Farkas Bertalan: Visszavágyom a világűrbe
Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov 1980. május 26-án, moszkvai idő szerint 21 óra 20 perckor – magyar idő szerint 20 óra 20 perckor – indult a világűrbe a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén. Magyarország ezzel az űrutazással a nemzetek sorában hetedikként lépett ki a világűrbe. Farkas Bertalan ezután a Szovjetunió és a Magyar Köztársaság Hőse lett, Ukrajna Aranycsillagának birtokosa és később az Űrhajósok Nemzetközi Szövetségének alapító tagja. Tevékenységével nemzetközi elismerést vívott ki Magyarországnak, és mind a mai napig részt vesz az űrkutatás népszerűsítésében. Az idei évre is számos terve volt, ám ezek a koronavírus-járvány miatt részben meghiúsultak.
– 1980 májusában az első magyarként meghódította az űrt. Ha jól számolunk, az épp negyven évvel ezelőtt történt. Mit tervezett erre az alkalomra?
– A 2020-as évben fontos események lesznek. Májusban lett 40 éve, hogy fent jártam az űrben. Minden 5. évben megünnepeljük a honvédelmi miniszter támogatásával, baráti körben is, de idén ez elmaradt a koronavírus miatt. Várhatóan a Nemzetközi Űrhajós Szövetség szeptember végére tervezett 33. kongresszusa is tolódik, amire 100, a világűrben már járt kollégát hívtam meg Magyarországra. Bízom benne, hogy ha idén nem is kerülhet sor erre, de a következő évben pótolni tudjuk. Ebben megegyeztem a nemzetközi Űrhajós Szövetség elnökségének tagjaival. Ezt a lehetőséget ők örömmel elfogadták.
– A koronavírus-járvány miatt mindenkinek ajánlott volt otthon maradni. Részben költői a kérdés, mégis, hogyan bírta a bezártságot? Volt úgy, hogy magányosnak érezte magát?
– Soha nem voltam magányos. Fiatalkoromban kollégiumba jártam, sportoltam, sok ember vett körül, de még az űrben sem voltam egyedül. Oda is ketten mentünk, majd az űrállomással összekapcsolódva máris négyen voltunk. Ebben a helyzetben nyilván segített, hogy a múltban történtek fegyelemre és kitartásra tanítottak. Szerintem ilyenkor az a legfontosabb, hogy mindenki kövesse és tartsa be az utasításokat. Mindenhez a legfontosabb a bizalom, ami kialakult közöttünk.
– A család nagyon fontos Önnek, de sokáig nem lehettek együtt. Hogyan tartották a kapcsolatot egymással?
– A gyermekeim közül ketten Amerikában, Miamiben és Washingtonban élnek. Saját családjuk van, és vannak unokáim is. A lányom itthon él a családjával. Mindannyian alkalmazkodtak a kialakult helyzethez, és csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. Amikor Skype-on (videótelefonon) hívtam és láthattam őket, az hihetetlen élmény volt. Összevissza tudtam volna puszilgatni őket! És itt meg kell jegyeznem, hogy ez is az űrkutatásnak köszönhető! Az űrkutatás nagyon drága, mégis hihetetlenül fontos. Amikor előadásokat tartok, sokszor tapasztalom, milyen egyértelmű a fiatalok számára, hogy okostelefont vagy GPS-t használnak, pedig mindez nem lenne lehetséges az űrkutatás és űrtevékenység fejlesztései nélkül. Ennek köszönhető az is, hogy ma már bárkit felhívhatunk videóhívással.
– Mit csinál akkor, amikor nem az űrkutatással foglalkozik? Mi kapcsolja ki, hogyan lazít?
– Szeretek repülni, elszakadni a földtől, és gyönyörködni fentről a látványban. 16 éves voltam, amikor először egyedül repültem. Szeretem a természetet: a növény- és az állatvilágot. Régóta szeretek vadászni is. A szabályok utóbbi esetében is nagyon fontosak, ez is egy csodálatos és hasznos dolog. És persze imádom a zenét! Talán sokan nem gondolnák, de ha bemegyek az irodámba, vagy beülök az autómba, akkor is zenét hallgatok. Minden stílust kedvelek, természetesen hangulatomtól függően. Mostanában még jobban szeretem a klasszikus zenét: Giuseppe Verdi-operát, Bachot, Mozartot hallgatok. Természetesen sokat olvasok, de ez már gyerekkoromban is szenvedélyem volt.
– Végezetül árulja el, milyen érzés azzal a tudattal élni, hogy Ön az egyetlen magyar ember, aki a világűrben járt, és olyan hihetetlen élményben volt része, amit mások elképzelni sem tudnak?
– Erre nagyon egyszerű a válaszom: folyamatosan visszavágyom a világűrbe, de szerencsésnek érzem magam, hiszen jókor születtem, és jókor voltam jó helyen.
