérő szavai.
Pannonhalma ezeréves monostora Magyarország legősibb Szent Márton-kultuszhelye. A főapátság 2016-ban jubileumi év keretében emlékezik védőszentjére - tudatja a főbejáratnál kifüggesztett molinó.
Végül hab volt a tortán, hogy hazafelé jövet a szervezőknek köszönhetően Ozorára, „Pipó” várkastélyába is betérhettek a zarándokok.
Az erődítmény napjainkban a középkort idéző élményházként működik. Bebarangolható Pipó hitvesének hálószobája, a díszes trónterem, a reneszánsz ebédlő, valamint a vár felszentelt kápolnája, ahol Szent György csontereklyéjét őrzik. Megtekinthető a fegyvergyűjtemény a gótikus páncélzatú életnagyságú lovas katonával, valamint a 17. századi főúri konyha.
Az eredetileg gótikus stílusban emelt ozorai várkastélyt a kiemelkedő gazdasági és katonai képességekkel rendelkező, elszegényedett firenzei polgári családból származó Filippo Scolari (Ozorai Pipó) kezdte el építtetni 1416-ban - ismertette a vár történetét a tárlatvezető.
A várúr élete nagy részét Zsigmond magyar király (1368-1437) szolgálatának szentelte, ezért cserébe a király holtig tartó barátságával és bizalmi posztokkal jutalmazta. A magyarok által Ozorai Pipóként emlegetett férfiút a szerelem láncolta Ozorához. Miután nőül vette a vidék urának leányát, Ozorai Borbálát, nagyszabású építkezésbe kezdett a páratlan szépségű, friss vizű patakokkal átszelt településen.
A Pipó otthonául és gazdaságának központjául szolgáló építmény nem igazán hasonlított a korabeli várakra. Díszítése leginkább az itáliai városi palotákra emlékeztetett.
Pipó 10 éven át (1416 és 1426 között) építtette ozorai rezidenciáját gótikus stílusban. Halála után özvegye, Borbála, mint a várkastély haszonélvezője 1438-ban kelt végrendeletével uradalmát báró Hédervári Lőrinc nádorra hagyta. Öt évtized után a magyar trónt követelő Habsburg csapatok megszállták Ozorát, elfogták Hédervári Miklóst fiával, Ferenccel együtt. Szabadulásuk után Hédervári Ferenc nándorfehérvári bán vette át Ozorát és a hozzá tartozó birtokok felügyeletét. Irányítása alatt, az 1510-es években kezdődött meg a várkastély reneszánsz átalakítása.
1545-ben törökök foglalták el az erődítményt, amelyet végvárként használtak. A külső várfalak ekkorra már használhatatlanná váltak, és leomlott a palota délnyugati szárnya is. A palota és a várfal közötti árok idővel feltöltődött; az ásatások során tűzhelyek, kemencék, földbe ásott kunyhók nyomai kerültek elő.
1622-ben az Esterházy-család örökölte Ozora uradalmát, de a várkastély újjáépítéséhez csak 1727 és 1734 között fogtak hozzá. Ennek során hivatali és tisztviselői lakásokat alakítottak ki, de helyet kapott a várban börtön, magtár és borospince is. A rossz állapotban lévő középkori falakat és a gótikus, reneszánsz elemeket szinte teljesen eltüntették a barokk falak, boltozatok, vakolatok mögött, az épületre egységesen nyeregtető került. Pipó várát végül a 19. század elején magtárrá alakították.
Napjainkban az ozorai várkastély a reneszánsz korszakot idézi; helyreállított és rekonstruált reneszánsz kőfaragványok díszítik belső udvarát és emeleti folyosóit. A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága 2007 nyarán múzeumként nyitotta meg a várkastélyt a nagyközönség előtt.
