Németh Ferenc izsáki festőművész mutatta be munkásságát a Wojtyla Házban
Képgaléria
Kapcsolata a festészettel egy ’97-es hajdúszoboszlói nyaraláshoz köthető. A fürdő bejáratánál portrérajzolók dolgoztak. Hirtelen olajfestmények ragadták meg tekintetét, melyeket kuncsaftokra várva az utcán árultak. Amikor hazajött, nem hagyta nyugodni a gondolat: ő is megpróbálkozik valami hasonlóval. Rajzolni kezdte a családját. Felesége egyik őszi napon említette: van egy festő barátja Orgoványon, Maszlik István. Ha gondolja, menjen el hozzá. Így indult Németh Ferenc izsáki festőművész pályája.
- Körülöttünk a gyönyörű táj. Vidékiként én is ott voltam a falu szélén. Maszlik István akkoriban egyebek mellett elég sok tájképet festett. Művészetét - akárcsak ma - az álomszerű sejtelmes világ jellemezte. Összességében minden adott volt ahhoz, hogy tájakat fessünk. Magam is kimentem jó párszor… Megmutattam neki, amiket készítettem. Ezeket még „Maszlik-hatás” alatt festettem. Utána aztán voltak mások, akiket felkerestem, például a ’90-es évek legvégén Gayer-Móricz Róbertet. Próbáltam kapcsolatokat építeni. Elindultak a táborozások, ahol általában mindenki tájképet festett - mutatott egyik alkotására a monitoron. - És hogy őszinte legyek, ez tetszik nekem leginkább - meséli indulásáról Németh Ferenc.
- Ha a múltamra visszatekintek - tűnődik -, foglalkoztam én korábban mindenfélével. Dolgoztam autószerelőként, karosszériásként, bádogosnál… Eredeti végzettségem egyébként mezőgazdasági gépszerelő, bár sohasem voltam a szakmában. Szeretem a vas-, fa- és a kerti munkát, a növényeket… Azonban gyakorta érzem hátrányát annak, hogy túl sok minden érdekel.
- A kortársak közül nagyon szeretem Meszlényi Attila, Gyalai Béla, Pósa Ede, Mák Tamás munkáit. Tőlük lehet tanulni, ők hozzá tudnak tenni az én festészetemhez - szól példaképeiről. - Vagy például csodálom Vincze László hihetetlen lendületét, ahogy 83 évesen kimegy a szabadba kezében festőállvánnyal. Számára nem létezik hideg időjárás. Ha pedig állványát, mondjuk, feldönti a szél, hát újra felállítja és dolgozik tovább.
- Ami a kétezres évek elejét illeti, próbáltam levetni a Maszlik-Gayer hatást és képeimnek önálló stílust, arculatot adni. Ráadásul akkor döntöttem végképp a festészet mellett, hiszen egyre kevésbé bírtam a kettős életet; nappal dolgozni, este meg ecsetelni.
2002 után mindinkább beleveti magát a munkába. Időközben a hazaiakon kívül erdélyi, horvátországi, szlovákiai, svájci alkotótáborokban is megveti lábát. Sikerein felbuzdulva egyre többet fest, aminek gyümölcseit kiállításokon teszi közkinccsé - meséli. A plein-air irányzat felé fordul; a szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségek visszaadásával kiszabadítja a művészetet a műtermi festészet mesterkélt, zárt világából. A szabadtéri megvilágítás fény-árnyék játékai, a reflexek villódzásai gyors munkára késztetik a tájfestőt, aki a folytonosan változó egyszeri látvány színértékeit - valőrjeit (valeur) - rögzíti a sablonos helyi színek helyett.
- 2004-ben tíz tábor munkájában is részt vettem. 2007-ben - a tíz éves jubileumom alkalmából - kiállítást szerveztem Kecskeméten a Forrás Galériában - folytatja beszámolóját.
Az izsáki alkotótábor egyik alapítója, és kezdetektől fogva részese a szervezési munkálatoknak.
Van úgy, hogy bizonyos festményeit újraértelmezi, így ugyanaz a téma még egyszer vászonra kerül, ez azonban utólag gyakran más érzéseket kelt benne, mint az eredeti kép - válaszolja egy kérdésre.
A festészetnek köszönhetően rendkívül sok helyre eljutott - jelenti ki - és idővel rengeteg barátra tett szert.
Az anyagiakról szólva állítja: egy kép árfolyama szempontjából a művészi teljesítményen túlmenően a hírnév is döntően latba esik.
Németh Ferenc munkásságához közel húsz esztendőre visszanyúló pályafutása alatt mintegy háromezer alkotás köthető, javarészt tájképek. Emberábrázolásokat inkább csak megrendelésre készít.
A jövőt kérdésesnek látja, mert „rajtam kívül seregnyi festőművész szeretne megélni munkájából, hazánkban a fizetőképes kereslet azonban korlátozott.”
