December 21. szombat, Tamás
Hírek, események 2007. február 28. 09:49

Újjászületik a Bodri kereszt

Képgaléria
Újjászületik a Bodri kereszt
A napokban megkezdődött a még december közepén lebontott, és a Bozóki Testvérek Kft. kiskunfélegyházi kőfaragó és műkőkészítő műhelyébe szállított Bodri kereszt felújítása. A nagyszabású rekonstrukció a Porta Egyesület koordinálása mellett Vörös Zoltánnak és Vörös Viktornak, a kecskeméti székhelyű Design Kft. két ügyvezetőjének köszönhető. A társaság a megalakulása óta eltelt több mint másfél évtized során országos elismertségre tett szert a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos szolgáltatások területén.
A cég vezetői nem először állnak ki nemes ügyek mellett is: decemberben például a megyeszékhely főterén megrendezett adventi ebédek egyikének főtámogatói tisztét vállalták fel. Mostani, nagylelkű felajánlásukkal a keresztfelújítások hagyományának ápolása mellett, eltávozott hozzátartozóik emléke előtt is tisztelegni kívánnak. Nagy szükség van az ilyen gáláns gesztusokra, hiszen a Porta Egyesülethez nagyon sok bejelentés, panasz érkezik, amelyek leromlott állapotú, helyenként már-már életveszélyes keresztekről számolnak be. A civil szervezet komolyan veszi ezeket a bejelentéseket. Statikusokkal vizsgáltatja meg az érintett kereszteket, és állapotuktól függően ütemezi be felújításuk sorrendjét. A régi Halasi út mentén, a Törökfái-Felső állomásnál, a dombtetőn álló - illetve jelenleg műhelyben lévő - Bodri kereszt sorsa most már egészen biztos, hogy megnyugtatóan alakul. A Vörös testvérek anyagi segítségével, hozzáértő kezek munkája nyomán újjászületik, és tavasszal újra felszentelhetik majd. A kérdés jelen pillanatban csak az, hogy hova kerüljön a felújított emlékhely. A Porta Egyesület azt szeretné, ha az értékes műtárgy a Rávágy téren kapna elhelyezést, itt ugyanis a korabeli dokumentumok alapján évtizedekkel ezelőtt állt már egy kereszt, amelyet később a város szélére helyeztek át. Az Árpád körút és a Halasi út találkozásánál lévő tér méltó környezete lehetne a rendbetett Bodri keresztnek is.

Kövessen minket a Facebookon is!

Címkék: Porta Egyesület Szent Ilona Keresztkör