HÍRÖS VÁROS AZ AFŐDÖN KECSKEMÉT...
Petőfi Sándor halálának évfordulójára emlékezett a napokban a Katona József Emlékház és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság kecskeméti csoportja. Sáta során felkeresték azokat a helyeket, ahol Petőfi Sándor fiatal éveit töltötte.
Úgy vélik: a költő, a szabadságharcos rövid élete során elég jelentős időt töltött Kecskeméten ahhoz, hogy a város méltón köszöntse őt. Először a Luther-udvar Szabadság téri bejáratánál emlékeztek. Itt állt egykor az Evangélikus egyház iskolája, ahol 1828 és 30 között Petőfi Sándor tanulta a betűvetést. Az Evangélikus templom udvarán állt az iskola másik épülete, ahol 1831-ig az alapismeretekre tanította Schifferdecker Dániel az akkor még Petrovics Sándor nevet viselő ifjút. A költő életéről a megemlékezésen kisebb történetek is elhangzottak, amelyeket Székelyné Körösi Ilona, a Katona József Emlékház vezetője és Heltai Nándor helytörténész elevenített fel még a harmadik helyszínen a Malom bevásárlóközpont falán lévő táblánál. Ott az egykori Király Sándor Színháznak állítottak emléket, ahol 1842-től 43-ig három télen át Petőfi Sándor vándorszínészként élhette meg álmait. Itt Bunyik Tamás a költő Jövendölés című versét mondta el, majd Bajtai Mária, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság kecskeméti csoportjának vezetője emlékezett a szabadságharcos Kecskeméten töltött éveire.
A PORTA PORTÁL egy ismert/kedves Petőfi versel köszöntötte az ünnepet:
HÍRÖS VÁROS AZ AAFŐDÖN KECSKEMÉT...
Tisza-Duna közti tájbeszéd szerint
Hírös város az aafődön Kecskemét,
Ott születtem, annak öszöm könyerét.
A búzáját magyar embör vetötte,
Kakastéjjee szép mönyecske sütötte.
Nincs énnéköm mestörségöm, nem is kő,
Van azé jó keresetöm, jobb se kő,
Vót is, van is, lösz is, hiszöm istenöm,
Míg utast lát a pusztába két szömöm.
Ómáspej a nyergös lovam, nem vöttem,
Szögénylegény szép szörivee szöröztem.
Csillagos a feje, kese a lába -
Mögeresztöm, a szél sem ér nyomába.
Ezön járok, mint kiskiráj, kényösen,
Borjúszájas ingöm lobog szélösen,
Süvegöm a jobb szömömön viselöm,
Mindön embör előtt mög se emelöm.
Be-benézök a bugaci csárdába,
Öszöm, iszom, kedvem szörént rovásra;
Ölégségös hitelöm van ott néköm,
Mögfizetök, böcsületöm nem sértöm.
A vármögye emböreit pej lovam
Csak ojan jól mögösmeri, mint magam.
Ha érköznek, nagyot nyerít - rátermök;
S ha rajt vagyok, gyühetnek már őkeemök!
Debrecen, 1844. január-február