Július 18. csütörtök, Frigyes
Hírek, események 2008. március 8. 15:24

Dr. Bábebel Balázs érsek: húsvéti lelkigyakorlat Kecskeméten I. rész

Képgaléria
Dr. Bábebel Balázs érsek: húsvéti lelkigyakorlat Kecskeméten I. rész
Dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek 2008. február végén illetve március elején, három napos lelkigyakorlatot (exercitia spiritualia) tartott a kecskeméti társzékesegyházban (Nagytemplomban). A nagyhatású előadásokon a hívek nagy számban - esetenként 600-800 hívó - vettek részt. Többen kérték a szerkesztőségünket, hogy ha lehet vegyük fel illetve közöljük az elhangzottakat. A Nagytemplom munkatáresai és főtisztelendő Barótai Imre, kanonok atya segítségével sikerülhetett a tervünk. A Szerkesztőség - olvasóink nevében is - ez úton mond köszönetet a forrásközlés kitüntető lehetőségéért a főegyházmegye első papjának, illetve a segítőknek. (Most a február 29.-i beszédet adjuk közre....)
Főtisztelendő Paptestvérek! Krisztusban Szeretett Testvéreim! Három estén előre jelzem, hogy milyen témákat fogok érinteni. A Biblia-éve van, ma a Bibliáról. Holnap, szombaton a Lourdes-i jelenésekre való tekintettel a jelenésekről, és ennek kapcsán a Szűz Anya tiszteletéről. Vasárnap pedig az „én bibliám” mondhatnám így, hogy ami nekem a legjobban, a legkedvesebben tetszik a Szentírásban, Isten Országáról arról elmélkednék, - ugyan már más alkalommal érintettem. Hiszen sokszor voltam már itt. De mint minden nagy igazságot újra meg újra át kell gondolni, át kell elmélkedni. A Biblia-évében az egész magyar kereszténység maga elé teszi az Úr szavát, a Szentírást, a megszokottnál is nagyobb tisztelettel olvassa és életére abból útmutatást keres. Egy este olyan kevés arra, hogy én itt a Bibliáról alapos ismereteket adjak át. Csak úgy kíváncsiságból rákerestem az Interneten a Szentírás, a Biblia szóra, majdnem 15 millió találata van. De a találatban vannak könyvek, tehát nemcsak egy pár oldalas tanulmány, hanem benne van egy könyv. Ebből adódóan nincs az az ember, aki ezt az irodalmat áttekintse. Igaz az, amit a Bibliáról mond Nagy Szent Gergely pápa: „Olyan, mint a hatalmas óceán, amelyben a kis bárány is talajt ér, de az elefánt is úszni kényszerül!” Így vesszük kezünkbe, mert megállapíthatjuk róla, hogy vallásos könyv, az Isten vonalvezetését, gondviselését kifejtő könyv. A Kinyilatkoztatást közlő könyv. Végül is a megváltásunkat bemutató könyv. Sokféle megközelítése lehet. Máris említettem olyan szót, hogy Kinyilatkoztatás, ami föltételezi, hogy ez nem egy közönséges könyv. Ugyanakkor azt mondjuk róla, hogy nem az égből pottyant. Tehát nem olyan, aminek csak isteni eredete lenne, benne az emberi szerző is. Az Ószövetség talán ezer évében, nem is egy hosszú történésekkel, visszatekintésekkel, isteni sugalmazásokkal íratott le. A Kinyilatkoztatás csúcspontján maga Jézus, az isteni Szó, testté válik, eljön, élő szóval hirdeti evangéliumát, amit aztán a Szentlélek hatására leírnak az apostolok és az evangélisták, és aktualizálják. A sugalmazás megint csak egy teológiai szó. Nem úgy kell elképzelni, hogy valami tölcsérrel súg az Isten az embernek fülébe. De talán már a költői ihlet az közelebb hozza a sugalmazást. Vannak emberek, akik tudnak verseket írni isteni adományként. Vannak emberek, akik az Isten szavát kapják meg, azért, hogy továbbítsák. Az Ószövetségben benne van a zsidó nép és a környező népek történelme is. Valahogy olyan, mint egy idős ember, akivel sokféle dolog történt élete folyamán, visszatekint rá, és akkor azt mondja: észreveszem hogy itt és itt bűneim ellenére velem volt az Isten. A zsidó nép is így volt. Hosszú évszázadok alatt mindig megtapasztalták Isten velük létét. Ahogy bemutatkozott Mózesnek, én vagyok Jahve, aki veled vagyok és ezt a vele való létet rögzítik kusza történetekkel, a bűn kudarcaival. Sokszor botránkozunk is rajta, mert gyilkosságok, házasságtörések és sok emberi gyarlóság, amire Pázmány Péter azt mondja: a mi gyarlóságunkért írták le, hogy okuljunk belőle, mert nehogy azt higgyük, hogy különbek vagyunk, mint azok az emberek voltak. Mi magunk is elkövetjük ezeket. És azokat a megoldásokat is megmutatja a Szentírás, ahogy az Isten az embernek utat mutat, hogy ne éljen kettős szívvel, hanem az Úr egyenes útján járjon. Jézus pedig mindennek összefoglalója, nem csak hangfoszlányokat mond már Istenről, ahogy Izaiás mondja, hogy azt mondja az Úr, hanem Isten nevében szól. „Én pedig mondom nektek.” Az Isten szava testté válik, és ő lesz a nagy Törvénytanító, ahogy Mózes volt az Ószövetségben, Ő mindezt teljessé teszi, és az apostolokra bízza, a Szentlélek kegyelmével szavának lebontását egy-egy egyházközségre, a maga időszerűségével. Mindjárt eljutunk oda, hogy a Biblia valójában Jézus Krisztusért íródott. Ő van benne már az Ószövetség lapjain is, és Ő az, aki kibontja mindezt. Ő a kulcs a Szentírás megértéséhez. Ezért is kell sajnálnunk zsidó hitben élő embereket, hogy ők úgy olvasnak egy-egy könyvet, hogy nem ismerik a végkifejletet, mert az Ószövetség a kezdet, de nekünk már ott van a kulcs a kezünkben, amikor visszatekintünk az Ószövetségre, elmondhatjuk az evangélistákkal: mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Írás. Nekünk szemet és érzéket ad hozzá az Isten. A Szentírás hosszú idő alatt keletkezett. Maga a Szentírás nem tartalmazza, hogy mi tartozik bele, és mely könyvek vannak benne, azt mindig az Egyház közössége mondta meg. Ez a Szenthagyomány. Tehát mi nem azt mondjuk, hogy csak a Szentírás, hanem a Szenthagyomány is, hiszen az Egyházban született meg ez a könyv, az Egyház hitével és tudásával kell olvasnunk, hiszen az Egyház határozta meg. Hogy abban az Újszövetségben 27, az Ószövetségben 45 könyv legyen. Aki egy kicsit járatosabb benne, tudja azt, hogy a protestáns testvérek bibliája az Ószövetségben 7 kis könyvvel kevesebb. Az pedig azért van, mert maguk a zsidók között is gondot okozott, hogy mely könyvek íródtak a Szentföldön, hiszen ők azokat tartották igazában a Szentírásnak. Amelyek másút a diaszpórában íródtak, amikor a zsidók emigrációban voltak, az Egyház bevette azokat is. Tudjuk, hogy van egy héber ószövetségünk, amiknek arám betoldásai voltak, van egy görög újszövetségünk. De a zsidóság szent könyvét lefordították görögre, mert a zsidók is elfelejtették már héber anyanyelvüket a Krisztus előtti III-II-ik században. Bár hasznos olvasnunk az eredeti héber szöveget, de az Újszövetség mindig a görög, az ún. Septuaginta fordítás alapján idézi. Ebből is látszik, hogy ez a könyv mindig magyarázatot kíván. Itt térünk vissza ahhoz a hasonlathoz, hogy egy olyan óceán, amiben a kis bárány is talajt ér, de a legnagyobb állatnak az elefántnak, a mamutnak is úszni kell. Mit értett ez alatt a nagy pápa? Azt, hogy a legegyszerűbb embernek is megadja a lelki táplálékot. Az a középkori ember, vagy mondjuk még az a múlt század végi juhász ember, aki bejött a pusztákról, és nem tudott olvasni, de bejött ide, és látta az oltárképet, a Krisztus mennybemenetelét, vagy látott egy keresztrefeszített jelenetet. Neki az pontosan elég volt ahhoz, hogy bánatában, örömében kapjon olyan indítást, hogy a Szentírás szavára ráhangolódjék. De ugyanakkor ott vannak a Szentírásnak kvalifikált nagy tudósai. Tudjuk, hogy bibliatanszékek vannak, és amikor a Szentírásról konferenciákat rendeznek, nem úgy van ám, hogy elküldenek egy teológiai tanárt, hogy menj el, mert most egy deutero kanonikus kérdésről tartanak konferenciát, vagy a szinoptikus kérdést. Hanem megkeresik azt a professzort, aki fél életét vele töltötte ezekkel a kérdésekkel és azt küldik. Annak a kis részletnek a tudósa, és ő sem mondhatja el, hogy ismeri teljességgel a Szentírást. Mert az ismeretnek fokozatai vannak. Van olyan, hogy az ember tudja a történetét, van olyan, hogy tudja annak a könyvnek a bevezetőjét, hogy hogyan alakult ki. Tudja minden sorának a magyarázatát, sőt a hermeneutikáját, ami éppen annyit jelent, hogy ismeri azt a tudományt, ami kibontja azt, hogy akkor hogyan értették. Ugyanis ez a bibliatudománynak, de mindenféle irodalmi tudománynak egyik fő ága, hogy mi nem olvashatjuk a mai szemüvegünkkel csupán az egyes írásokat, hanem azt is meg kell gondolnunk, sok-sok segédtudomány segítségével, hogy mit értettek akkor rajta. Ma már a közönséges dolgok is sokszor érhetetlenek: Amikor a gyermekeknek „az én igám édes, az én terhem könnyű” szöveget olvastam föl egy táborban. Kérdeztem falusi gyermekektől mi az, hogy iga? Azt mondta: Igaz. Mi az hogy járom? Az, hogy jár. Csak azért mondom nagyon egyszerű hasonlattal, hogy a mai embernek még ilyent is sokszor meg kell magyarázni. Nem beszélve arról, hogy annak vannak mélységei. Mit jelentenek a Megigazulás, mit jelent a Kiengesztelődés, mit jelent a Megváltás. Hogyan értjük ezt? Mit jelent a Kegyelem. A mai ember azt hiszi, hogy közkegyelem, kiengedték a börtönből a rabokat. Egészen mást értünk rajta. A Szentírás olyan könyv, amit magyarázni is kell. És ki magyarázza? Az az Egyház magyarázza, amelyik megőrizte, amelyiknek van tanítóhivatala, és lábjegyzeteiben odafűzi azt a gondolatot, hogy mit értett rajta a Szentíró. Ha valaki most akar a Biblia-évében ismerkedni a Szentírással, - sohasem késő, - akkor ne elölről kezdje, a Teremtés könyvénél, hanem kezdje az evangéliumokkal. Azután az apostolok cselekedeteivel, az apostolok leveleivel, és azután úgy menjen vissza. Akkor mindjárt érthetőbbé válik számára. Szent Jeromos mondja azt, hogy a Szentírás az a könyv, amiben ott rejtőzik az Ószövetségben az Újszövetség, és ez az Ószövetség az Újszövetséggel nyílik ki, válik érthetővé az emberek számára. Éppen ezért nem dobhatjuk el az Ószövetséget. Sokan azt mondják: ugyan, hagyjuk már. Nem lehet, mert magyarázhatatlan és érthetetlen nélküle az Újszövetség. A Szentírás az a könyv, amelyik mindig elnyeri az időszerűségét és időszerűsíthetőségét. Maga Jézus mondta: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. Hány könyvet adtak ki azzal a szándékkal az emberek, hogy na majd azt elolvassák az emberek, és örökre emlékezetes marad. És nem lett azzá. A Bibliát olvassuk, és azzal a hittel kell olvasni, hogy maga az Úr Jézus szólít meg bennünket. A magyarázatnak is lehet többféle fajtája. Azt mondjuk: betű szerinti értelme egy-egy szentírási résznek. Amikor azt mondja a Szentírás, hogy: Jézus a 40-ik napon fölment a mennybe föltámadása után. Ezt betű szerinti értelemben kell venni, és nem lehet azt mondani: a 39-ik, vagy a 41-ik napon. A 40-ik napon. Van azután allegorikus értelme, amikor egy-egy szövegben nem csak azt látjuk meg, ami ott szó szerint van. Hanem annak egy másik, mélyebb lelki értelmet adunk. Ennek volt a nagy mestere: Origenes, az Ősegyháznak kiváló szentírásismerője, aki úgy szerkesztette meg a szentírást, úgy nézte meg kritikai módon, hogy maga elé tett 6 különböző fordítást. Így nézte meg azokat a kis különbségeket, amelyek másolás és értelmezés által mégis megvoltak. Origenes, amikor azt a jelenetet magyarázza a Teremtés könyvében, hogy Ábrahám, kutat ásott. Elfoglalták a filiszteusok, a zsidók örökös ellenségei, és a kutat betúrták. És a kút vize ihatatlan volt. Aztán jött Izsák, és kiásta ezt a kutat. – Nos, ha az ember ezt olvassa, hát túlmegy rajta, itt valami közelkeleti népeknek acsarkodásáról van szó, mint most is napjainkban, hogy a zsidók és a palesztinok örökké terrorizálják egymást. Így volt már biztos 3000 évvel ezelőtt is. – De nem ezért íródott le, mondja Origenes, hogy csak egy kútról szóljon, és belehánynak minden vicket-vackot, utána meg jön egy ember, aztán az kiássa. Hogyan lehet ez az Isten szava? – Azt írja Origenes: az Isten mindannyiunk lelkét kúttá tette, hogy abba az örök életre szökellő vízforrás legyen. Mert az emberben benne vannak az örök vágyak. Amikor érzi az ember, hogy kevés az a mindennapiság, amit megél. Akkor ez a vágy van benne, mint a vasárnapi evangéliumi szamariai asszonyában, akinek kevés volt a kút vize. Az ember többre hivatott. Az Isten így teremtette meg az emberi lelket. De jött a gonoszlélek, és eltömítette az ember lelkét. Ma is eltömíti a reklámmal, a mindenféle szenvedéllyel, a bűnnel, hogy szinte fásulttá válik. Nem érdekli már semmi, depresszióssá lesz, és úgy érzi, hogy neki már nincs mit keresnie ezen a földön, akkor hozzányúl a drogokhoz, mindenféle élvezetekhez, hogy még valahogy tartsa magát a mai ember. – Azt mondja ez a nagy Egyházatya, ki kell tisztítani a lelket ezektől a szennyeződésektől. Azután jön Izsák, azaz a mi Krisztusunk, kitisztítja ezt a kutat, és az örök életre való vízforrást fakasztja föl. Fölismerjük azt a Jézus tanításában, mindig újra meg újra igazi lelki táplálékra találunk. Ez egy, a sok közül, ahogy Origenes egyházatya magyarázza. Itt van a mai két szép szentírási részlet. Az egyiket az Ozeástól való, az annyira emberi és annyira örök probléma alapján veti föl az Isten és az ember kapcsolatát, az ember hűtlenségét és az Isten utánunk nyúló szeretetét. Ki is volt ez az Ozeás? Ez egy eléggé rossz hírű nőt vett feleségül, aki otthagyta. Hányan megélik a mai világban, hogy otthagyja házastársa. Abba bele lehet betegedni. Nem igaz, hogy könnyen válnak az emberek. Pszichoszomatikus betegséggel is járhat. Ilyen a barátság megszakadása is. Egy óriási csalódás egy emberben, akiben bíztunk. Az ember azt érzi, hogy miért vagyok ilyen szerencsétlen. Akiben bíztam, akit szerettem, elhagyott. – Ozeás visszahívta megbocsátok mindent. – de nem jött vissza. Oezás arra gondolt így van velünk Isten is. Ő hív, vár bennünket, mi meg elmegyünk. Szövetségébe visszahozna bennünket. Azok a csodálatos szavak Ozeásnál: Örök szeretettel szerettelek. Tenyerembe írtalak téged. – Az Újszövetségben beteljesedtek. Ha az emberre van bízva a hűség, akkor bizony a hűtlenség és a hűség váltják egymást. Nemzedékek szállnak a sírba, mindig megtapasztalják ezt a fajta hűtlenséget, mert mindig bűnt követünk el. Nem tudja az ember hűségessé tenni önmagát se Isten, se embertársai felé sem. De eljön a mi Izsákunk Krisztus és kimondja az Utolsó Vacsorán azokat az örök szép emlékezetes szavakat: Vegyétek és egyétek, igyatok ebből mindnyájan, ez az Új és Örök Szövetségé. Ami már fölbonthatatlan, ami bennünket véglegesen Istenhez köt. Értjük tehát. Itt egy ószövetségi háttérrel mennyire mássá válik az Ószövetség, és mennyire maivá. Vagy itt az Evangéliumból hallott írástudó kérdése, melyik a fő parancs. Az írástudók afféle jogász emberek voltak, akik a Szentírásban paragrafust láttak. Volt is benne elég. Hiszen 613 törvénye van a Tórának, azaz Mózes öt könyvének. De ehhez még hozzájöttek a Talmudok. Mert a zsidóság szerette ezt tovább magyarázni. Volt nekik Babiloni Talmudok, Jeruzsálemi Talmudok, legalább hetven-nyolcvan könyv a mai időkben is. Még aztán hozzájönnek a szent könyveik, amikben ismét csak tovább ragozzák, bontogatják le a törvényeket. Hát nem volt ember a talpán, akik azok között eligazodott volna. Ezért kérdezik Jézust: Mester mondd! Melyik a legfontosabb törvény? Válaszd ki a sokból. 613-at elve isteninek tartunk. – És Jézus, mint az Isten Fia, összehozza az Ószövetségi Szentírás két helyéről a főparancsot és teszi az evangélium alapkövévé, amikor azt mondja: „Halld, Izrael!” (a zsidók mindig így kezdték a Séma Izrael.) Halld meg! Ez a hallás több mint a füleinkhez elér a szó. Azt jelenti, halló szívűekké válunk. Az Isten megszólított bennünket. Az Isten az egyetlen Úr és őt szeresd. Úgy néz ki, hogy ez egy szószaporítás: teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből. Ez mind, mind más megközelítése az emberi akaratnak, érzelemnek. Amikor azt mondjuk, hogy szívvel, akkor odateszem önmagamat, a központba, az életembe. Ez az, hogy szívből. A lelkedből. – A végső hűségig való szeretet, nem véletlen, amikor Jézus azt mondja a kereszten. Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet! – Az utolsó leheletéig szereti az Atyát. Ez ezt jelenti. – A teljes elmédből. Mi vagyunk azok az élőlények itt a földön, akiknek Isten értelmet adott. A mi meghódolásunkat Isten előtt értelemszerű. A hitünknek is értelmessége van. Lehet, hogy nem lehet mindig minden igazolni, de soha nincs az értelem ellen. – Az értelmed. Te olyan büszke vagy mai ember. – Ez is legyen egy eszköz arra, hogy Istent így is szeresd. Hála Istennek, egy olyan korban élünk, amikor a legnagyobb tudósoknak zöme eljut az Isten-hitre, az értelem alapján is. Az istenhit és az istenszeretet nem lehet légüres térben. Azt jelenti, mutasd meg a felebarát szeretetével. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Kapcsold hozzá! – „az önmagad”, az mindig mindenki előtt ismert mérce. Azt mondom: mi esne nekem jól. Akkor akarjam a másiknak is. Aztán Jézus az Újszövetségben hozzáteszi: Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. – Azután jön Pál apostol, a nemzetek apostola. Ő már egy himnuszt ír a szeretetről. Minden, ami a világban van, ehhez mérhető csupán. Egyedül csak a szeretet hiteles. Egyébként is minden elmúlik. Még a hit, és a remény is elmúlik, ezek beteljesülnek. A többi földi dologról ne is szóljunk, mert az mind elmúlik. A szeretet az egyetlen, ami földi és örökkévaló, isteni és emberi. Eljutottunk a lényeghez. Az ember keresi ebben a kusza tétova világban, hogyan kellene élni. Annyi benyomás, annyi rossz tapasztalat van, rossz a közérzete az országnak, a családoknak. Nem is kell ezt ragozni, hiszen mindenki tudja. Ilyen depressziós, lemondó, elkeseredett néppé lettünk. – Azt mondjuk: Ha van érték és értelem, ami nem hiábavaló, az a szeretetnek a tette. Akkor nem válunk frusztrálttá. Még ha ellenségeinknek, akik gyűlölnek, még ha annak, aki elhagyott bennünket, még ha olyannak, aki meg se köszöni, jót teszünk, - nem fog elmúlni, mert Jézus maga mondta: „Amit egynek a legkisebbek közül tesztek, azt nekem tettétek”. Kibomlik előttünk az Ószövetségnek ez a legfontosabb üzenete hozzánk. Ezen a mai estén is. Én azt kívánom kedves Testvéreknek, hogy olvassák a Szentírást. Sose hagyják abba, amíg egy olyan gondolatra nem találnak, amit úgy éreznek, éppen nekem szól. Próbálják azt megvalósítani. Az a gondolat váljék továbbra is teljessé, hogy én nem egy könyvnek a bölcsességét, valami füveskönyvet veszek a kezembe, - ami lehet nagyon szép és jó, - hanem maga az Isten Szava irányít el. Amely először behatol a lelkembe, - szent Pál szava szerint, olyan, mint a kétélű kard. Behatol az ember lelkébe, megszólítja és utána elgondolkodásra, ha kell, akkor épp Ozeás alapján a bűnbocsánatra indítja, térj vissza az Úrhoz, a te Istenedhez, hiszen bűnöd miatt fordultál el, bűnbánó szavakkal térjetek vissza az Úrhoz. Lehet, hogy erre indít. Amikor megfogadom, akkor továbbvisz ez az isteni Szó, menj, és most már tedd a jót. Az Isten és emberszeretetnek az erényeit gyakorold. Ha ezen az úton mész, jó úton mész. Így a Biblia életté válik benned. – Én nem örülök ennek a mostani bibliaplakátnak. Nem kifejező, amit kitettünk.. Ha rám bízták volna a plakát elkészítését, én egy olyan formátumot adtam volna neki, hogy: Nagy városnak forgatagában áll egy ember útikönyvvel vagy egy Bibliával, és nem tudja, hová menjen! Nézegeti a térképet, nézegeti az utcákat. – Odaírtam volna: A Biblia az a könyv, amely utat mutat az életre, és elvezet az Istenhez. Ez a lényege. Így forgassuk a Szentírást mindennapjainkban azzal a nagy reménnyel és hittel, hogy az a szeretet, amit itt megvalósítottunk az beteljesedik Istennél, az örök szeretet forrásánál. Amen.

Kövessen minket a Facebookon is!