Dr. Farkas Ágnes: A hegyi gorillák között Ugandában
Képgaléria
Afrika mindig is a szívem csücske volt és az is lesz, melynek természet- és állatvilága lenyűgözött már kiskorom óta, amikor még nem is jártam ott - magyarázta, honnan kapta az „ihletet” ahhoz, hogy biológus legyen, és megszülessen benne az olthatatlan vágy, hogy diplomája kézhezvétele után alig egy héttel repülőre üljön, és meg se álljon Afrikáig.
Önkéntesként rövid ideig tűzhelyeket épített Kenyában, innen ment Ugandába, ahová két hét alatt ért el kerékpárral és három kis csomaggal, benne minden ruhájával, holmijával.
Ugandában megpályázta a Max Planck Intézet egyik asszisztensi állását, amit végül ő kapott meg. Ennél fogva hét hónapot tölthetett a mára kihalófélben lévő hegyi gorillák megfigyelésével, szokásaik, mindennapi életük tanulmányozásával. Mára ezekből az óriási termetű majmokból mindössze körülbelül 800 egyed maradt, ők Afrika sűrű erdei mélyén élnek.
A kutatócsoportot hat fő alkotta: két biológus - egyikük ő -, továbbá négy helyi lakos, akik semmilyen képesítéssel nem rendelkeztek, a nyelvüket sem értették. Ők segítettek a tájékozódásban, illetve szükség esetén a terheket cipelték.
- Őserdőben járkálni veszélyes; amelyik gorilla nem látott még embert, könnyen megtámadhatja - szögezte le rögtön előadása elején Farkas Ágnes.
Reggel 8 órakor indultak, visszamentek az előző napi vizsgálódásuk helyszínére a gorillák „fészkeihez”, és négy órahossza időkeretben figyelték, merre barangolnak, mit csinálnak napközben az egyes egyedek. Utána többórás gyaloglással visszatértek az európai szemmel nézve igencsak „fapados” szálláshelyükre, ahol - a körülményeket szemléltetve elmondta: abból a tálból mosakodtak, amiben nem sokkal előbb ételt (szinte minden nap babszószt) főztek.
- Rendkívül sok új információra tettünk szert - mesélte tovább afrikai élményeit a biológus hölgy. Például arra, hogy egyes egyedek tolerálják az embert, mások nem. Ha közelítenek az emberhez, annak jele, befogadlak téged, azonban hét méternél közelebb akkor sem célszerű odamenni hozzájuk - derült ki az előadás alatt.
Más érdekességeket is említett a biológusnő. Ha például egy hegyi gorilla valamilyen vélt vagy valós okból megtámadja az embert, soha nem szabad megfutamodni, mert azzal az illető beismeri, hogy vétkezett ellene, ami életveszélyes lehet rá nézve. Inkább rezzenéstelen arccal, mozdulatlanul meg kell várni, mi történik. Így sokkal nagyobb a túlélési esély. Másik érdekes megfigyelés, hogy a hímek meglehetősen szeretik fitogtatni erejüket. Végigpofozzák a körülöttük lévő nőstényeket, hogy „tudják, ki az úr a háznál”, miközben verik a mellüket. A rendkívül erőteljes mellveregetés viszont - aminek zaja akár több száz méterre is elhallatszik - már harcra hívó jel.
- Szerencsésnek érezhetem magam, hogy ezekkel az óriási méretű állatokkal tölthettem hosszú hónapokat az erdő mélyén és tanulmányozhattam őket zoológusként. A velük való találkozás életre szóló mély nyomokat hagyott legtöbbünkben. Ugandát joggal nevezik Afrika gyöngyszemének, hisz természet- és állatvilága szemet gyönyörködtető. Nemcsak Afrika legmagasabb, hófödte hegyvonulatával büszkélkedhet, de vízesések, vulkánok, tavak, vadállatokkal teli szavannák, majmokban, csimpánzokban és gorillákban gazdag őserdei is az országot gazdagítják. A turizmus talán még nem annyira modernizálta és változtatta meg a természetes varázsát ennek az országnak, így joggal érezhetjük, hogy Afrikában lenni „back in time”, ahol az utak sok helyen kiépítetlenek, a falvak a civilizációtól messze állnak és ahol a parkokban nem kell másik tíz autót kerülgetnünk, hogy például egy gorillát lencsevégre kapjunk - hangoztatta Farkas Ágnes előadása végén.
