A Wojtyla Házban énekelt Vásáry André
– Amikor megismert az ország 2009-ben, onnantól kezdve látványosabb a történetem. Ami miatt most itt vagyok, az inkább a 2009-ig vezető utam. Át tudom érezni a jelenlévők problémáit, mert addig bizony nekem is voltak olyan hónapjaim, sőt éveim, amikor megélhetési gondokkal küszködtem. Ilyen körülmények között kerültem annak idején a Csillag születik című tehetségkutató műsorba. Ez volt az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodtam – mesélt kezdeti nehézségeiről a nemzetközi hírű férfi szoprán.
– Miután ismertté lesz valaki, személye utána válik csak érdekessé. Számosan léteznek olyan énekesek, színészek, akik valami okból nem tudnak országos hírnévre szert tenni, ők sok esetben rendkívül nehéz körülmények között élnek – említette az előadóművész.
Vásáry André elmondta továbbá, hogy „a befektetett energia nagyon kell, tehát nem elég, ha jó a hangod, nagyon keményen kell munkálkodni, és az sem mindegy, hogy kikkel dolgozol együtt”.
A sikerről kifejtette: fontos, hogy ne szálljon el az ember, mert ez egy nagyon szűk szakterület, mindenki ismer mindenkit. Megmaradni embernek, helyén kezelni az ismertséget – ezek alapvetések.
– Korábban komolyzenei körökben kissé lenéztek, a könnyűzenészek között pedig túlképzettnek számítottam, ami egy ideig zavart, majd elhatároztam, saját műfajt teremtek. Mostanság már egyáltalán nem foglalkoztat, mit gondolnak rólam. Teszem a dolgom, képzem magamat, igyekszem örömet okozni másoknak. Ha ez tetszik, örömömre szolgál, ellenkező esetben teljes szabadsággal bír mindenki, hogy eljön-e a koncertemre, meghallgat a rádióban, tévében vagy sem. Az építő szándékú kritika viszont kiemelt jelentőségű, roppantul hasznosnak tartom – tette hozzá.
Egyik külföldi fellépése kapcsán megjegyezte: – Kína hatalmas élményt jelentett. Két évvel ezelőtt a Magyar Kultúra Napja alkalmából Sanghajban énekelhettem. Mindkét előadásomra úgy fogyott el minden jegy, hogy korábban még csak nem is hallottak rólam. Az illetékesek előzetesen felkészítettek, meglehet, mocorgást, eszegetést, társalgást fogok tapasztalni koncert közben, ami errefelé abszolút természetes, ezen ne lepődjek meg. Ehhez képest a legelső daltól kezdve síri csend vett körül, noha akkor még nem tudtam, ez a tetszés vagy éppen az érdektelenség jele. A második daltól előkerültek a kamerák, végül pedig óriási tapsviharral ajándékoztak meg a jelenlévők. Másnap séta közben hirtelen egy kínai hölgy szaladt ki elém valamelyik üzletből. Kiderült, hallgatóként ő is részt vett a hangversenyemen, ezért szeretett volna valamit adni nekem. Teafűből jósolt – igaz, ennek eredménye mai napig nem vált valóra.
Az előadóművész azt is elárulta, szerencsésnek érzi magát, mert abból él és azzal foglalkozik, amit igazán szeret. Egyúttal leszögezte, a közfelfogással ellentétben a hírességek élete nem feltétlenül csak móka és kacagás, noha bizonyos tekintetben valóban könnyebb másokénál. Borúsabb időszakok, válsághelyzetek a reflektorfényben lévőket sem kerülik el. Másokhoz hasonlóan álmai, vágyai persze neki is vannak, ám ezek nem anyagi természetűek, inkább, „hogy jól érezzem magam a bőrömben”.
A beszélgetés záró akkordjaként Vásáry André közkívánatra előadta a Volt egyszer egy Vadnyugat című film betétdalát, majd ebédet osztott a szegényeknek.