Amikor búcsúzni kell – A Wojtyla sorsközösség is elköszönt Székely Györgytől
Kedves Ilona asszony!
Mély megdöbbenéssel és fájdalommal értesültünk az Önt ért tragikus eseményekről. Kérjük, fogadja őszinte részvétünket! Osztozunk mérhetetlen fájdalmában, lélekben mindannyian – többen közülünk valóságosan is – ott álltunk férje ravatalánál, együtt zokogva Önnel.
Mi sem természetesebb annál, mint feltennie a kérdést: miért éppen velem/velünk esett meg ily szörnyűség? Hisz férjével egyetemben folyton-folyvást az igaz úton igyekeztek járni, Isten dicsőségére élni mindennapjaikat, őszinte alázattal alkotni, szolgálni embertársaikat.
Egyúttal azonban arra is emlékeznünk kell, hogy az Úrban hívő lélek nem a miértekben keresi földi léte értelmét, hanem Krisztus ígéretének él – egészen addig, amilyen mértékkel kiméretik számára evilági napjainak száma.
Aki Krisztusban van, annak a testi halál nem az élet végét jelenti, csupán a mulandóságot. Mindannak befejezését, ami itt a földi létben oly sokszor nehéz vagy éppen rossz volt. Ezért lehet nyugodt minden hívő ember. Aki arra használta életét, amire kapta, teljes békességgel hagyhatja el, mert „Akinek az élet Krisztus, annak a meghalás nyereség.” (Fil 1,21)
Jézus tehát legyőzte a halált, ezért vele és általa mi is félelem nélkül felette állhatunk a földi elmúlásnak.
Pál apostol szavaival: „Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.” (Róma 14,7-8)
Isten vigasztaló Lelke legyen Önnel ezekben a nehéz időkben!
Az Úr áldja meg minden pillanatában!
Tisztelettel üdvözli: a Wojtyla család